A magyarok színvilága I. rész

Magyarok színvikága 01 Nyítókép

Jelen cikkemben, mint már a címben is utaltam rá, a magyarok színhasználatát a népművészetükben, és bizonyos színekhez való viszonyát, vonzódását igyekszem kitárgyalni, segítve ezzel a jövő nemzedékét.

 

 

A magyarság egyedülálló, pentaton hangzású dallamvilágát Bartók Béla és Kodály Zoltán térképezte fel a múlt század első felében. Ebből megtudhattuk, hogy se közel – se távol hazánktól nincs nép, amelyik hasonló hangzású népzenével, népdallal múlatja el az időt. (Újabb kutatások szerint a japán népzene dallamvilága hasonló felépítésű.) Hasonló a helyzet népművészetünk díszítőelemeivel, ékítményeivel és színvilágával is. Legyenek fazekakon, faragásokon, bútorokon, szőtteseken, csipkéken vagy hímzéseken, e minták és színek sehol sem köszönnek vissza nekünk a nagyvilágban.

 

Jelen cikkemben, mint már a címben is utaltam rá, a magyarok színhasználatát a népművészetében, és bizonyos színekhez való viszonyát, vonzódását igyekszem kitárgyalni, segítve ezzel a jövő nemzedékét, hogy majdan az otthonuk berendezésénél – a sokszor csak ráérzésből választott színeket ezután tudatosan használják fel környezetük szépítésére, később időkben pedig utódaik nevelésére, valamint lelki békéjük és harmonikus élőkörnyezetük megteremtéséhez.

 

Abban a szerencsében van részünk, hogy Kodályhoz hasonlóan e téren is rendelkezünk egy rendkívüli tanítómesterrel – akiről ugyan korunkban méltatlanul megfeledkeztünk, de ezt most írása egy részletének ismertetésével megkísérlem jóvátenni – a Magyar népművészet egyik legkiválóbb ismerőjéről; Fáy Aladárról emlékezem.

A színek díszítő ereje

Alapfogalmak:

Főszínek

A színeknek ezt a tulajdonságát, hogy kitárgyalhassuk szükségünk lesz a megértéséhez néhány alapfogalom tisztázására.

Ajánlom, vágjunk bele. A feketét és a fehéret, valamint a kettő keveréséből származó tiszta szürkéket a színek tekintetéből semlegesnek kell vennünk, ugyanis vagy minden szín hiányából, vagy minden szín összesítéséből származó színteltséget jelölnek. Azokat a tiszta színeket, melyek más színekből ki nem keverhetők, főszíneknek nevezzük.

 

Ezek a színek a következők:

 

 

Piros – P

Sárga – S

Kék – K

 

A főszínek, mindig élénk és tiszta színek. A színeket, ha például egy háromszögben elhelyezve képzeljük el, akkor a főszínek, mint kiinduló pontok alkotják a háromszög sarkait. Azokat a színeket pedig, amelyek két tiszta főszín összekeveréséből származnak, mellékszíneknek nevezzük.

Ezek a színek következők:

 

 

Mellékszínek:

Piros és sárga keveréke – narancs P+S=N

Sárga és kék keveréke – zöld S+K=Z

Kék és piros keveréke – ibolya K+P=I

 

A mellékszínek még szintén élénk és tiszta színek, ugyanis csak két főszín keveredik bennük. Az elképzelt színháromszögnek e színek sorolnak az oldalai mentén, két-két főszín között, azokat összekötve egymással. Egy mellékszínben a két főszín különböző arányban keveredhetik. Ezt figyelembe véve közeledik majd az egyik vagy másik főszínhez. Például, ha tiszta kékbe kevés tiszta sárga keveredik, akkor zöldeskék lesz, több sárgától, viszont már kékeszöld, míg még többtől zöld, még többtől sárgászöld, még többtől pedig zöldessárga lesz. (Ha nem értenéd, nézd meg a színháromszögön!)

 

Mindezek az átmenetek maradnak tiszta, élénk színek, mert mint mondottam, csak két főszín keveredik bennük.

 

 

A szivárvány színei magukba foglalják a főszíneket a mellékszínek összes átmeneti árnyalatával egyetemben, viszont a szivárvány minden színe együttvéve meg fehér fényt ad, melyet teljes fénynek mondunk. A három főszín egymásra vetítve szintén fehéret, vagy semleges szürkét mutat, mivel a hármas együttesük szintén tartalmazza a szivárvány minden színárnyalatát. Az elképzelt színháromszög kerületén így a szivárvány színei foglalnak helyet.

 

Ha három főszín keveredik össze, tompa, vagy úgy nevezett; tört szín keletkezik. Ilyenek a különböző szürkék, barnák meg bármely tiszta szín tört árnyalatai. Például egy élénk sárgászöldbe elég egy csöpp a pirosból, hogy azonnal megtörje annak élénkségét és barnássá varázsolja. (Ha nem hiszed tessék kipróbálni!)

 

Két főszín keverékének élénkségét, tehát a harmadik főszín, minden esetben megtöri. Ellenben, amikor a három főszín egyenlő arányban keveredik, akkor együttesen semleges szürkét fognak mutatni, amely szín aztán mindhárom főszíntől egyenlő távol tartja magát.

Ilyen semleges színek még a fekete és a fehér is, csakhogy az egyik a teljes sötétség, míg a másik a teljes világosság s ezért a gyakorlatban különböző sötétségű színekből egyik sem keverhető ki. Az elképzelt színháromszög közepén, vagyis, a sarkokon elhelyezkedő főszínektől egyenlő távol a semleges szürke található, míg körülötte a tört színek számtalan árnyalata megy át a külső keret tiszta színeibe.

 

A színek háromszöge

A külső réteg szivárvány színei:

P – Piros

n-p – narancsos piros

p-n – pirosas narancs

N – Narancs

s-n – sárgás narancs

n-s – narancsos sárga

S – Sárga

z-s – Zöldes sárga

s-z – sárgászöld

Z – Zöld

k-z – kékeszöld

z-k – zöldeskék

K – Kék

i-k – ibolyás kék

k-i – kékes ibolya

I – Ibolya

p-i – pirosas ibolya

i-p – ibolyás piros

A közép semleges színe:

Sz – Szürke

A világosság fokozásával fehér,

a sötétség fokozásával

fekete.Az átmeneti réteg tört színei

Az átmeneti réteg tört színei:

v-br – vöröses barna

br – barna

r-br – rozsdás barna

r-sz – rozsdás szürke

r-s – rozsdás sárga

s-br – sárgás barna

br-s – barnássárga

z-br – zöldes barna

z-sz – zöldesszürke

z-k-sz – zöldeskékes szürke

k-sz – kékesszürke

sz-k – szürkéskék

i-k-sz – ibolyás kékesszürke

i-sz – ibolyás szürke

i-br – ibolyás barna

 

 

Ellentétszínek:

Minden élénk színnek van ellentéte, mellyel, ha összekeveredik, semlegesítik egymást, vagyis semleges szürkévé egészítik ki egymást. Egymásra vetítve pedig elfehérednek.

 

Minden főszín ellentéte a másik két főszínből kevert mellékszín, míg minden mellékszín ellentéte, a belőle hiányzó főszín lesz. A színháromszögön az ellentétek egymással szemközt helyezkednek el.

 

 

Piros ellentéte a zöld – K+S

Sárga ellentéte az ibolya – P+K

Kék ellentéte a narancs – S+P

 

A tiszta színek átmeneti árnyalatainak is van ellentéte – ezt legkönnyebben úgy nevezhetjük meg, ha a szín megnevezésének minden szavát ellentétes értelművel cseréljük fel.

Például:

Ibolyás-piros ellentéte a sárgás-zöld és a kékes-ibolya ellentéte a narancsos-sárga

Színek viszonylagossága:

A színek hatását a környezetük döntően befolyásolják. Ebben különösen az ellentéteknek van döntő szerepük. Az élénk szín a tompább szomszédságától a saját ellentétének hatását váltja ki, ahogy a magas ember mellett a középtermetű is alacsonynak tűnik. Természetesen e jelenség létrejöttéhez hozzájárul a szemünkben létrejövő idegreflex is.

Élénkvörös környezetben, például a semleges szürke is zöldesszürkének látszik, míg a zöldesszürke, zöldnek és a tompazöld pedig élénkzöldnek. Ugyanez a szürke élénkzöld környezetben vörösesnek hat. A rozsdabarna például kék környezetben élénk narancsszínűnek mutatja magát, míg sárga környezetben, lilás – barnának. Piros környezetben viszont tompa – barnának tetszik. Ugyanis, mindegyik szín a saját ellentéte felé löki a másikat.

 

 

 

 

Egy szín élénkségét általában az ellentétes környezet fokozza, míg a rokon környezet tompítja. Ezért az élénk színeknek, már nincs szükségük éles ellentétekre. Ugyanis, ha két ellentétes, élénk szín kerül egymás mellé, akkor egymás erejét úgy felfokozzák, hogy egyik sem érvényesül majd a másik ellenében. Viszont egymással viaskodni, vagyis rikítani fognak. Ha azt szeretnénk, hogy két szín közül az egyik érvényesülhessen, akkor a másikat alá kell rendelni. Bármely élénk szín a legteljesebben, csak akkor érvényesülhet, ha a letompított ellentétének környezetébe helyezzük. Például az élénkzöld nem a tiszta piros környezetében, hanem a barnásvörös környezetben fog érvényesülni a legteljesebb pompájában. Hasonlóan a sárgászöld, inkább a lilás-vörösesbarna környezetben, a kékeszöld pedig a narancsos, vagy rozsdás-vörösesbarna környezetben mutat majd a legszebben.

 

 

A színeknek azonban sötétségi fokozatuk is van. Mentől sötétebb színek közé kerül egy világos szín, annál világosabbnak látszik – és viszont. Például egy barnássárga folt világos citromsárga környezetben sötét szürkésbarnának hat, sötét ibolyás kék környezetben, viszont világos aranysárgának.

 

 

Ha két közelálló szín, például a rózsaszín és narancssárga sötétségi foka megegyezik, akkor a kettő összefut, különbségük, ha nézzük, rövid időn belül elmosódik.

 

 

Ugyanez két távol álló szín estében, már egészen más eredménnyel jár. Például, ha a tűzvörös és a kékesszürke színek sötétségi foka megegyezik, akkor hol az egyik látszik világosabbnak, hol a másik. Valósággal, átugrálják majd egymást. Addig – addig hánykolódnak, míg nem teljesen elkápráztatnak. Különösen erős ez a káprázás akkor, ha két ellentétes élénk szín sötétségi foka a meg egyező. Például, ha a muskátli tűzpiros virága ugyanolyan sötétségi fokú, mint a zöld levele, fehér fal előtt a látványa előbb, vagy utóbb, de biztos, hogy vibrálni kezd a szemünkben.

 

 

 

 

Hogy egy szín önmagában érvényesülhessen a szomszédságától, sötétségi fokozatával is különböznie kell, vagyis annál sötétebb, vagy világosabb kell, hogy legyen. Például a világos, élénk kékeszöld a sötét vörösesbarna környezetben érvényesül a leghatásosabban.

 

 

Azonos sötétségi fokú élénk színek, csak úgy férnek meg egy díszítményen, netán egy falfelületen, vagy térben, ha nem találkoznak közvetlenül egymással, vagy más – más sötétségi fokozatú színek választják el egymástól. Vannak színek, amelyeknek a sötétségi fokuktól függetlenül saját világítóerejük van.

Különösen nagy világító ereje van a sárgának és rokonságának. Például, ha élénk világossárga foltot fehér háttérre helyezünk, megfigyelhetjük, hogy sötétebb ugyan a fehérnél, de ott oly nyugtalanná lesz, mintha csak át akarná ugrani még a fehér világosságát is. Ha azután sötét háttérre helyezzük a világossárga foltot, egyszeriben, még a fehéren is túl akar tenni a világításban. ( figyelmeztetésre kiválóan alkalmas szín.)

Sötét háttérben valósággal lángol, s az élénkségével még a fehérről is elvonja a figyelmünket. Na, és a vörös? Nos, a vörösben is nagyobb a világítóerő, mint például a kékben. Így a sötétkéken nyugodtan ég a világosabb vörös, a sötétvörösön ellenben, csak jóval világosabb kéknek lesz nyugodt hatása, ugyanis, ha csak kevéssel világosabb, akkor a vörös biztos, hogy átugorja.

 

 

Általános ösztönösség az, hogy a színeket hidegebbnek vagy melegebbnek érezzük. Ami a láng sárgájához és a vöröséhez közelebb esik, azt melegebbnek érezzük, mint az árnyék kékjéhez közeledőket. A kékesfekete hidegebb a barnás feketénél, a kékesfehér a sárgásfehérnél, a sárga viszont melegebb a fehérnél, a narancsos – vörös, viszont az ibolyás bíbornál, míg az aranysárga a citromsárgánál, és még sorolhatnám.

Általában melegszenek a színek a narancs felé, s hűlnek a kékhez közeledve. A fehér nemcsak világosítja a színeket, hanem az élénkségüket (Ragyogásukat) is tompítja, sőt még hidegebbé is teszi azokat. A rózsaszín például hidegebb annál a pirosnál, mint amelyikből keverjük. A színek melegsége is viszonylagos. Hidegebb színek közt melegnek, melegebb színek közt hidegnek hat ugyanaz a szín. A hideg szín általában meleg környezetben melegebbnek hat, de ugyan így fordítva is igaz.

 

 

 

 

 A színek tömegelosztása:

 

A díszítőerő tekintetéből a színek összeválogatásánál is fontosabb, hogy melyik mekkora területet foglal el, vagyis milyen lesz a viszonylagos tömegük egymáshoz viszonyítva. Ha az élénk szín jóval nagyobb területet foglal el, mint a tompa színek, akkor jóformán elnyeli azokat. A hozzá hasonló tompább színeket egészen magába olvasztja, miáltal a saját színét is tompítja, a díszítmény rajzát pedig elhomályosítja.

Például, ha nagy cinóbervörös alapra vékony vörösbarna rajzot viszünk fel, az beleolvad majd a hátterébe, de ha megfordítjuk, nagy vörösbarna alapra viszünk keskeny vonalú cinóber színű rajzot, az teljes mértékben f érvényesülni tud az élénkségével, és szinte beragyogja majd a vörösbarna alapját.

 

 

Nagy tömegű élénk szín elnyeli a tompábbat, kis tömegű viszont megdíszíti. A viszonylagos hatás is megváltozik a terület arányában. Nagy vörös alapon a kis szürke folt zöldes, de a nagy szürke folt rajta, csak a szélein – ahol találkoznak – fog zöldnek látszani.

 

 

Ugyan az a két szín tehát egészen más színhatású, ha más tömegelosztásban jelenik meg egyazon felületen. A tömegelosztásban döntő a színek világossága és világítóereje is. A világos folt nagyobbnak látszik a vele egyenlő nagyságú sötét foltnál, ugyanis rásugárzik a sötét környezetre. Minél nagyobb foltot foglal el a világos szín, annál jobban kiterjed és nyomja él a befogadó környezetét, míg kis foltokban viszont úgy megcsillogtatja azt, mint női szépséget az ékszer.

 

 

A világító színfoltot tehát, mindig valamivel kisebbre kell vennünk, mint amekkorának a hatását szánjuk. Különösen érvényes ez a világítóerejű színekre, elsősorban az élénksárgára. Az élénksárga az a szín, mely kis foltokban is élénkít és ragyogtat, míg nagy tömegben minden más színt megöl és hatásával elvakítja a szemünket. Megfelelő tömegbeosztással a legélénkebb színek is jól megférnek együtt. Például élénkzöld és élénkvörös összeállításban azzal is alárendelhetjük az egyiket, hogy jóval kisebb tömegben alkalmazzuk ugyanott a másiknál, de azt is lehet, hogy jóval sötétebbre, vagy jóval világosabbra vesszük a másiknál.

Lényeg tehát az, hogy legyen mindig határozott különbség a színek tömegében és a sötétségi fokozatukban. Például, amikor egy díszített tárgyon az egyes színek tömegei közt nincs határozott, hangsúlyos különbség, akkor egyik sem fog azon érvényesülni kellőképpen, viszont a civakodásuktól a tárgy tarka lesz.

 

 

A tarkasághoz nem szükséges sok szín, sem élénk színek, csupán tarkálló tömegelosztás. A fekete fehér színösszeállítás is tarkállhat. Például a szarka és a z opart is azért tarka, mert rajtuk a fekete és a fehér nagyjából, egyenlő tömegben váltakozik.

 

 

A gólyát ellenben senki sem mondja tarkának, pedig azon még piros is van a fekete-fehéren kívül, csakhogy fehér az egész test általános színe, míg a fekete, csak az evezőtollak jóval kisebb foltján látszik. A piros meg csak a csőr és a láb vékony vonalain pompázik. A magyar tarka tehén azért tarka, mert a fehér és a vörösbarna, foltok tömege egymással vetélkedve váltakozik rajta. A magyar szilaj-marha ellenben nem tarka, mert egészben fehér és csak némi feketeség díszlik az orra tükrén és a szarva hegyén.

 

 Tarkaságuk menti meg az életüket a ragadozók támadásaitól

Amint vonalban, foltban, tagozódásokban a határozott különbségek adják a díszítőerőt, úgy tehát színben is a határozott színkülönbség, a határozott sötétségi eltérés és a határozott tömegkülönbség a díszítőerő alapja.

Köszönöm a figyelmet.

Folytatás: A magyarok színvilága II. befejező részben.

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots