Szentestére terítve

Ahány ház annyi szokás, mondja a népi bölcsesség. Nálunk például szokás, hogy Szentestére a család gyülekezőhelye az ünnepi díszbe öltöztetett étkezőnk.

 

 

A család apraja -nagyja talán nagyobb izgalommal várja a nagyika titokban már hetekkel előre megtervezett karácsonyi menüsorát, mint az vacsora után következő ajándékosztást. Pedig a menüsor viszonylag puritán;  hal minden változatban; saláták mindenféle mártásokkal és utána az elmaradhatatlan finomabbnál-  finomabb édességek megszámlálhatatlan sokfélesége.

 

 

Megfigyeltem, hogy ilyenkor a hal mindenkinek jobban ízlik, mint az év bármely más szakában, pedig most is ugyan úgy készül a halászlé, mint nyáron, most sem másabb a rántott ponty, mint a balatoni nyaraláskor fogott s kirántott pontyé, de még az egyben sült süllő sem készül ez alaklomra, valamilyen kimondhatatlan módra. És mégis…

 

 

 

Sokáig törtem a fejem e titkon, míg nem rájöttem. A karácsony jellegzetes színei azok, melyek a helyiségnek, s maguknak a feltálalt ételeknek is megadják az ünnepi fényét.

 

 

 

 

 

A vörös forrósága, a zöld hűvösségege, az  ezüst s arany színek  csillogása   olyan magasztos érzelmeket képesek felkorbácsolni az ünnepi asztaltársaság  várakozással teli  feszült hangulatában, mely érzelmek a legegyszerűbb ételek ízét és zamatát is képesek mennyei magasságokba repíteni.

 

 

 

Hangsúlyozni szeretném: nem a drága díszek sokasága, hanem az alkalomhoz illő színek azok, melyek az ünnep hangulatát  meghatározzák és fokozzák. Természetesen mindenki másképpen csinálja, s biztos, hogy az sem rosszabb miénknél, sőt….! Nálunk azonban ez jött be, s mi így csináljuk.

 

 

Jó étvágyat.

Wilhelm Valéria

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots