RETRÓ 1960-1990.

A József Attila lakótelep parkos környezetében, 1.emeleti , 2 szobás , nagy logggiás lakás várja Önt. Lakás beosztása: szobák külön bejárattal is rendelkeznek. Tárolásra, kamra, gardrób és 20nm-es pince helyiség szolgál.

 

 

Mikor kimondjuk azt a szót; hogy lakberendezés és elgondolkodunk rajta, mint fogalmat, még miképpen lehetne magyarul megfogalmazni, ugyancsak vakarnánk a kobakunkat. Pedig hát első hallásra nem is tűnik olyan nehéz feladatnak. Vagy mégis?

 

Nappaliszoba berendezése 1964-ből

 

Ne törje tovább a fejét senki sem, ugyanis nem tehetünk arról, hogy e téren ilyen szegényes a magyar nyelv. Nem a mi hibánk. Ez annak a fél évszázadnyi kultúramocsoknak a bűne, amelyik képtelen volt a lakás fogalmát az otthon fogalmától különválasztani. De kinek is lett volna akkoriban kedve azzal bíbelődni, hogy lakáshoz, lakásberendezéshez, otthonhoz, otthonossághoz illő különféle kifejezéseket gyártson, mikor majd ki ugrott örömében a bőréből, hogy végre beköltözhetett élete első önálló kockaházi, komfortos panellakásába.

 

Élet a KISZ klubban 1970.

 

 

Legtöbb szőr ezekben a 50 – 60 m –es lakáscsodákban is csak úgy tudott egy munkáscsalád „otthonra” találni, ha megbízható és jó elvtársak voltak. Legalább tíz éve az adott városban dolgoztak és ott bejelentett albérlettel, társbérlettel, netán munkásszállodai lakóhellyel rendelkeztek, (Ez utóbbi előny volt) Továbbá, legalább két gyereket neveltek, még akkor is, ha éppen a nagyszülőknél vidéken. Ez esetben a vállalati négyszög; KISZ; MSZMP; szakszervezet; gazdasági vezetők – ahány csak volt, s belőlük akadt is bőven – ha jó véleménnyel voltak az elvtárs és elvtársnő, főleg a pártban viselt dolgaikról, akkor végre megvásárolhatták valamelyik KISZ – lakótelep, már említett nagyságú szövetkezeti lakását. Általában harminc éves OTP hitelre.

 

Épülő lakótelep az 1970-es évek környékén.

 

 

A hitel megszerzése viszonylag könnyen ment, mivel állandó bejelentett lakó – és munkahellyel mindenkinek rendelkezni kellett. Ez utóbbiakhoz, általában a rendőrség ragaszkodott. (Közveszélyes munkakerülés, csavargás, akkoriban bűncselekménynek számított.)

A lakás „beugró”- hoz, (1970 – es években 60 – 80000 Ft / 50 – 60m) A munkahely még további 20 –30000 Ft kamatmentes hitelt adhatott, de ehhez minimum szakszervezeti és KISZ – tagság, „kiváló dolgozó” kitüntetés, szocialista brigádtagság, kommunista szombatok s egyéb társadalmi munkák (robotok) elengedhetetlen feltételek voltak.

(Kezdő mérnők fizetése ekkor: havi 1800 – 2000 Ft és évi 12 nap fizette szabadság.)

 

Kockából kockába, majd este ismét vissza a kockába.

 

Nos,  a dolgozó házaspár, ha mind ezeken túl volt, már csak azt a 6 – 7 hónapos határidőcsúszást kellett kivárni, (s ez még jónak számított) s már is „cuccozhattak” a munkatársuk Trabantján, vállalati tehergépkocsin, villamos, és autóbusz peronján a még csak félig kész panelpalota valamelyik emeleti lakásába. (teljesen kész ház vagy lakótelep soha sem létezett)

 

Iskola után

 

Csak megjegyezném: MSZP – KISZ –  KB, szakszervezeti felső vezető, Szoc’ Hazáért kitüntetett és ezektől följebb munkálkodó (természetesen értünk) elvtársak és gyermekeik, soron kívül, fizetés nélkül – olykor meg jelképes összegért cserében- soron kívül juthattak ezekhez a panelpalotákhoz.

Az ilyen örömfészkekbe – mivel akkoriban egy ilyen panellakás a vidékről elszármazott, második generációs, albérletben lakó, munkáscsaládoknak valóban a boldogság szigete volt – sem a költözés, sem pedig utána a lakás berendezése nem jelentett különösebb gondot. Új bútor nem volt, a régi meg nem fért be. Vagyis lakberendező…?

 

Munka utáni kultúrprogram egy fővárosi lakótelepen

 

Hiszen ezekben a lakásokban a falatnyi konyha és fürdőszoba, bútorozva várta a lakóit, míg a fennmaradó lukak, – bocsánat – hall, nappali és hálószoba – ez utóbbiak sokszor egy helyiségben – berendezésének megtervezése, szintén nem igényeltek nagy hozzáértést. Főleg nem különösebb lakberendezési előtanulmányokat.

Miért? Mert, ahol éppen nem volt ajtó vagy ablak a falon, csak is oda kerülhetett az a bútordarab, ami egyáltalán akkor, előjegyzésre, abban a néhány boltban, ahol egyáltalán bútort árultak, éppen abban az évben megrendelhető volt.

 

Álmodott lakásberendezés az 1970-es évek környékéről.

 

Tehát egy házgyári lakásban mindennek megvolt az előre megtervezett és megszabott helye. (Típus Tervező Vállat, Lakóterv tervei alapján.) A bútorgyárak és a bútortervezők is mindenféle előzetes felmérés és piackutatás nélkül évekkel előre tudták, hogy milyen bútorokat kell tervezzenek és azokból mennyit kell gyártsanak,. Mind gyártó, mind tervező tisztában voltak azzal, hogy mikor mennyi lakást ad át az állami építőipar és azoknak milyen a megváltoztathatatlan alaprajzuk. (házgyári panelek sablonjának elévülési ideje 5 10 év volt),

 

Korabeli divatos használati tárgyak

 

Sőt azt is előre lehetett tudni, hogy a felmerült garanciális hibákat mikorra fogják az építők kijavítani és így azokba a KISZ-ben és a pártban kivallóan teljesítő elvtársak és elvtársnők, mikor fognak majd beköltözni.

 

ŘAVILL reklám 1973-ból

 

És láss csodát! Mindezek ellenére, mégis mindig n hiány volt bútorból.(nem volt olyan nagy városunk, ahol bútorgyár vagy bútorgyártó szövetkezett ne lett volna, de hát 80.0000 párt és KISZ- tag várt panelbútorra és panellakásra.)

Tehát, minden olajozottan működött

 

Kanizsa Bútorgyár “Tavasz” lakószoba bútora 1974 -ből. ( Csak előjegyzésre volt megvásárolható.)

.

Később felhígult az ilyen panelházak lakóközössége, mert a pártban és a KISZ – ben, a még jobban teljesítők elvtársak, időközben megüresedett budai villákban foglalták el méltó helyüket. Az „olcsón,” többnyire pénz nélkül megszerzett panellakásaikat az elvtársak aztán jó pénzért továbbadták azoknak a szellemi foglalkozású „kollégáiknak” akiknek a hátán – tudásán – másztak fel oda, ahol ma is trónolnak.

 

Kanizsa Bútorgyár “Kékes” bútorcsaládja 1975 –ből. (Csak előjegyzésre volt megvásárolható.)

Na, de nézzük meg már végre, hogy mit is jelentett a lakberendezés szó akkoriban?

Konyhára nem volt szükség, mert a párthatározat előirányzata szerint, minden ember, vagy a munkahelyén vagy pedig valamilyen szocialista gyorsétteremben fog minden nap olcsón és egészségesen étkezni.

 

Önkiszolgáló étterem 1960 -as évek környékéről, 

 

Továbbá: Nagy fürdőszobára ugyancsak nem lesz szüksége senkinek, és ezekben a panelpalotákban nincsenek is, mivel minden dolgozó a munkahelyén fürdik, ruháját pedig a Patyolat Vállalatnál mosatja fillérekért, később meg, ha eljön majd a kommunizmus; ingyen.

 

 

A modern szocialista otthonokban, a dolgozó nem vacakol a fűtéssel. Távhőszolgáltatás lesz s ezért kéménynek és kályhának sincs helye a lakásokban. Kezdetben mindenki csodálkozott, de egyben örültek is az efféle modern, szocialista vívmányoknak. Innentől már csak egy kisebb ugrásnak tűnt Amerika és vele rothadó kapitalizmus elavult vívmányainak a túlszárnyalása.

 

Futurisztikus design álom 1970 környékéről (NDK design – rek munkája)

 

 

Később kételkedni kezdtünk, majd pedig beletörődtünk a sikertelenségbe, egészen a 80-as évek végéig. Ma már siratjuk, hogy akkor mindezt elhittük, de hát mi ez is, ha nem az „Ember tragédiája.” De nézzünk, hogy akkortájt hogyan vásárolt bútort egy boldog panellakás lakója?

 

Kádár – Grósz – Nyers elvtársak 1980 -as évek közepéről. Az MSZMP vezetői és jólétünk biztosítékai voltak.

Csak a Centrumáruházak bútorosztályán lehetett látni néhány bútordarabot s egy- egy „szekrénysort”. Többnyire minden darab össze – visszásságban, zsúfoltan az áruház egy félre eső sarkában árválkodott, Némelyik szekrények csak a hátukat mutatva, kerültek be a falatnyi eladótérbe. Vidéken még ilyen kínálat sem volt.

 

Divatos műbőr kárpitozású “Mini fotel” Kutúrsarok 1975 környékéről

 

 

 

A főváros „nyugati színvonalú” nagyáruháza;  a DOMUS: Ugyan már a hatvanas évek végének szülöttje, de az ott kiállított bútorcsodák nagy része inkább csak az álmodozást szolgálták, mivel előjegyzést sem is vettek fel a kiállított bútorokra, de lakástextilekre és más kiegészítő tárgyakra sem.

 

Eladó képzés a Centrum Áruház központjában 1980 környékén.

 

A nem kapható berendezés színéről, formájáról, minőségéről, szó sem eshetett eladó és vevő között, mert a Centrumáruházak bútorosztályain kiállított, többnyire ugyanazon termékek, olyan választékban készültek, ahogy éppen abban az évben sikerültek.

 

Első bútoráruház Budapesten “Domus Áruház”

 

A tárló és lerakó bútorok, vagy sötét barnára pácolt, vagy natúr, világos színben, a kárpitozott fotelek és heverők pedig, zöld és piros Epinglé huzattal, rosszabb esetekben, olykor meg óriási barokkos nyomott mintázattű plüss huzattal megcifrázva kerültek a szerencsés ember lakásába.   Erről nem a tervezők tehettek, hanem a textilipar, amelyik a tömegtermelésben volt érdekelt és nem a „divatigények” kielégítésében. Így a lakástextíliák piaci kínálata, ha lehet, még szegényesebb volt, mint általában a bútorpiacé. Mind azt, ami kapható volt, természetesen csomagolás nélkül kell elképzelni, melyből származó megtakarítás hasznát csak akkor kezdte a vásárló igazán értékelni, amikor végre a régen várt bútorok és más berendezési tárgyak hazakerültek s már is javításra szorultak.

 

Budapesti Bátor Ipari Vállalat “Varia” bútorcsaládja 1970. (csak előjegyzésre volt megvásárolható)

 

Hibátlan darab, talán csak egyszer akadt mindenki életében. Az enyémben, bevallom soha.

Ez idő tájt nem, hogy lakberendező nem volt, de még a bútoreladói szakma sem volt, más kereskedői végzettségtől külön választva. Aki éppen ráért az kiszolgált, de általában nem volt mivel. Tehát lakberendezőre sem volt szükség. Sőt, sokan azt sem tudták, hogy milyen betegség az?

 

NDK lakószoba bútorok. 1974 álombútora.Megvásárlására, még előjegyzést sem vettek fel a Domus Áruházban.

A szocialista szektorban a nagy áttörést az NDK – s bútorok jelentették. A hetvenes évek elején a hazánkban is forgalomba kerülő MDW – szekrényfalak, melyek svéd mintára, lapra szerelve, elemenként és akár még fehér színben is megvásárolhatók voltak, forradalmasították az addig csak készre szerelt bútorokat használó hazai lakberendezést. Ugyan a panellakások berendezhetősége továbbra sem nyújtott nagyobb lehetőséget a gondolatok szabad szárnyalásának, de végre lehetőségünk nyílott, legalább az otthonunk egy kisebb részének szubjektív és kreatív módon történő átformálására.

 

MDW szekrénysor 1974-ből.  Az első lapra szerelt ( otthon összeszerelhető) szekrényfal. Csak a Rákóczi úti  NDK boltban lehetett előjegyeztetni. Várakozási idő 6-12 hónap 

Képzeljék csak el, mikor végre mindenki szabadon dönthette el, hogy hová kerüljön a szekrénytestre (korpuszra) szekrényajtó s hol legyen majd a fiókos rész, vagy éppen a könyvespolcos elem? Micsoda öröm volt ez egy család életében? Sokszor napokig álltunk sorba a Rákóczi úti NDK bolt előtt, hogy legalább egy féléves, éves előjegyzést sikerüljön, előleg fejébe megcsípjünk.

 

 

NDK lámpacsalád 1970-ből.  Legfeljebb a “Lakáskultúra” magazin oldalin volt látható.

 

Ha sikerült, egy rajzos elemjegyzékkel a kezünkben szabadulni a boltból, siettünk haza, hogy aztán vasárnap az egész család fejét összedugva, mérőszalaggal és papírból kivágott sablonokkal a kezünkben, tervezgessük otthonunk szinte futurisztikusnak tűnő berendezési elképzelését. Ebből a képből persze nem hiányozhatott, az akkor, nekünk világcsodának számító Videoton, két hangszórós, sztereó világvevő készüléke és az Orion vagy Videoton gyártmányú „nagy képernyős” mázsás tévékészülék sem.

 

Első magyar sztereó rádiókészülék. Nagyobb teljesítményű változata már két külön hangfallal készült.

 

 

Akkor mi mindannyian lak – berendeztünk. Ittuk hozzá a fekete címkés cseresznyét, szívtuk a Fecske füstszűrős cigit vagy csak a pult alól megvásárolt albán, import Porti-t és bőgettük hozzá a szalagos MAMBÓ vagy TERTA magnónkat. Olvastuk a merész hangú Moldova regényeket és lapozgattuk az egyetlen havonta megjelenő „Lakáskultúra” magazin oldalit, benne fekete-fehér, csodálatos képekkel.

 

Budapesti Bútor Ipari Vállalat lakószoba bútorának reklám fotója 1980-as évekből.

 

Nagyot változott a világ. Napjainkra tucatszám kerültek ki a különféle magániskolákból, tehetségesebbnél-tehetségesebb lakberendezők miközben, észre sem vettük; csodák-csodájára, itthon ismét kapitalizmus lett.

Hihetetlen fejlődésnek indult idehaza a nyugati társadalmak levetett, elavult lakóparki építkezési divatja.

A „messziről” jött befektetők először nem tudták elképzelni, hogy miért akarjuk, mi ismét felépíteni azokat a hatvanas évekbeli panelházakat téglából, melyeket ők otthon éppen elkezdtek lebontani? De, mivel kezdték mér megszokni, hogy a magyarok amolyan csodabogarak, gyorsan beszálltak ebbe a különc, de éppen ezért nagy haszonnal kecsegtető vállalkozásunkba, és a bankjaik segítségével egyik lakóparkot építették a másik után Pesten és Budán.

 

Budai lakópark részlete

 

A20 –30-50 milliós lakóparki, téglából épült panelházutánzatok még most is eladatlanul állnak városszerte.

„Hejh! Rigók, rigók sárga rigók….

… Együtt látjuk a kárát.”

Énekelhette a saját viccét röhögve a Nagymező utca bohóca a hoppon maradt beruházóknak, az ő drága közönségének.

A beruházok sírtak és átkozták a büdös telek spekulánsokat a volt IKV -s MSZP-s barátokat s követelték a kormánytól a beígért profitjukat. A bankok látva a kudarcot, először ők is átkozódni kezdtek, majd a külhoni befektetők segítségére siettek. Gyorsan csinálnak a bepalizható lakás vásárlók számára egy úgy nevezett „fészekrakó” programot, azt remélve, hogy ebből a zsíros kamatozású hitelből – a bank is jól jár, a külhoni befektetők is megszedik magukat alapon – az üres lakóparki lakások majd egy – kettőre felvásárlásra kerülnek. De sajna, tévedtek.

 

 

A magyarok a fészkekbe továbbra is csak „beletojni” tudtak, megvásárolni viszont nem tudták s nem is akarták. (Ezek után okosították ki a napjainkig is bűzlő, olcsó kamatozású devizahitelt.)

És a lakberendezés?

Nos, a lakberendezők néhány évnyi virágzás után ma ismét hervadoznak.

Köszönöm  figyelmüket:

Szerző: Horváth Tamás