Mindenki másképp csinálja – II. rész (A színekről általában.)

Hálószoba zöldes - kékes

 

Még inkább igaz ez egy hálószoba esetében.

A világ dolgai közül talán éppen a lakberendezés nyújtotta színválasztási lehetőség joga az, amit a legszabadabban gyakorolhatunk. Hiszen ez a döntésünk független kell, hogy legyen kortól, nemtől, pillanatnyi hangulattól,vagy divathóborttól, de akár még a pénztárcánktól is.

Noha adódnak mindnyájunk életében olyan alkalmak, amikor e szabadságunkat feladjuk és engedünk a hagyományoknak és az elvárásoknak. Például ilyen kivételes esetek az ünnepnapok. E jeles napok hangulatának fokozására és a hagyományok figyelembevételével használunk otthonunk dekorálására olyan színeket is, melyek nem biztos, hogy éppen a kedvenceink közé tartoznak. Karácsonykor pirosat és aranyat, Húsvétkor a tavasz üde színeit, házasságkötéskor a fehéret, gyász esetén a feketét.

 

Példáinkból is jól látható, hogy a színeknek nem csupán csak lélektani hatásuk van, hanem szimbolikus jelentéssel is bírnak. Például a sárga és az arany színek az uralkodás, a bíbor az egyházi méltóság, míg a fehér a szüzesség jelképei évezredek óta.

 

A színeket olykor a természetből vett fogalmakkal is társítjuk és, ha ezen fogalmakhoz kellemes élményeink fűződnek, akkor a hozzájuk társított színekhez ugyancsak ragaszkodunk.

Például: éjfekete, égszínkék, tengerkék, homok sárga, nap sárga, de egyeseknek a megborzongató dolgokhoz tapadó színek is kedvükre valók, mint például: tűzpiros, penész zöld, sápadt fehér, citromsárga, bogárfekete.

Nos nem valószínű, hogy az emberek többsége tudományos alapon, vagy éppen a szimbolikus jelentések figyelembevételével választják ki otthonuk berendezésének színeit – hogy a hálószobáról már ne is beszéljek. Bár, hogy is döntünk azt azért tartsuk mindig szem előtt, hogy a színek fiziológiai, vagyis élettani hatással is rendelkeznek.

Ez bizony azt jelenti, hogy bizonyos színek másképpen hatnak az élő szervezetekre. A színeknek ezt a ma már jól ismert tulajdonságát az orvostudomány is sikeresen hasznosítja a gyógyászatban. Mint már mondtam a sárga, a vörös és ezek kombinációi, meleg hatást – míg a kék, a szóld, a viola és keverékeik hideg érzetet keltenek.

 

Miért fontos ez? Nos egy zaklatott életet élő ember a hálószobájába, ha főszínt keres a vöröset és annak erős árnyalatait, mint a narancs, lehetőleg soha ne válassza, mert az álma, pihentető helyett inkább nyugtalan lesz. Ám egy magába forduló, kevésbé életvidám ember, viszont jobb, ha óvakodik a zöld és a kék sötét árnyalataitól, mert azoktól még búskomorabbá válhat, e színek hatására, akár még meg is betegedhet.

 

Ugye kedves vásárolni szándékozó lakberendezők nem is olyan egyszerű dolog a sok szép, színes összeállításunkból kiválasztani a legszebbet és a legmegfelelőbbet. De hát azért vagyunk itt, hogy Önöknek mindenben segítségükre lehessünk.

Nos ennyit röviden a színekről, de, ha van kérdésük, kérem, hogy azt most tegyék fel, mielőtt kimennénk a bemutató termünkbe.

A sorok közt mocorgás támad.

– Tessék hölgyem ott a második sorban, mit szeretne még hallani a színekről. Szeretném megtudni, amikor döntök, netán azt is figyelembe kell vennem, merre, milyen égtáj felé néznek a hálószobám ablakai?

Igen: Nagyon is fontos hölgyem, hiszen ez esetben is lényeges kérdés a hideg vagy meleg színeknek érzékszerveinkre gyakorolt hatása.

Egy északi, vagy majdnem északi, esetleg déli tájolású hálószobába a hideg színek inkább csak, mint díszítő foltok jöhetnek szoba, míg egy nyugati tájolású, forróságot sugárzó hálóhelyiségbe a vörös, a narancssárga vagy a sárga vöröses árnyalatai a kerülendők.

Hasonló a helyzet a sötét és túlvilágos szobák esetében is. Ha az ablakunk fényszegény utcára vagy belső udvarra nyílnak nem árt, ha világos élénk színeket választunk, mint például a sárga, fehér és ezek tört és pasztell színei. De a túlzottan világos helyiségekbe éppen az előző ellentétei az igazak. A sötétebb fényelnyelő színeket, mint a zöldet, a kéket, az ibolyát vagy a szürkét is nyugodtan használhatjuk az ilyen helyiségekben. Az ilyen környezetet az erősebb, sötét színek is hangulatosan tudják öltöztetik.

Köszönöm figyelmüket, ha a vásárlás során bármilyen problémával szembetalálkoznak, kérem, kérjenek segítséget lakberendező munkatársainktól.

Rövid taps után hallgatók kivonultak és nagy magabiztossággal – talán az előadás hatásra – birtokukba vették a bemutatótermet és a lépten-nyomon felállított központi számítógéppel összekapcsolt vásárlói képernyők segítségét.

Ez igen – mondtam Jack barátomnak, most már értem, hogy mitől ilyen tudatosak az amerikai vásárlók és miért fordítanak a lakberendezési üzletek olyan nagy gondot a termékeik kiállítására.

– Miért, nálatok ez nem így van? – kérdezte lakberendező barátom.

Válasz helyett megint csak az LGT nóta szövege volt az, ami a gondolataimat lekötötte; „ Mindenki másképp csinálja.”

De vajon, mi hogyan csináljuk?

Azt hiszem még sehogy.

 

Horváth Tamás

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots