Magyarország reformkori lakáskultűrája III. r.

MO 1830 - 48. III. részPEST_BUDA LÁTKÉPE REFORMKOR

 

A magyar vidék és Pest – Buda ipara, kereskedelme, lakóépületei, közműhálózata, építészete a táblabírák korában és stílusában.

 

 

 

Vidéki nemesi kúria a német klasszicizmus jegyeivel dekorálva 

 

Tudom, sokan felteszik most azt a kérdést, hogy hazánk 1830-40-es éveit, vajon miért nem reformkornak, vagy, ahogy az osztrák, német történetírók említik; Biedermeier korának nevezem?

 

Talán azért, mert még Kossuth korában is, – ugyan kissé gúnyos felhanggal, szellemi életünk nagyjai, inkább nevezték napjaik társadalmi berendezkedését a táblabírák korának, mint sem az osztrák, német polgári jólétet sugalló biedermeier stílus korának. Még kevésbé mosták volna a reformok korának, melynek hazai újító törekvéseit, az akkori osztrák birodalmi gépezet, tűzzel – vassal irtani sietett. Egyezzünk meg abban, hogy hazánk lakóssága ez idő tájt közel sem a nyugalom és a tejjel-mézzel folyó Kánaán éveit élik.

 

 

 

Kisbirtokosok tanyasi házai korabeli metszet

 

 

(Biedermeier korra jelelemző: Elszegényedett földbirtokosoknak és a rangban feltörekvő polgárságnak az akkori Ausztriában és Németországban egy közhivatalnoki, egy táblabírói állás, a XIX. század első felében, bizony, biztos megélhetést jelent.)

 

 

 

 

Aratás előtt korabeli olaj kép

 

Pest – Buda tehetősebb városlakóinak és a vidéki kis és közép nemesinek egy része, nálunk is siet ezt az „újszerű”, külhoni életformát és annak járulékos szokásait lemásolni. A pesti belvárosi lakásaikat szintén a bécsi és a német módi jegyében igyekeznek berendezni. Az így kialakuló kép hazánk lakberendezésében természetesen közel sem jellemzője a bécsi, vagy német biedermeier stílusban berendezett otthonok összképének. Általánosnak, meg végképpen nem mondható az efféle igyekezet.

 

Akkoriban hazánkban járó külföldiek, gyakran meglepődve tapasztalják, hogy arisztokratáink főúri kastélyaiban és vidéki kúriáikban mennyi angol, bécsi és párizsi divatcikkre és lakberendezési tárgyra bukkannak.

 

 

 

 

De nézzük csak mit ír Klauzál Imre 1837-ben „Gazdasági tudósítások” című lapban a vidéki lakáskultúránkról?

„Járjuk meg az egész országot, s alig találunk a városokon kívül húsz mérföldön egy lakóházat, mely némi ízlést és célszerűséget egyesítene, s ezek is közönségesen valami nagy úré, ki a tervet Pesten vagy épen Bécsben készítetté. Jó kőműves, ács vagy hasonló, sőt még nagyobb ritkaság, asztalos és lakatos munkát, pedig az ország tetemesb részén, távol városokban, s csaknem kirekesztőleg Pesten kell készíttetni, ha széltől, hidegtől mentek akarunk lenni; s mind emellett a lakatosmunka Bécsben olcsóbb, mint Debrecen körül; itt pedig többnyire oly minőségű, hogy ott a bármely kovács is pirulna hasonlót magának vallani. Bizonyos kútfőből tudom – hogy nagy épületek fedelei tetemes pénz és még sokkal nagyobb célszerűség nyereségével szállítanak Esztergombul tekervényes vízi úton az alföldre.”

 

 

 

 

Valero-selyemgyár, 1837.

 

 

Eddig az idézet, ami ugye nem utal a biedermeier életérzéshez illő ipari felkészültségre. Döbbenetes, ha korabeli illusztrációkon megnézzük, hogy vidéki nemeseink milyen házakban élnek, (gazdagjaink sajnos ma is) de ha összevetjük az akkori Magyarország iparosainak száz lakosra eső számarányát az osztrák iparosok hasonló számarányával, ahogy ezt Fényes Elek tette 1840-ben, kiderül, – s akkor már nem is annyira szégyenletes a fenti megállapítás – hogy nálunk 89 lakosra, míg Ausztriában és tartományaiban 16-20 lakosra jut egy iparos. Nálunk ez idő tájt 453 ipartelep működik, és azok sem kirívók, míg az osztrák birodalomban közel 11915.

Kossuth szerint ezért nincs a magyar iparnak ereje és ezért adózunk oly sokat a külföldnek. Hozzáteszi még: „Sok iparágban nálunk kedvezőbbek a termelési viszonyok, miután az első kézi anyagok az országban léteznek, (Trianon óta ez már sajnos nem igaz) a kézi munka is itt kevésbé drága – az élelem ára miatt itt sokkal olcsóbb – mint a német örökös tartományokban.”

 

 

 

Batiszfalvi Samu  gyógyszerészete 

 

 

A magyar társadalom a reformkorban, teljesen felkészületlenül kerül szembe a kezdődő kapitalizmus kihívásaival. Gazdaságunk idegen marad a kereskedelmi pályáktól. Lehetőségeinket teljes mértékben az itt élő külföldiek kezébe, engedjük át. Ezért nem fejlődik a magyar ipar és ezért láthatnak az ideutazók annyi külföldről behozott iparcikket és lakberendezési tárgyat a főúri otthonokban. (Figyelem mind ezt Kossuth 1830-40-ben állítja Magyarország gazdaságáról és iparáról. Mára se nyersanyagunk, se iparunk, se mezőgazdaságunk, kereskedelmünk pedig ugyan úgy idegen kezekben van. De ami még ennél is nagyobb baj: nincs sem Széchényink, sem pedig Kossuthunk. szerk.)

 

 

 

Pesti rakpart az 1840-es évekből

 

 

Nézzük mi a helyzet a korabeli Pest-Budán:

 

 

Mindazok az idegenek, akik a 30-as években, e két városban megfordulnak, egyformán elismerik, és nem győzik eléggé dicsérni szépségüket. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ekkortájt kezdenek a mai Budapest körvonalai kibontakozni, köszönet érte József nádoruk áldozatos munkájának. Természetesen hiányoznak még a Dunán átívelő gyönyörűséges hídjaink, de Széchenyi fejében már ekkor dereng, első hidunk, a Lánchíd megépíttetésének gondolata.

 

Jankovvich Antaltól, (József nádorunk kezelőorvosa volt) aki főleg egészségügyi szempontból vizsgálta Pestet és Budát, írásaiból nagyon sok érdekes dolgot tudhatunk meg e két város akkori építészetéről, közműellátottságáról és lakáskultúrájáról.

Szerinte: Budának már 1728-tól kezdve van egy kezdetleges vízvezetéke, mely a svábhegyi források vízét vezeti föl a várba.

 

Pestnek – olvashatjuk tovább – még nincs vízvezetéke, de épen ezért nagyon sok háznak van saját kútja, különböző minőségű és jóságú vizekkel. Híres jó vize van az Orczy-kertben lévő Illés-kútnak, ahová ünnepnapokon a rácok sokasága zarándokol el ivóvízért. Pest lakosságának a kutak, elégséges vizet nem szolgáltatnak, ezért lajtos kocsikból árusított vízzel pótolják a hiányát.

Jankovich doktor már akkor felveti annak gondolatát, hogy a Duna vizét sóderrétegen átszűrve kellene kiszivattyúzni a folyóból és azt a városi vezetékrendszerbe belepumpálni. Sajnos ez a terv, mint tudjuk, csak jóval később valósul meg.

 

 

 

 Pesti  kirándulóhely az 1830-as évek elejéről (Városligeti tó)

 

 

Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy Széchenyi , aki 1830-ban rendszeres gőzhajójáratot indít Bécsbe a Dunán, lelkesen foglalkozik a város legnagyobb csapásával, a Rákos homokjának szélviharban mindent beborító problematikájával és annak megoldásával. Ugyanis, ha ez a homokförgeteg olykor felkerekedik, ellepi a belváros utcáit, de behatol még a lakásokba is. De még ennél is nagyobbak a gondok az úgynevezett „modern” házaknál.

 

 

 

 

Budai kirándulók. Buda és pest látképe a Gellérthegyről.

 

„Az úri házakban az a szokás. – írja a doktor – hogy az úgynevezett gazdasági életre szánt helyiségek, elől az utcára néznek, míg azok a szobák, melyekben igazán laknak, hátul vannak. Sötétek, bűzösek és egészségtelenek. Nagyon sok közülük levegőtlen, ablaktalan, legfeljebb alkóvosak.

 

 

Belvárosi forgatag Pesten. Váci utcai életkép, utca végé a régi Városházával

 

Rendszerint a gyerekszobák, ha egyáltalán van ilyen, a legrosszabbak. A mellékhelyiségek kint vannak az udvaron és folyosók végén. Azokban világítás nincsen és rettenetesen piszkosak. Ezek gyakran megfertőzik az udvaron ásott, vagy fúrt kutak vizét. Az udvarokban, főleg ahol mesteremberek is dolgoznak és ezért istállók is találhatók, orrfacsaró illatok terjengnek.”

 

 

 

Üzlet a Váci utcában, XIX. század elején

 

(A város, mint tudjuk csak a kiegyezés után lesz becsatornázva 1820-1879. Viszont az akkor elkészült csatornarendszer még napjainkban is a fővárosunk szennyvízét szállítja közvetlen a Dunába, részben idegen tulajdonosok hasznára. szerk.)

 

 

 

 

Német Színház és a Színház tér (mai Vörösmarty tér)

 

 

Majd így folytatja: „ A városban ugyan szép számmal találhatók szép kávéházak, de ezek levegője elviselhetetlen, úszik a pipafüsttől, de a tánctermekben sem kedvezőbb a helyzet. Nagy báli rendezvényeken, már éjfélre úgy megromlik a levegő, hogy a csillárokban égő gyertyák is már épen, hogy pislákolnak. Ettől a legtöbb vendég, hajnalra főfájással kerül ágyba.”

A német színház, melynek nézőtere 4000 színházlátogatót tud egyszerre befogadni, fűtetlen. A színészek gyakran megbetegednek, ezért télidőben többnyire ki sem nyitják.

 

A korabeli Pest-Buda már meglévő építészetét a barokk és az empire stílusjegyei jellemzik. Az élet egyéb vonatkozásában, mint azt már kitárgyaltuk, a német életérzésből táplálkozó biedermeier stílusjegyek az uralkodók. Ez nem jelenti az eredeti stílus automatikus másolását, ugyanis annak tiszta jegyeit egy sajátos angol és magyar behatás tompítja le, és így megmásítva, már képes. – ha csak egy szűk réteg számára is -, a magyar építészeti és lakberendezési ízlésnek megfelelő elvárásokat kielégíteni.

 

A középületeinket, melyeket ez idő tájt emelnek Pesten, szintén a Németországból kiinduló klasszicista formavilág jellemzi, de annak is inkább csak egyféle utánérzése, mely nem is csoda, hiszen építészeink német egyetemeken sajátítják, el mesterségbeli tudásosukat. Nem is akárhogyan.

 

 

 

Laboratóriumi gyakorlat  egy korabeli német műszaki egyetemen

 

A Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház, a Vármegyeház vagy a Lloyd-palota oszlopsorait és pilonjait a vidéki kúriák tulajdonosai is széltében-hosszában másolják, utánozzák, olykor nevetségesen torzított és aránytalan, formájában. ( Sajnos még napjainkban is épülnek hasonló stílusban villalakások.) Az udvarok kútjaira díszként, Diana-szobrok s egyéb antik istenek s vizet lövellő delfinek kerülnek.

 

 

Vidéki kúria bejáratnának timpanonja és oszlopsora

 

 

Folytatjuk.

 

Horváth Tamás

horvath.t@lakberendezes.hu

Kapcsolódó cikk: Magyarország 1830 – 48. IV. rész

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots