Szegényen, otthon nélkül…

Szegényen Címkép

Tiborc panasza Bánkhoz (részlet)

A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak – tegnap e gy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztúlnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vag y egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített. “

                                                                                                                     Katona József

 

 

Megint jönnek…. Naponta látom őket… Hármójukat… Hajlott háttal, görnyedten, soványan. Minden nap. Déltájban. Szembejönnek velem a mocskos, töredezett járdán, a belvárosban, egy hajdan volt szép utcában, amelyet lépten-nyomon mindenféle szemét, furcsa formájú köpések nyomatai, többnapos vagy friss emberi ürülékek tarkítanak… Ahol salétromvirágot sírnak a málló falak…

 

 

Ők jönnek… Keserű szájukra cigarettavég tapad, s táncot jár, ha megszólalnak. Zsírtól, portól, piszoktól szürke, csomókban lógó hajuk, naptól cserzett, árkos, barázdált arcukba lóg. Színtelen, fásult, fénytelen, kereső szemük a járdát kutatja. Lehajolnak egy széttaposott cigarettavégért, s kérges, kétes tisztaságú markukba gyűjtik. Másikban mocskosan csörög a szakadozott reklámszatyor. Alkoholért jajdulnak bennük a kukából előkotort üvegek.

 

 

Koszos, hajdan élire vasalt ünnepi nadrágjaik jobb időket is láttak. Most bokáikhoz csapódva bennük a szél zenél. Széttaposott, viharvert cipőjükből kikandikál piszoktól megkérgesedett lyukas zoknijuk.

Negyvenen túl, vagy innen lehetnek? A nyomor, a keserűség, a reménytelenség, a kilátástalanság, a megalázottság nem számlálja a múló éveket.

 

 

Valaha munkahelyük is volt. Korán reggel vekkercsörgésre ébredtek, és a gyárba indultak. Munka után fáradtan, de bizakodóan betértek a legközelebbi sarki kocsmába egy korsó sörre a barátokkal. Majd jött a hír: Eladták a gyárat! S a döntés, az ítélet: Létszámfölötti vagy! Fölösleges!

 

 

Míg találtak maguknak alkalmi munkát, abból tengődtek. Bérük: meghalni sok, élni kevés…

Elhaladnak mellettem. Mint mindig, lelépek a keskeny járdáról. Megkérdezhetném, hová mennek, de hallom, amint agyongyűrt szatyraikból zörögve jajdulnak olcsó, kimért bornak nevezett lőréért a mocskos üvegek…

Írta: Dálnoky Erzsébet

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots