Virágok szeretete – I. rész

Virágok szeretete 01 lotus

Már az ókori fáraók is nagyon sokra becsülték a virágokat. Meghívott vendégeik ünnepi asztalait valóságos virágerdőbe borították.

 

 

Néró hírhedt lakomáin a terem mennyezetéről váratlanul zúdult alá virágeső, amely gyakran betemette és megfullasztotta a részeg mulatozókat.A pogány kultúra, mely elsősorban a szépség kultuszának nevezhető: a virágokat az istenek tiszteletére használta fel. Az ünnepi ruhákat és az áldozati állatokat virágokkal díszítették, papjaik pedig virág koszorúval övezték a szertartásokra fejüket, mivel akkoriban a virágdíszeket többre becsülték, mint az arany hideg csillogását.

 

 

A Nílus folyó áradásakor, melynek komoly szerepe volt az egyiptomiak életében, lótuszvirágokat dobáltak a vízébe. Oszlopfőiken, templomi falmaradványaikon szinte mindenhol, de az ékszereiken éppen úgy, találkozhatunk stilizált papirusz vagy lótuszvirág ábrázolásokkal.

 

Egyiptomi oszlopfők  papiruszvirág  díszítéssel.

 

 

A görögök és később a romaiak is ünnepi lakomáik alkalmával, rózsakoszorúkkal díszítették a fejüket, de hasonlóképpen a felszolgáló fiúk is rózsakoszorúkban pompáztak felszolgálás közben.

 

 

Az asztalok fölött, a mennyezetről, szintén rózsák csüngtek alá, mint a hallgatás jelképei. Bor mellet ugyanis – amit a romaiak például kenyér belével felitatva fogyasztottak el – távollévőkről rosszat szólni vagy kigúnyolni őket tilos volt. Innen származik a „sub rosa” kifejezés is, mely szabad fordításban; rózsa alatt – átvitt értelemben; titokban súgva, (összeesküvés) szavaink értelmének a megfelelője.

 

 

A nők is virágokkal ékesítették fel magukat, ha például cirkuszba mentek. A győztesek is virágot kaptak, akár csak az olimpiai bajnokok. A mítosz szerint Persephone hajában is virágok voltak, amikor elrabolták és virágkoszorúsan táncolt a szépséges Herodias is a király előtt.

 

 

Egyiptomban Apis szent bikáját szintén rózsákkal ékesítették, de India, Kína és Japán templomai is tele vannak lótuszvirágok reliefjeivel, sőt maga Buddha is lótuszvirágon ülve pihen Isten trónusán.

 

 

A középkor elején aztán a virágkultusz kissé lehanyatlott, de később a trubadúrok világában ismét visszahelyeződött jól megérdemelt piedesztáljára. A virágok új fénykora a barokk korral köszönt be ismét Európába és a gáláns évszázadban a rokokó művészetében teljesedik ki és éri el divatjának csúcspontját.

 

 

A francia gobelinek és a velencei festett bútorok leggyakoribb ékítményei ez időben a különféle virágcsokrok, virágkoszorúk és virágfüzérek sokasága. XIV. Lajos a napkirály, például minden kegyencnőjének ismerte kedvelt virágát, de éppen úgy parfümjeik illatát. Hiszen a kor gavallérjainak szinte kötelessége volt hölgyeik e divatszokásait ismerni.

 

Sévres – i porcelántál részlete

 

Sévresben a híres francia porcelángyár nagy mesterei szinte utolérhetetlen precizitással mintázták rá virágkölteményeiket remekmívű darabjaikra. A gyár alapítója madame Pompadour, pedig e virágmintás készletekkel kedveskedett barátainak, politikai ellenfeleinek néhány fontos hírért cserében. A gyár első készítményei virág alakú vázák és csészék voltak és majd csak később kerültek festett virágmotívumok, velencei hatásra a porcelán edénykék falára.

 

Sévres – i porcelán virágmintás ékszertartó kazetták

 

Az ünnepi asztal virágokkal való díszítését Josephine császárné I. Napóleon felesége hoz ismét divatba, és pedig olyan pazarló módon, hogy furcsa hóbortjával majdnem sikerült felborítania az államháztartása egyensúlyát Franciaországnak.

 

 

 

A korabeli leírások szerint a császári udvarban egész regiment holland kertész, botanikus és tanár, valamint virágkötők s még két virágfestő művész is szolgált Malmaisonban, akik pompásan éltek a császárnő szeszélyéből.

 

Folytatás a II. befejező részben

Írta: Győrffy Rozália

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots