Örökös napsütésben (beszámoló Sziciliából)

 

Akiket szeret az Isten

Kérdezik:  Kik lehetnek az erre érdemes emberek?

Egyszerű a válasz. Akik nyitott szemmel és kitárt szívvel járnak az őket körülölelő sokszínű világban, s ezzel a világgal harmonikus összhangban képesek élni

 

 

Tereza és Márió ötthona a tengerparton.

 

Az ilyen emberekből sugárzik az elégedettség az élet  szeretete, a megértés,  a szépség és a jóság utáni örökös vágyakozás. Lelkük kisugárzása visszahat közvetlen környezetükre;  az élő és élettelen világgal való kapcsolatukra. Az ilyen emberek élete áldott, de áldás mind azok számára is, akik a környezetükben velük közösen élhetik meg a hétköznapjaikat és az ünnepeiket.

Az ilyen emberek  életvitele, otthona, s annak berendezése önmagáért beszél, hiszen az otthonuk belső énjüknek lenyomata, annak olyan tükörképe, melyben az alakoskodás és a kivagyiság ismeretlen fogalmak. Az alakoskodó ember házába hiába a jó belsőépítész, a jó dekoratőr, a legpuccosabb környék, a legdrágább anyagok. Az ilyen lélek nélküli, művi környezet általában olyan tartalmatlan, üres eleganciát hordoz magában, melyből hiányzik az ember. Méghozzá azaz ember, aki ezt a magában üres szépséget lélekkel kellene. hogy megtöltse.

 

 

Nappali a terasszal.

 

Az ilyen építmény és berendezése sosem lesz több egy „lakásnál”. Soha sem fog a lakója otthonává válni. Az Isten teremtette színes világgal szemben az ilyen lakhely, a beleölt sok – sok pénz ellenére is csak egy „szürke” éjjeli menedékhely.

Tengerparti nyaralásaink során sokszor csodálkozunk el azon, hogy az ott élő, nálunknál kevésbé tehetős – bennünket kiszolgáló szállodai személyzet – milyen vidám és egyszerű emberek. Milyen jókedvűek, milyen kiegyensúlyozottnak mutatkoznak, pedig nem is ők nyaralnak, s nem is őket szolgálják ki, hanem éppen fordítva.

 

 

Nappali egy részlete.

 

És mégis ők azok, akik élnek, akik örülnek a napfénynek, az ég és a tenger szikrázó kékségének, az egyszerű, meszelt falú házaik falára felkúszó, számtalan színű és formájú, fűszeres illatú virágok szépségének, az utcák kavargó, színesen forgatagának, a vidám zsivajának, az esti langy melegnek és a tenger felől érkező hűs szellő sós illatának.

Egyszóval, örülnek nekünk nyalóknak, örülnek a napsütésnek és örülnek, hogy van munkájuk. Talán egyszerűbb lesz megérteni kicsit rendhagyóra sikeredett bevezetőmet, ha megnézik a nyaralásom alatt készült képeket.

 

 

Étkező egy részlete.

 

Szicíliai nyaralásom során megismerkedtem egy éppen olyan Emberpárral, akikről a bevezetőmben már szót ejtettem. Tereza és Márió annak a szállodának műszaki gondnokai, ahol nyári vakációmat töltöttem. Szakmai érdeklődésem, csakhamar összehozott az építészházaspárral, akik barátságos természetüket azzal is igyekeztek kimutatni, hogy meghívtak saját otthonukba egy esti olasz-magyar diskurzusra.

A beszélgetés kezdeti zavarát hamar feloldotta egy üveg jófajta Chianti elfogyasztása. Tereza volt, aki hármunk közül hamarább oldódott, és mint afféle igazi pergőnyelvű szicíliai leányzó, máris mesélte Márióval való megismerkedésük történetét az egyetemen, Természetesen az esküvőjükről és a népes családfájukról szóló bőséges beszámolója sem maradt el.

 

 

Hálószoba egy részlete.

 

Az ezredforduló előtt pár évvel egy rokonuk hívására vállalták el az itteni szálloda műszaki vezetését, s az óta innen még egy percet sem hiányoztak. Nagyon meg vannak elégedve a munkájukkal. Szeretik, amit csinálnak és szeretik azt a sokszínűséget, melyet a sok vendég hoz magával a világ minden tájáról.

A fizetésük ugyan lehetne jóval több is, hiszen külföldön ugyanezért a munkáért jóval többet is kaphatnának, de szülőföldjüket semmi pénzért, még csak rövid időre sem hajlandók felcserélni. Itt minden szép – mondja Tereza – és mindenünk megvan, ami boldoggá tehet. Biztos a munkahelyem, szórakoztató a munkám, van egy jóravaló párom – közben, míg sorolja az érveit, pajkosan Márióra kacsint, de hogy miért ezt csak később értettem meg.

 

 

Hálószoba

 

Az otthonunk – folytatja – amikor idehaza vagyunk, főleg a szezon után, egy igazán boldog fészek, melyből már csak egy valaki hiányzik. Itt lehalkította a hangját és ismét Márióra szaladt a tekintete. Ebből most már azonnal megértettem az előző csipkelődő megjegyzését is. Tereza csak is egy bambinóra gondolhatott.

Nem is hagyott sokáig e gondolataim közt kutakodni, széles mosollyal az arcán – mely egy kicsit a megivott Chianti hatásának is betudható volt – közölte velem féltve őrzött titkot: -Tavaszra egy kis Márióval bővül majd a család létszáma.

 

 

Terasz a nappali és a hálószoba előtt

 

Közben jóféle kecskesajt került az asztalra, finom frissen szedett olívabogyóval és friss kenyérrel, ami nagyon jól jött a tüzes, magát ugyan csak itató olasz itókához. Észre sem vettem az idő múlását, de jóval éjfél után járt már az óra, mikor a kedves házaspártól búcsút vettem.

 

 

Nappali és étkező

 

Mielőtt azonban végleg elköszöntem volna, engedélyt kértem, – és kaptam is tőlük – hogy az otthonukról készült képeket kedves olvasóknak is bemutathassam. Ezt már csak azért is szívesen megteszem, mert bennem  az első pillanattól kezdve, ahogy e ház falai közé bepillanthattam, máris tényként fogalmazódott meg az a gondolat, hogy egy ilyen csodálatos kis ékszerdoboznak, csak is olyan lakói lehetnek, akiket tényleg szeret a Jóisten.

Önök nem így gondolják?

Köszönöm figyelmüket!

Horváth Tamás (2006-05-22)

 

Szerző: Horváth Tamás