Farsangolunk

Row of venetian masks in gold and blue

 

Vízkereszttel indul a farsang, és hamvazószerdáig, a húsvét előtti negyvennapos böjt kezdetéig tart.

Naptári időhöz kötött vidám ünnepek javarészt már a rómaiak és görögök is ősibb népektől vették át. Babilóniában, Asszíriában, Egyiptomban várták víg ünnepéllyel a téli és tavaszi napfordulót, amikor a tüzes Napistenség legyőzte a sötétség és a tél gonosz hatalmát.

Ám még ősibb forrása is van ezeknek az ünnepeknek s a legrégibb művelt nép, a sumer volt az első mely farsangot vagy karnevált ült, természetesen más formák között, mint a ma nemzedéke.

 

 

A mi farsang szavunk német eredetű és annyit jelent: pajkosságot űzni. Az olaszok karnevál elnevezése is meghonosodott nálunk, ami tréfás célzás a víg napokat követő böjtre, azt jelenti: hús, Isten veled! Körülbelül egyértelmű ez a mi húshagyó keddünkkel, ami utolsó napja a vízkereszt ünnepével kezdődő farsangnak.

A karneválok igazi hazája mindég Olaszország volt, természetes örököseként a római népnek, amelytől közvetlenül vette át az ősi szokást.

 

 

A rómaiak minden évben megülték a boldog aranykor ünnepét, amikor még Szaturnusz isten volt az Ég ura és az emberek munka nélkül teljes egyenlőségben éltek. Ezeken az ünnepnapokon az urak szolgálták ki szolgáikat és azok ilyenkor büntetlenül, viselhették gazdáik ruháit, ékszereit, tehát minden tótágast, feje tetejére állt. Természetesen sok dévajságra, tréfára adott okot a szaturnáliák e visszás rendje, forgataga.Később a római bukott állam romjain keresztény országok támadtak, de a víg évkezdő ünnepek továbbra is fent maradtak, sokszor az egyházatyák erőteljes tiltakozásainak ellenére is.

 

 

Szent Ambrosius milánói püspök (340-397) már az alakoskodók és az álarcosok ellen prédikál, de hasonlóképen dorgálja meg, Maximus turini püspök is a templomok előtt, állati maskarákba bújt vigadó tömeget (380-465). Az egyházi atyák egyik legismertebbje Szent Ágoston (mh.: 430) pedig ekképpen kelt ki magából az alakoskodók láttán:

„Lehet-e nagyobb esztelenség, mint ha arcot elcsúfítanak és reá olyan álarcot raknak, amelytől az ördögök is megriadnak? Nyomorult emberek azok, akik templomok előtt táncolnak és ugrálnak, mert az a tánc a pogány szokások maradványa.”

 

 

Századokig harcoltak az efféle vigasságok ellen Európa szerte, mígnem a mulatságok megszelídültek. A maszkok a maihoz hasonlóra, lecserélődtek. A farsang fő vonzereje továbbra is az álarc, a tánc és a rangnélküliség maradt, ahol úr és szolga egyenrangú partnerként vehetett részt a mulatságokon.

 

 

Különösen Európa déli vidékén, az olaszoknál, spanyoloknál, franciáknál várták teljes pompában a karnevált. Harsogó zene mellett szamárháton vonult a karnevál hercege körülvéve az olaszoktól átvet és ma már világszerte utánzott álarcos alakokkal. Ilye figura Arlechino, a tréfás inas Beltrome, az együgyű Pantalone, az édeskés uracs Spariento, a vasgyúró Balanzoni doktor, vagy a szépasszony Smeralda, Arlechino felesége. Ők az egykori olasz színjátszás tréfás alakjai karnevál hercegének udvartartása. Mára a farsangolók zajossága alábbhagyott, de Velence, Nizza karneváli forgatagai ma is jelentős eseménynek számítanak világszerte.

 

A mi a magyar farsangot illeti, nyomára bukkanunk ott, ahol városi élet virágzott. A céhek kitettek ilyenkor magukért. A jelmezes felvonulások fontos résztvevői voltak a különböző céhek mesterei, legényei, tollas kalapokban, díszes öltönyökben, kivont kardjuk hegyére tűzött déligyümölcs finomságokkal és az ilyenkor elmaradhatatlan álarcokkal. A magyar farsang nem volt soha felhőtlenül vidám.

 

A török hadjáratok, a labancok ellen vívott örökös harcaink bizonytalanná tették az életet a városokban és a háborúk után maradt szegénység nem adott mindég okot a mulatságra.

De ami a farsangolásnak igazán útját szegte, Mária Terézia királynő 1772-ben kiadott báli rendelete volt, amiben nemcsak a mulatságok zárórájáról rendelkezett, hanem azt is elrendelte, hogy ‘maszkara bálok’ mely helyeken tarthatók. Ez a jókedv megvámolása volt az udvar részéről. Az udvari bálbérlők a farsangi mulatságokat zárt termekbe, korlátozott számú kiváltságos közönség részére rendezték, melyekből befolyó pénzösszegek a kamarát gazdagították.

 

 

A közönség a gazdag osztrák és német származású pesti polgárságból verbuválódott, akikkel a magyar tanulóifjúság, rendszeres összetűzésbe keveredett a báli szezonokban. A rendelet célja a magyar polgárság elnémetesítése volt, de sikertelenül, mert mint megtudjuk a korabeli „Ország Tükre” című pesti közlöny 1863-as számából, idézem: ‘Az idei farsangi bálok vigalmának az adott sajátszerű fényt, hogy a jelenlevők a nemzeti öltözékek szépségével tündököltek.’

 

Operabál első bálozóinak nyitótánca 2001 januárjában

Nem ártana, ha a ma farsangoló operabáli közönség is hasonló érdemekkel tűnne ki a sajtóbeszámolókból és nem a belépőjegyekért fizetett csillagászati összegek nagyságával. (szerk. megjegyzése.) A világháború előtt már híresek voltak a budapesti Operaházban tartott álarcosbálok, de ezeknek véget vetettek a nehéz idők Magyarország gyászos helyzete. A 90 – es évek elején a rendszerváltással, mint sok más hagyományunk, az Operabál intézménye is újraéledt és párhuzamosan e páratlan rendezvénnyel se szeri, se száma a sokféle kamaszságoknak melyekről a hírek ismét beszámolnak.

Kívánunk minden kedves olvasónknak boldog, gondtalan farsangolást.

 

Berey Bertalan

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots