Vadon termő zöldfőzelékek és mások

Соус из крапивы

Rozi mama konyhájáról

 

Feleségem Nagyapja mesélte, aki mind az első, mind a második világháborúban tiszti főszakácsként került orosz hadifogságba, hogy sokadmagával úgy élték túl az ottani kegyetlenül ínséges és vitaminhiányos éveket, hogy ismerte még gyermekkorából azokat a vadon termő növényeket, melyekből tápdús s vitaminokban gazdag leveseket és főzelékeket készíthetett.

Istennek hála, talán ezért is élt meg 94 évet makkegészségesen.  Néhány általa felsorolt ételbe gyerekkoromban Rozi mama konyháján én magam is belekóstolhattam s elmondhatom, mind ízletesebbnek tűnt a mostanság sztárolt leves és főzelékfélék valamennyi változatainál.

 

 

CSALÁNFŐZELÉK

 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos lenne, hogy különö­sen a gyermekek, de a felnőttek is, ne egyoldalúan táplálkozzanak.

Szemléltető oktatás útján — pél­dául a televízió csatornáin keresztül kellene bemutatni a szülőknek és nagyszülőknek, hogy hogyan lehetne a bolti pa­raj helyett — amely esetleg mar napokon át valamely bolthálózat polcain hervadt állapotban hevert és mire használatba veszik, gyakran már szemétre való, — más bőségesen előforduló, frissen szedett és olcsó növényi táplálékhoz jutni

 

 

CSALÁN LEVÉL III.

 

 

feketegyökér

 

 

 

Martilapú

 

 

Mezei sóska

 

 

 

 

 

Tavasszal a nagy csalán. a vadon termő fekete­gyökér zöld leveleit, vagy a mezei sóska, martilapu gyenge leveleit lehet gyűjteni. Ezeket a vadon termő növényeket főleg, ha napsütésben szedjük, vértisztító és csontképző fehérjén, kazeinen, zsír és vérrost anyagokon felül még bőséges vitaminhoz is juttat­ják általuk a vékonyabb pénztárcájú szülők a gyermekeiket.

 

 

CSALÁNLEVES KG

 

 

A csalánból, de a többi vadon termő növényből is úgy készülnek az ételek, mint bolti növényekből, azonban a belőlük készült levesek, főzelékek azoknál még ízletesebbek és egészségesebbek A múlt század elején például a tüdőbeteg­ szanatóriumokban gyakran kapnak a betegek „magas csalánból” . paraj­módra elkészített, vitamindús főzeléket.

 

 

TEJFÖLÖS CSALÁNLEVES

 

 

A martilapu friss leveleiből Er­délyben, tavasszal parajszerű főze­léket főznek, vagy a zöld leveleket megtöltik, darált hússal, akár a káposztaleveleket. A martilaput Erdélyben még napjainkban is árulják a pia­cokon. Különféle betegségekre még gyógyszerként is alkalmazzák a népi gyógyászatban,

 

 

JÉGCSAPRETEK

 

 

A hosszú fehér retekből (ma jégcsap retek néven ismert) és levélzöldjéből ugyancsak fizikai erőt növelő főzeléket készíthetünk.

 

PITYPANG III.

 

Csaknem minden réten nagy mennyiségben található pitypang. (gyermekláncfű, de Erdélyben vad cikória néven ismeretes) Magas vastartalmú, ásványi sókban gazdag növényünk. Kora tavasztól-gyökerestől szedjük meg, mielőtt még virágzásnak indulna, vagyis amíg fiatal és zsenge.

 

 

PITYPANG SALÁTA

 

 

Felhasználás előtt a gyökerét távolítsuk el és csak a belső legzsengébb leveleit tartsuk meg. Kevés tökmag olaj és citromlé hozzáadásával korai, vitamindús salátához juttathatunk, melynek az íze ugyan kissé kesernyés, de éppen ezt a kesernyés ízt okozó ásványi anyagok csodálatos hatással vannak a gyenge gyomorra és az elzsírosodott májra.

Korábban a leveléből kisajtolt levet vértisztító „tavaszi kúrának” is használták.

A gyökerének és levelének kipréselt levét bél és májbajok gyógyítására sok évszázadon át használták a falusi füvesek.

Ma, amikor az étolaj ára az egekben jár, méltán felmerül annak kérdése, hogy a korábban nagy mennyiségben termesztett tök magjából miért nem préselünk ipari méretekben is jelentős mennyiségű főzésre alkalmas finom olajt? A régiek nem csak, hogy ismerték a tökmagolajat, de értékben még az Olíva olaj elé is helyezték a konyhájukban. Nyersen fogyasztva a férfiak gyakori betegségére a prosztata megnagyobbodására ősidők óta a leghasznosabb gyógyírként tekintenek a falusi öregek.

 

Tőkmag

 

 

Említésre méltó réti növényeink még az úti lapú, a rövid csalán levelei, a libapimpó, az ibolya- a tavaszi kankalin- az eperlevél. Ezeket vegyesen lehetőleg szedjük. Megmosva és fi­nomra. aprítva, egészségre erős levest főzhetünk belőlük.

 

 

utilapú

 

 

Nagycsalán

 

 

Libapimpó

 

 

_ibolya

 

 

Tavaszi kankalin

 

 

Eperfalevél

 

A legszegényebb népek is módját ejthetik, hogy kora tavaszi friss főzeléket adjon a gyermekeinek. Az említett növények, ha tavasszal kellő mennyiségben szerepelnének, a családok étrendjében sokkal kevesebb gyógyszer fogyna a vitaminhiányból származó sokféle betegség leküzdéséhez. Több pénz maradhatna a családok zsebében.

 

Hogy a gyerekek ne csak tavasszal, de már a tél folyamán is fogyasszanak friss  zöld ételeket, szórjunk időnkét egy- egy láda, vagy cserép földjére kerti zsázsa és bazsalikom magokat. A ládákat helyezzük világos ablakközbe, ahol nincsen se túl hideg, sem túl meleg.  Amint a palánták elérik a 3 – 4 cm magasságot éles késsel lemetsszük a szárukról és vajas kenyérre szórva az asztalra feladjuk. A betakarítás rendszeresen ismételhető a téli hónapokban, mivel a a kerti zsázsa és a bazsalikom tövei a vágás után csakhamar újra kihajtanak.

 

CREATOR: gd-jpeg v1.0 (using IJG JPEG v62), quality = 75

 

Ajánlatos lenne, akár mind nálunk Erdélyben, de Németországban is fenyőfélék kora tavaszi hajtásiból teát főzni. Ha megfigyeljük tavasz kezdetén a madarak is ezeket a fiatal hajtásokat fogyasztják, nagy előszeret, tel. A hajtásvégek ugyanis sokféle és nagy mennyiségű vitamint tartalmaznak.

 

Már ősszel is készülhetünk a téli vitaminszegény hónapok kivédésére. Ilyenkor szedjük le a túlérett, édes, fekete bodzabogyókat a lekvárbefőzéshez. Magas, természetes cukoralma miatt a lekvárja, akár még cukor nélkül is könnyen eltartható a kamrában. Gyerekek kedvenc csemegéje vajas kenyérre kenve, Ásványi anyag és vitamin tartalma magas. Semmivel sem jobbak és ízletesebbek a boltokban vásárolható drága málna, vagy ribizli dzsemnek

 

 

Bodzabogyó

 

 

Bodzavirág

 

 

Frissen szedett virágát Erdélyben, mosás nélkül sűrű palacsintatésztába mártják és fánkhoz hasonló módon forró zsírban, vagy olajban kisütik. Kitűnő csemege.

Hasonló mondón járnak el a friss akácvirággal is. Vitamintartalma és természetes cukortartalma magas, az íze meg palacsinta tésztába bundázva egyenesen fenséges.

 

 

akacvirag

 

 

Az erdei szagos mügét (németek Waldmeisternek nevezik) sem értékeljük eléggé, pedig a vitamintartalma vetekszik bármelyik vadon termő növény vitamintartalmával, hogy a tablettákról már ne is beszéljek. Bükkfaerdők gyakori aljnövényzete. Frissen szedve hasznosítjuk.

Én a következőképpen készítem el:

A szárak alsó részét a gyökértől körülbelül 4 cm-rel lemetsszük, majd az így nyert mügét megmossuk és 20-25 percig egy lefedett üvegtálban, jóféle fehérborba áztatjuk. Így a növény minden erejét és vitamintartalmát a borra átruházza. Frissítő és erősítő hatása kiváló. Gyerekeknek a napon szárított herbáját teának főzzük meg és úgy adjuk a téli vitaminban szegény hónapokban a fáradság és gyengeség leküzdésére.

 

szagosmuge

 

Egy próbát feltétlenül megér.

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots