Magyarország 1900. – II. rész

bpkorut

Fővárosunk gyors fejlődése magával hozza a közigazgatás kiépítésének kényszerét, mely kényszerűség természetesen hatalmas beruházásokat vonz, ugyanakkor jó táptalaja a kapitalista gazdaság további fejlődésének és számos munkahely létrejövetelének.

 

Budapest Nyugati pályaudvar és környéke a századfordulón.

A „boldog békeidők” éveiben

Folytassuk sétánkat Budapesten és nézzük meg, vajon kik is lakják ezt az óriásira duzzadt várost, és hogyan élnek ők a millennium korában? Ajánlanám, ha nem szégyellik, titkon hallgassunk bele az egyik fővárosi kávéház teraszán üldögélő vendégek beszélgetéseibe!

Még mindig, két nyelven folyik a társalgás, de már jóval kevesebb a német szó, mint ahogyan a 80-as, 90-es években hallhattuk. Mára a magyar nyelv annyira elfogadott lett országszerte, hogy még a vidéki napilapok is hazai nyelven olvashatók, és olvassák a hazai tótok, szerbek, rácok, németek és zsidók egyaránt, hiszen ők maguk is élenjárói lettek a királyi udvar elnémetesítési politikájával szemben vívott harcunknak. Ennek eredmény a német nyelv visszaszorítása a közéletből, és az intézményekből.

 

 Mára vidéki újságok is magyar nyelven közlik a híreiket.

Budapest lakossága a kezdetektől fogva sokszínű. A fővárosunkat nevezhetnénk akár Európa, Amerikai Egyesült Államának is, ugyanis a XI. század óta, mióta Pest városát izmaelita mohamedán bolgárok megalapították, se szeri, se száma az ide bevándorolt és letelepedett, más nemzetek fiainak, lányainak. Amiben viszont különbek vagyunk az Újvilágnál, az bizony, hogy itt nálunk hamarabb váltak a bevándorlóink magyarrá és tekintették ezt a gyönyörű országunkat és fővárosát hazájuknak, mint a tengerentúlról áttelepülők; Amerikát.

A város lakossága nemzetiségét tekintve nem csak sokszínű, hanem társadalmi viszonyaiban is különbözik egymástól. A több tízezer holdas arisztokratától, az iparmágnásig – az elszegényedett paraszttól az éhbérért robotoló munkásig minden réteg lakja ezt a várost. A város és vele együtt az ország is hihetetlen gyorsasággal fejlődik. Nem véletlen, hogy sokan a mostani századfordulót második reformkornak is nevezik.

 

 Hotel és étterem a Belgrád  rakparton a századforduló  környékén

 

Hogy megértsük a gyors fejlődés és a nagy nyomor közötti ellentmondás okát, külön figyelmet kell fordítanunk egy XVIII. századi Mária Terézia által kiadott rendeletre és annak legfőbb elszenvedőiére; a zsidó lakosságra. A rendelet pediglen így hangzik: „Pest-Budára betelepülni szándékozó, csak az esetben vásárolhat földet vagy házhelyet, ha ez a személy német anyanyelvű és katolikus vallással bír.” Tehát egyértelmű, hogy zsidók nem. Továbbá e vallási felekezethez tartozókat sújtja még egy másik Habsburg uralkodóházi törvény is, miszerint: „Iparos céheknek tagjai nem lehetnek, valamint gazdálkodás céljára földbirtokot sem vásárolhatnak Magyarországon.”

 

Papír és képkereskedés a belvárosban

 

Akik mind ezek ellenére mégis betelepülni szándékoztak, azok számára nem maradt más választás a megélhetéshez, mint a pénzkölcsönzés. Így sokan, a betelepülő zsidók közül, banktisztviselők, majd később bankárok lesznek. De választhatják még a kereskedelmet is, melynek végül is az lett a következménye, hogy Magyarország búza és más gabonapiacai a XIX. század első felére többnyire néhány zsidó család kezében összpontosulnak. A céhek megszűnésével, 1872-től hasonló a helyzet a kiskereskedelem területén is. Egyre-másra nyitnak a belvárosban, szebbnél-szebb kirakatokkal üzleteket, s mellé egyre bővülő árukínálattal. De éppen ilyen kínálkozó lehetőségek nyílnak az iskolázottabb kispolgárságnak. Számukra is ott áll a lehetősége annak, hogy hivatalnoki és más értelmiségi pályákat töltsenek be, de a többségük képtelen élni vele.

 

 Belvárosi kiskereskedések a századforduló környékén

 

Bármely területen csak úgy pályázhatnak sikeresen – és ezt Pest zsidó lakossága hamarabb felismeri – ha összefogva, minden kisebbséggel, közösen küzdenek meg a Habsburgok elnémetesítő politikájával szemben és vállvetve harcolnak a magyar nyelv általános elterjesztéséért és más további reformokért. Az összefogást, mint tudjuk a századfordulóra siker koronázza. A dualista államban, csak a hadügy- és pénzügy irányítása marad osztrák kézben.

 

Gróf Somssich József  és Szögyény-Marich  Kamilla – Villalakásuk szalonberendezésének részlete

 

A közös harcért cserében a zsidók végleges befogadásra, megbecsülésre lelnek a magyarok és a hazánkban élő valamennyi nemzetiség körében. Hallgatólagosan a még fennálló királyi rendelet ellenére lehetősége nyílik a hazánkban már letelepedett zsidó családoknak, hogy Pest-Budán és más nagyvárosainkban ingatlant ( házhelyet) vásároljanak, valamint az iparba és a kereskedelembe is tőkét fektethessenek.

 

 Belvárosi vadászfegyver kereskedés a századforduló környékén

Ugyanakkor egy másik katalizátora a város és gazdaságának fejlődésében; a nemzeti öntudat kibontakozása, vagy is egy egészséges és erőteljes nacionalizmus megszületése. Ennek az új, sok évszázadon át elfojtott érzésnek a szelleme, viharos gyorsasággal hatja át az ország aprajának és nagyjának, szinte minden cselekedetét és gondolatát. Számukra a követendő példa; Széchenyi és Kossuth eszmeisége; hazaszeretet és tenni akarás.

 

Belvárosi, nagypolgári család otthonának szalonja

 

Nagyrészt ezek a körülmények teszik lehetővé, hogy a millenniumra Magyarország fővárosa és városai, évszázados elmaradottságukat hihetetlen gyorsasággal elkezdjék ledolgozni.

 

Nagypolgári család a századfordulón

 

Nálunk is kialakul egy új világrend, melynek mozgató rugója a gyáripar és a tőke. Másrészt azonban, éppen ez a befektetett tőke s a gyorsan fejlődő ipari termelés lesz az, mely magával

hozza a profit gátlástalan hajszolását. Az új kihívás – a többség számára – még a régebbinél is nagyobb kizsákmányolást és még nagyobb nyomort jelent.

 

 

Az egyre fokozódó elszegényedés indítja majd el azt a nagy elvándorlási hullámot is, mely az 1900-as évek elejére lesz jellemző hazánkra, mikor is közel 3.000.000 honfitársunk „tántorog ki” a nyomor elől Amerikába.

 

Ingyen konyha

 

De hasonló a helyzet, szinte egész Európában. A kapitalizálódás gőzerővel termeli ki a nyomornegyedeket, a szeretetházakat és a meleg ételt és kenyeret osztogató népkonyhákat. (Érdekes, hogy a gazdasági fejlődés ezen ellentmondásaira először két porosz gyáros K. Marx és F. Engels mutatnak rá tanulmányaikban a XIX. század közepén, akik szintén nagypolgári zsidó családokból kerültek a társadalomtudományok élére. Ők lesznek a tudományos szocializmus elvének kidolgozói.)

 

Polgári zsidó család otthonának ebédlője a század fordulón

 

Egymás után nyílnak a gyárak, épülnek bankok, paloták, közintézmények. Rövid időn belül szinte a földből nő ki a körút, giccses homlokzatú házaival, de rohamléptekben fejlődik a főváros és az ország közlekedése is.

 

Nagypolgári zsidó család a századelőn

 

Megépül a földalatti vasút, bővül a vasúthálózat, gombamód szaporodnak az iskolák, az egyetemek, s közben befejeződik Budapest teljes közművesítése (csatorna-, víz-, gáz-, villanyhálózat). A faluról felvándorló, elszegényedett parasztság is végre unkához jut. (Ők fogják majd a XX. század történelmét írni, ők lesznek majd; A MUNKÁSOSZTÁLY.)

 

Andrássy úti földalatti építkezése

 

Sajnos a magyar arisztokráciának e fejlődéshez, Széchenyi halála óta, vajmi kevés köze van. Ellenben a zsidó kisebbség – azoknak is egy kisebbsége – rövid időn belül kirívó gazdagságra tesz szert. A századfordulóra, a korábbi kirekesztettségből egyik napról a másikra nagypolgári, mágnás, magyar családokká válnak. Szokásaikban, életmódjukban a magyar ó arisztokráciát utánozva, néha még neveiket is magyarra cserélve, pesti bérpalotáikban a külvilágtól és a nyomortól elzárkózva feltűnő jómódban élnek. A nyarakat vidéki birtokaikon töltik, ahol divatos bálokat, szüreti táncmulatságokat rendeznek (státusz szimbólum). Legismertebb ilyen családok: a Hatvani és Deutsch, a csepeli Weisz – és az újpesti Wolfner – ek, továbbá az angyalföldi Ganz család.

 

Polgári magyar család pesti otthonukban a századfordulón

 

A korabeli társadalom, másik vezető rétege az úgynevezett latifundiumokat – min. 10. 000 holdat vagy ennél is nagyobb földbirtokokat tulajdonló – magyar és külhoni nagybirtokos arisztokrácia. Hasonlóan a nagypolgári bankár és gyáros családokhoz, arisztokratáink is vidéki kastélyaikban vagy éppen pesti palotáikban élnek, de ők az év nagyobbik részét külhonban; Bécsben és a felkapott fürdő- és nyaralóhelyeken töltik. Természetesen ezekről az utazásaikról még feltűnő közleményeket is megjelentettnek a sajtó társasági rovataiban

 

Fővárosi középosztályhoz tartozó család pesti otthonában

 

A fejlődésnek induló gyáriparban a mi arisztokratáink, általában rangon alulinak tartják közreműködésüket, legfeljebb a közélet irányításában, mint képviselők , esetleg bankok igazgatóságaiban hajlandók csak közszereplést vállalni.

Ellentétben az újgazdagokkal, nem képesek – és talán nem is akarják felismerni a kor kihívásait, többek között a kapitalista gazdaság őrült tempóban történő fejlődését és az abból származó későbbi előnyöket és lehetőségeket. Az idegen majmolásuk (kozmopolitizmusuk), a szegénységgel szemben nyíltan kimutatott pökhendi megvető viselkedésük, (tisztelet a kivételnek) valamint kirívó kontrasztot mutató gazdagságuk lesz szálka a majdani munkásosztály szemében. Nem véletlen, hogy sok ősi, nemes családunk az I. Világháború alatt s után, birtokaikat és hazánkat hátra hagyva külföldre menekülnek. (Andrássy, Batthyány, Károly, Zichy, Széchenyi családok.)

 

Belvárosi, körfolyosós bérház és lakóközössége a század elejéni

 

A legmeghatározóbb rétege a millenniumi Magyarországnak, mely egyben a legtöbb ellentmondást is magában hordozza; az a középosztály. Életszínvonala és műveltsége alkalmassá teszi arra, hogy a magyar társadalom gerinci legyen. E családok száma, sajnos nálunk jóval szerényebb, mint más európai országokban, pedig ők lennének a kultúra és a civilizációs vívmányainknak az igazi letéteményesei. A ranglétra alsó és felső foka felé nyitottak és ezzel biztosítani tudják e fokok között az átjárhatóságot. A legideálisabb rétege lehetne társadalmunknak. Földbirtokosok, iparosok, hivatalnokok, tisztviselők, értelmiségiek – szolgabírók, alispánok, orvosok, köztisztviselők, művészek – katonák gyűjtőhelye. Biztos egzisztencia, jó pozíció, fizetési osztály, nyugdíj, polgári otthon, mindezek a kiváltságok a nyugodt élet zálogai. A származás és a nemzetfenntartói. A hazaszeretet és a nemzeti érzés öntudatos képviselői.

Kispolgári család a századfordulón

 

A legnépesebb réteg, azonban a változatos foglakozású, sokféle jövedelmű és különféle műveltséggel és műveltségi szinttel rendelkező tömegeket alkotó csoportosulás; a kispolgárság.Soraikat kisiparosok, gyári szakmunkások, vasutasok, vendéglősök, háztulajdonosok, tanítók, fuvarozók, kistisztviselők, szatócsok alkotják. Viszonylagos jólétben élnek, segédeket tartanak, havi fix fizetéssel és szolgálati lakással rendelkeznek, míg mások meg lakbérpótlékot, egyenruhát és biztos nyugdíjat kapnak az államtól. Tekintélyt tisztelő népség. Fegyelmezettek, többségük iskolázott, de még is képtelenek a középosztályhoz felzárkózni. Társadalmi helyzetüket tekintve megosztottak. Közülük gyakran csúsznak lejjebb a „ranglétra” alsóbb fokára. Sajnos instabil rétege társadalmunknak.

 

Budapest belvárosi boltjai a századelőn

 

A vidéket alkotó réteg; a parasztság. Földbirtokosok, középparasztok, kisparasztok és zsellérek. A föld tulajdonlása szerint csoportosulnak. Legalját képezi a napszámos cselédséget magába foglaló földnélküli paraszti tömegek – a későbbi városi munkásság – mely tömeg csak az I. Világháború után válik nálunk idegen eszmék hatásara; osztállyá, majd „forradalmár’. Sajnos e réteg legszegényebbjei, de sokszor legtehetségesebbjei hagyják el hazánkat tömegesen és vándorolnak ki az Újvilágba a jobb élet reményében.

Aratás és cséplés a millennium évében

A kiegyezés utáni évtizedekben Magyarország szerte felerősödik az urbanizáció (városfejlődés). Fővárosunk gyors fejlődése magával hozza a közigazgatás kiépítésének kényszerét, mely kényszerűség természetesen hatalmas beruházásokat vonz, ugyanakkor jó táptalaja a kapitalista gazdaság további fejlődésének és számos munkahely létrejövetelének.

A gyárak és vállalkozások vezető szakmunkásai még a századforduló környékén is többségükben német szakemberek, akiknek irányításával épülnek intézményeink, közműhálózataink, ipari létesítményeink és ők irányítják és tanítják ki a vidékről, városokba feláramló, elszegényedett, iskolázatlan paraszti tömegeket; a jövő ipari munkásságát.

Folytatás következik!

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots