Háború volt ez a javából

Nehéz hónapokon vagyunk túl. Bezártság, félelem,rosszabbnál – rosszabb hírek rokonok és barátok felől. A gyilkos kór harmadszor is lecsapott. Háborút indított ellenünk az a parány valami, mit soha nem láttunk, soha róla nem hallottunk s ezért védekezni sem tudtunk az alattomos szándéka ellen.

Aki átélt már háborúban légitámadást, aki hallotta már a bekövetkező borzalmat jelző szirénáknak vérfagyasztó sivalkodását s aki hanyatt – homlok rohant már egyszer is halál elől, hogy elbújhasson a baj elől,  akár egy pincelukba, vagy bárhova is. Nos, csak egy ilyen rémképhez hasonlítható az a félelem, mely  a teremtés koronájában a COVID – 19 vírus, váratlan csapása idézett elő.

Éjjel – nappal Szirénázó mentőautók, borzalmas képek a kórházi ágyakon, csövekkel a szájukban, eszméletlenül ziháló mellkasú emberi tetemekről szóltak az óránkénti híradások. Háború volt ez s talán még van ma is a javából.

Bújtunk a szobánk mélyére, reszkettünk a levelet hozó postással való találkozástól,  a szemetes kukát elszállító narancs sárga ruhás emberektől, na meg mindenkitől és mindentől. Húztuk az időt, hogy minél később kelljen bevásárolni, vagy patika menni, mert féltünk mindenkitől és minden találkozástól, utcán és boltokban egyaránt.

Home Ofice – otthon – dolgoztunk, Wieberen láttuk gyermekeinket, unokáinkat és barátainkat. Sem színház, sem sportesemények látogatása, de még egy kirándulásnak a dátuma sem volt a naptárunkban feljegyezve.

Megállt az élet, de sokaknak közülünk sajnos örökre. Ez eddig háromszor csapott ránk Isten nyila. Világszerte több, mint hárommillió halottat sok millió utógondozást igénylő beteget hátrahagyva söpört végi a világon ez szemmel nem látható, füllel nem hallható kegyetlen halálosztó parányi valami.

Sokáig rejtőzködtünk, sokáig, bár titkolni igyekeztük, de remegtünk a félelemtől, hogy hol, mikor s kit, hogyan talál meg? Akit megtalál, mit tehet ellene?

Kiút, mint minden háborúból az emberi ész. A teremtésnek az a csodája, hogy emberből vagyunk és emberként létezünk. Vagyis gondolkodunk.

Hoztunk szabályokat, kidolgoztunk különféle egészségügyi protokolokat, tisztálkodásra, egymással történő érintkezésre, vásárlásra, kórházi ápolásra, események látogatásra, kapcsolatok fenntartására miközben az emberi elme, mint olyan sokszor már az életben, olyan fegyvert állított elő a kegyetlen támadó megsemmisítésre, mely reményt ad, de közel sem változatlan formában az élet további folytatásra.

A fegyver neve: VAKCINA

Két szúrás, mely bolhacsípésnél nem nagyobb s az ellenük gyilkos háborút viselő láthatatlan ellenségnek annyi. Legalább is ettől vesztésre áll.

Megnyílnak piacok, vendéglátóhelyek, színházak, könyvtárak, múzeumok s újra távoli országokba utazást szervezhetnek az ezzel foglakozó irodák.  Félelem nélkül kimerészkedtünk végre a napfényre. Újra nyitnak az iskolák, végre munkába állhatunk és meglátogathatjuk szüleinket és nagyszüleinket.

Hogy ez így is maradjon ma még két szúri kell! Vagyis az ész diadala alkotta VAKCINÁVAL minden értelmes embernek élni kell!

EMBER! OLTAKOZZ ÉS BÍZVA BÍZZÁL! AZ ÉLET TUTI, HOGY ETTŐL, DE CSAK IS ETTŐL, ISMÉT FÉNYRE DERÜL!

Szerző: Horváth Tamás