Kovászos uborka ínyenceknek

Kovászos uborka 01

Nincsen olyan sós étel, melyhez ne lehetne jó ízűen fogyasztani. Gyerekkorunkban legtöbbször mégis  a” zsíros deszka” mellé faltuk, de sokszor előfordult, focizás közben, hogy csak úgy magában, minden nélkül. Ma is imádom.

 

 

Hozzávalók:

• 5 literes

• 2,5-3 kg kovászolni való uborka (közepes nagyságúak)

• 2 csomag félig száraz kapor

• 2 szelet szikkadt kenyér a tetejére

• só

• fokhagyma

Érlelési idő (napon) 3-4 nap

 

 

Elkészítése:

Az uborkákat körömkefével sikáld jó alaposan, hideg vízben is. Ezután mindegyiknek vágd le a végeit. Nagyobbakat szurkáld meg néhány helyen. Az üveget fertőtlenítsd ki forró vízzel, majd tedd az aljára a kapor felét. Ezután állítsd bele az uborkákat, ha kész az első réteg, tegyél bele három – négy gerezd fokhagymát, (nem muszáj lehéjazni)

 

 

Ezt követően jöhet a következő adag uborka és megint a fokhagymák. Ezt ismételd addig, amíg el nem fogynak az uborkák. Amikor ez megvan, zárd le a tetejét szikkadt kenyérszelettel.

 

 

Forralj fel annyi vizet, amennyi majd ellepi. (kb: 1,5-2 l), Tegyél a vízbe három evőkanálnyi sót, két kávéskanál fekete borsot és 2-3 babérlevelet (ezeket forralás után kiszedheted), majd, ha lehűlt öntsd rá az uborkára, hogy ellepje. Tegyél a tetejére egy kis tányért, alá egy nagyobbat, mert a leve kifuthat.

 

 

3-4 nap múlva kóstold meg, ha ízlik, a leszűrt levével ismét öntsd fel és így tedd el a hűtőbe. Önmagában is isteni csemege a nyári melegben.

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots