A színek titkai

a színek titkai 01 színkártya

Dickens idejében a Blackfriars Bridge – re, mely London egyik legrégebbi hídja, akkoriban gyakran nevezte a közbeszéd: „átkozottnak”, ugyanis majd minden nap a korlátjáról valaki levetette magát a Temzébe. A rendőrség tehetetlen volt.

 

Blackfriars Bridge  látványa a mai London távlati képében

 

Képtelenek voltak a hidat éjjel – nappal őrizni. Ezért aztán teljes hosszában, a korlát felett, dróthálóval rekesztették le, ám ez a megoldás sem segített a bajon. A híd „átkozott” híre pedig egyre nagyobb félelmet keltett a rajta keresztülhaladó járókelőkben.

Mint minden titokra, egyszer csak erre a rejtélyre is fény derült, ugyanis egy városi tanácsnok, aki minden reggel a hivatalába menet átsétált a hídon, feltűnt neki, hogy a vasszerkezet festése mennyire megkopott. Felfedezését jelentette, mire a városi tanács elrendelte Blackfriars híd újrafestését. Meglepő eredmény született: az öngyilkos jelöltek attól kezdve, hogy befejezték a híd újrafestését messzire elkerülték.

Mi történt? Senki sem tudta. A vizsgálatok mindösszesen csak arra a megállapításra jutottak, hogy a híd korábbi fekete színét a vállalkozó cég, tévedésből zöldre mázoltatta át.

 

 

Néhány évvel az I. Világháború után a pszichológusok, bizony már tudták volna, hogy ez a „kis” változtatás, milyen nagy hatással bír az öngyilkosjelöltek viselkedésére. Például Tudták volna, hogy a híd komor fekete színe, szinte bűnrészességet vállal az öngyilkosokkal; valósággal felbújtja és csábítja ezeket a lelki egyensúlyukat vesztett embereket a végzetes cselekedetükre.

 

 

Addigra, ugyanis tudományos berkekben már beszédtéma lett a színek „tudománya”. A lélekbúvárok megkezdték már kezdetleges kísérleteiket a színekkel és az emberi pszichével. Megfigyelték, hogy egyes színek; vörös; kék; lila és minden más színek, milyen hatást gyakorolhatnak a viselkedésünkre.

 

 

Edward Podolszky, korának híres lengyel származású, Amerikában élő tudósa könyvet jelentetett meg: „The Doctor Preseribes Colour” ( Az orvos színeket rendel) címen, melyben közli a z előző évek során végzett kísérletinek eredményeit.

 

 

A könyv megjelenéséig az e témakör iránt érdeklődők ugyan addig is sejteni vélték, hogy a színek komoly szerepet játszanak az ember érzelmi életében, de megfogalmazni, még inkább leírni, e kölcsönhatás lényegét senki sem tudta. Podolszky professzor kísérleteinek írásos összegzéséig mindösszesen Proust azon megállapítása volt elfogadott tudományos körökben, miszerint: „Az idegesek nagyszerű és sajnálatraméltó családja; a föld sava”. Vagyis az ilyen osztályba sorolt emberek- írta le Prouszt – élénken és erőteljesen reagálnak ugyan a színekre, de az életükre való befolyásuk éppen olyan titok marad, mint akár azoknak a mérgeknek a titkos hatása, mely csak keveseknek, de valamilyen módon megkegyelmez.

 

 

Podolszky könyve ezzel ellentétben már arra tanít, hogy színek használatával nem szabad tréfálni. Egy – egy szín olyan életveszélyes lehet némely emberre, mint a zene, melynek láthatatlan hullámai úgy hatolnak át az agyunkon, akár a röntgensugár. Lehetetlen ellene védekezni.

Napjaink tapasztaltabb lakberendezői már messze többet tudnak a színeknek az emberi lélekre gyakorolt hatáséról, mint akkoriban a professzor tudhatott. Korunk lakberendezői már nem csak a lakásberendezés tervét készítik el, hanem a lakója egyéniségéhez igazítva válogatják össze az otthonának és szűkebb környezetének a színeit is.

 

 

Például egy „vérszegény” lakástulajdonost tapintatosan igyekeznek lebeszélni arról, hogy a  nappaliszobájának uralkodó színvilága kék legyem, mert ők már tudják, hogy ott az ilyen vérmérsékletű ember egész nap csak fázhat és ásítozhat.

 

 

Az álmatlanságban szenvedőt ellenben igyekszenek meggyőzni arról, hogy a hálószobája falainak és textiljeinek színeit tartsa távol a vöröstől és annak élénkebb árnyalataitól. Az idegesebb típusnak zöld színt, míg a melankolikusnak a vöröset ajánlják.

 

 

Svédországban történt, hogy egy étterem tulajdonosa azért kért segítséget lakberendezőjétől, mert a vendégek az asztaloknál – a helyiség túlfűtöttsége ellenére – rendszeresen panaszkodtak, hogy fáznak, de ami még ennél is aggasztóbb volt, a kínált ételeket is sok esetben íztelennek és ehetetlennek találták. Lassan a vendégek kezdtek elmaradozni.

 

 

A svéd kolléga, miután maga is néhányszor megvacsorázott s hasonló rossz tapasztalatokkal távozott a szóban forgó étteremből, néhány napi töprengés után azt tanácsolta a tulajdonosnak, hogy meglévő palakék falakat fessék narancssárgára az asztalokat s székeket színezzék meleg sötét barnára, rajtuk a terítőknek és szalvétáknak pedig a vörös lágyabb árnyalatait válasszák. A világítás hideg fényét is meleg sárgára állították át. Az eredmény nem maradt el. A konyhájuk, messze környéken fogalom lett, s néhány hónap múlva már csak telefonon egyeztetett időpontban lehetett az étterembe bejutni.

 

 

A tudomány mai állása szerint az emberi reakcióknak a hetven százalékáért a szem a felelős. Éppen ezért az sem mindegy, hogy az étvágytalan, de elhízott emberek elé is milyen színű ételeket adunk fel. Az étvágytalannak a melegebb, mediterránosabb színösszeállítást, míg a jó húsban lévő társaiknak inkább a sok zöld félét tartalmazó tálakat kínáljuk. Vannak például olyan színek is melyek akár az ember megbetegítésére is képesek. Ilyen szín például a piszkos sárga, mely hangsúlyos szerepben akár még undorkeltő is lehet. Tengeri utakon ilyen színű ételeket soha sem kínálnak, netán, ha mégis, utána a hajó orvosa nem győzné a tengeribeteg utasokat kezelni.

 

 

„Az angolok a szemükkel esznek” tartják a francia séfek, s hogy ez mennyire így van, a legújabb kutatások igazolják. Kiderült, hogy mi emberek – s velünk még az állatvilágnak nagyobbik hányada is – egy kicsit tényleg a szemünkkel is eszünk.

 

 

Az alábbi orvosi kísérlet szolgáljon erre bizonyítéknak:

Egy hangulatosan berendezett étterembe meghívták egy élvonalbeli labdarúgócsapatnak tizenegy sportolóját vacsorára. A felszolgált ételek valóságos konyhaművészeti remekek voltak; a felszolgálás kifogástalan; az étteremben a labdarúgók által választott zeneszámokat játszotta egy számukra kedves banda. Az asztalok mellet csupa olyan játékos foglalt helyett, akik amúgy a pályán kívül egymással is jó barátságot ápoltak. A vacsora ennek ellenére mégis botrányba fulladt.

Történt ugyanis, hogy a tudtukon kívül a helyiség világítását olyan színszűrökkel látták el, mely szűrők a vörös és a zöld fényen kívül minden más színt elnyeltek. Következménye az lett, hogy a szép barnára sült húsok szürkés – zöldes színt kaptak, míg a krumpli köretek, piszkos rózsaszínnek a zöld saláta feketének a kávé pedig zavaros sárgás lett. A játékosok egymás után álltak fel az asztaltól és hagyták ott az a finomabbnál finomabb, feltálalt ételeket. Néhányan még össze is szólalkoztak, mely viselkedés még játék közben is ritkaságszámba ment. Másnap még a játék sem úgy ment a csapatnak, mint azt az edzőjük elvárhatta volna a kivalló labdarúgóitól.

A vacsora kudarc lett, de kísérlet igazolta, amire az orvosok kíváncsiak voltak.

 

 

 

Megint más:

A vörös szín mely a közlekedésben tévesen a megállásra szólít fel – ugyanis inkább sietésre és tevékenységre serkent, mint sem lelassításra és helyben várakozásra – ugyan ennél a labdarúgó csapatnál lett egy újabb kísérlethez kiválasztva. A csapat öltözőjének falait a mérkőzés előtt zöldre festették. Zöld lett az öltözőszekrények ajtaja és a padok is. A mester, mielőtt a játékosok a pályára kifutottak, ebben a környezetben igyekezett a csapatát játékra tüzelni, lelkesedésre sarkalni. Hiába. A mérkőzésen a labdarúgók többségének a játéka unott, fáradt benyomást keltett. Legközelebb az öltöző uralkodó színvilága erős vörös és narancsszín lett. A mester elhangzott lelkesítő szavai egy ilyen környezetben, már kirobbanó lelkesedéssel és győzni akarással párosultak.

 

 

Az ilyen eredmények láttán a színekkel történő kísérletezés az élet majd minden területén divatba jött. Az iskolákban ma már a fekete tábla és fehér kréta helyett a digitális tábla fehér alapjára rótt fekete vonalaival serkentik a nebulókat jobb teljesítményre. A kórházak műtőinek vakító fehér falait és lepedőit halványzöldre színezik, mivel az ilyen szín az operatőr szemét, de a beteget is jobban nyugtatja. A betegek elmondása szerint a fájdalomküszöbjük is sokkal magasabb lett, mióta a tudatukban bevésődött fehér „szín”helyett, mely korábban egyenlő volt az orvos köpenyének és a kórterem falainak színével, halványzöldre cserélődött.

 

Színharmónia kifogástalan, de egy ilyen rideg környezetben, hogyan tudná a mester győzelemre tüzelni a játékosait?  Hajrá Fradi!!!!

 

Podollszky professzor már a könyvében kifejtette, hogy bizonyos színek iránti különás vonzódásunk árulkodnak a lelkialkatunkról. Tapasztalatai szerint a szellem emberei a kék színt és árnyalatait, a kétkezi munkások és sportemberek a vörös és árnyalatait, míg az önzők a sárgát, vidámak a narancsszínt, a temperamentumos különcök a zöld színeket részesítik előnyben. Okát azonban már ránk az utókor, e témakőrben kutakodókra hagyta. Könyvét így fejezi be: „A színek titkainak megfejtése a jövő tudományára vár, mely titkok megfejtésével majd könnyűszerrel megtanulhatjuk a színek olykor veszélyes mérgét enyhülést hozó gyógyszerként is felhasználni.”

Köszönöm a figyelmüket:

 

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots