Mitől függhet még? – III. rész

Lélektani határok

Sok esetben a jó közérzetünk bánja, ha az otthonunk bármelyik helyiségének alapterülete s annak rendeltetése (funkciója) nincsenek összhangban.

 

 

Az összhangnak ilyen hiányossága általában a szakszerűtlen tervezői munka következménye. Forrása minden esetben az emberi arányok (ergonómiai) és az emberi lélektan (pszichológia) szabályainak hiányos ismerete. Ezért bátran kijelenthetjük: a helyes emberi léptékarányok – valamint a hozzá szorosan kapcsolódó (humán) lélektani ismeretek nélkül képtelenség a térből lakás céljára, oly módon részeket leválasztani – falakkal körbehatárolni és azt berendezni – hogy abból végül is egy, a megrendelő kívánalmainak megfelelő hangulatú, harmonikus otthon jöhessen létre.

 

A hely szűkössége feszegeti az intim szféránk elviselhető határait

Nézzünk egy egyszerű példát: Általában nappali szobának, sohasem a lakásunk legkisebb helyiségét választhatjuk, hiszen egy kelleténél szűkebb térben, ahol akaratunk ellenére kerülhetünk másokkal kritikus közelségbe, ahol a hely szűkössége, már feszegeti az intim szféránk elviselhető határait, könnyen előfordulhat, hogy a kényszerű közelségtől megrettenve, fenyegetettnek fogjuk érezni magunkat. Az ilyen érzés meg mint köztudomású, egyáltalán nem a jó közérzet ismérve.

Ellenkező esetben:

 

Egy kelleténél tágasabb helyiségben távol egymástól üldögélni, elveszettséget, magára maradottságot, magányosságot jelent

 

Egy kelleténél tágasabb helyiségben távol egymástól üldögélni, elveszettséget, magára maradottságot, magányosságot jelent. Ilyen távolságból már nehéz bizalmas kapcsolatot, jó viszonyt fenntartani. Még más hasonló példákat is említhetnék, a fent leírt állításom bizonyítására, de cikkemben nem csupán az okozatok megismertetése a cél, hanem azon okoknak a felsorolása is, melyeknek az otthonunk kedvező, vagy kedvezőtlen hangulatát köszönhetjük.

 

 

Mint bármely élőlénynek a Földön életvitelétől, pillanatnyi helyzetétől, cselekvésének tárgyától függően, élettérre (territóriumra) van szüksége. Ám az ember, aki a társas együttélésben mind közül a legmagasabb szinten szocializálódott, nem csak lakóhelyet követel ki a világból, hanem ahhoz még minőséget is rendel. Szükségleteinek megfelelő módon abból kerítésekkel, falakkal, bútorokkal határokat jelöl ki. Az ily módon kijelölt tér határainak segítségével – természetesen, ahogy adott helyzetében az érdekei azt éppen megkívánják – másoktól bizonyos távolságot igyekszik tartani.

 

 

Ezt a cselekedetét aztán néha még túlzásba is viszi. Másokat fenyeget, sőt, még háborúskodásba is keveredik a kijelölt határainak megvédésére. Ellenkező esetben túl szerény, s ennek következtében ő maga válik fenyegetetté. Kiszolgáltatott lesz. A helyes vagy helytelen távolság megválasztása nem jelent mást, mint annak a lélektani határnak a kijelölését, mely elválaszt, vagy éppen közelít bennünket egymáshoz. Végül is ez a távolság az a lélektani határ, mely egy adott helyzetben (szituációban) meghatározza a helyes és helytelen viselkedésünk és cselekedeteink

 

 

szabályait, erkölcsi normáit. A (humán) lélektan már régóta foglalkozik a kívánatos távolság kritikus határainak meghatározásával és felosztásával. E szerint megnevez; menekülési; kritikus; személyes és társasági határokat. A menekülési és a kritikus távolságok betartása, minden esetben visszavezethető egy ősi ösztönre, amely a támadás megkezdéséhez és annak kivédéséhez szükséges optimális távolságokat jelentette.

 

A helyes vagy helytelen távolság megválasztása nem jelent mást, mint annak a lélektani határnak a kijelölését, mely elválaszt, vagy éppen közelít bennünket egymáshoz.

Ennek kérdése szorosan összefügg félelemérzetünkkel és agresszivitásunkkal. Ezek a fogalmak viszont, ok – okozat viszonyban, szerves kölcsönhatásban állnak a térben elfoglalt helyünkkel és annak lélektani értékével. (lásd a II. részt mely; „Biztonság és félelemérzetünk” címmel jelent meg.)

A személyes és társasági lélektani távolságok ma is a hétköznapjainkban tetten érhetők. Bizonyára az ember testét körülvevő mágneses tér (aura) az, mely meghatározza és eldönti, hogy az emberek között – egy adott helyzetben – milyen távolságtartás szükséges, egyes társas viszonyok kialakításához. Az ilyen távolságoknak egzakt módon történő kimérése napjainkban még nehézségekbe ütközik, ezért az ilyen távolságok meghatározásához; a hallást hangerővel; a mimikát és a bőr színének elváltozásait a látással; a különféle illatokat a szaglással hívjuk segítségül. Segítségükkel aztán még további négy alcsoportra osztjuk az emberek társas érintkezése során kialakuló magatartásformákat. Úgymint: bizalmas, személyes, társasági és nyilvános.

 

Mint már említettem, az emberek pillanatnyi érzésüktől vezérelve közelednek, vagy távolodnak el egymástól. Két embernek oly’ közeli érintkezése, mely során képesek egymás testének melegét érezni és suttogásuk, bőrük és verejtékük illata, arcuk vonásainak rándulásai egymás számára is könnyen érthetők, általában közeli bizalmas távolságot feltételez közöttük. Az ilyen távolság többnyire szerelmi viszonyt, szexuális kapcsolatot takar. A kapcsolatteremtésnek e formájához, talán mondanom sem kell, a tér minimális része is elegendő. Éppen ezért a hálószobák tervezésénél szükségtelen a mértéktelenség, a méretek eltúlzása.

 

A hálószobák tervezésénél szükségtelen a mértéktelenség, a méretek eltúlzása.

 

Kevésbé intim helyzetben is kerülhetünk bizalmas távolságba egy embertársunkkal. Gondoljunk csak a sportra; például a birkózókra. Ez esetben természetesen, más térképzési szabályok érvényesek a tervezésben. Hasonló, de mégis csak kötetlenebb kapcsolat alakul ki a személyes távolság betartása estén is. Ebből a távolságból még meg tudjuk ugyan érinteni egymás karját vagy ujjait, még jól kivehetjük egymás arckifejezéseit, grimaszait, még a halk beszédét is jól értjük, sőt egymás illatát és pirulását is jól érzékeljük. De ez már inkább az ismerkedés, a vigasztalás, a barátság elmélyítésének társas érintkezési formájának elégséges távolság követelménye. Ilyen határok között mozgunk és érintkezünk egymással a tánctermekben, étkezőkben, szalonokban és kisebb alapterületű nappali szobákban is.

 

Az étkező asztalnál még meg tudjuk érinteni egymás karját vagy ujjait, még jól kivehetjük egymás arckifejezéseit, grimaszait s még a halk beszédét is jól értjük.

 

A társasági távolságnak általában van egy közeli és egy távolabbi formája. A közelebbi, a társas összejövetelek és érintkezési formák úgynevezett „tisztes távolság” betartásával jön létre. Térigénye az ilyen érintkezési formának viszonylag helyigényes. Lehet nagyobb alapterületű nappali szoba, hosszabb folyosó, hall, tágasabb dolgozószoba, tárgyalóterem.

 

A társasági távolságnak általában van egy közeli és egy távolabbi formája. A közelebbi, a társas összejövetelek és érintkezési formák úgynevezett „tisztes távolság” betartásával jön létre.

Távolabbi, társasági távolság már nem az otthoni érintkezési formák keretébe tartozik, hanem inkább hivatali, munkahelyi, üzleti tárgyalásokra jellemző helyzet. Ebből a távolságból, ugyan még jól megfigyelhetjük a másik ember egész testalkatát, de a beszéd hangereje, már megköveteli a feltétlen odafigyelést. A mimika helyett a végtagok gesztikulálása veszi át a szerepet a kapcsolatteremtésben. Ez esetben 3-4 méteres távolság is feltételezhető két ember között.

 

Távolabbi, társasági távolság már nem az otthoni érintkezési formák keretébe tartozik.

 

Az ennél messzebbről történő társas érintkezési forma, már az úgy nevezett nyilvános távolsági szakasz keretein belül alakul ki, ahol a kritikus határ akár 8- 10 méter, vagy még ennél nagyobb távolság is lehet. Az ilyen társas érintkezési forma, inkább az előadóművészek, szónokok és közönségeik kapcsolatára jellemző.

 

Az ennél messzebbről történő társas érintkezési forma, már az úgy nevezett nyilvános távolsági szakasz keretein belül alakul ki, ahol a kritikus határ akár 8- 10 méter is lehet.

 

Az emberek sokféleségükből adódóan (uralkodó, behódoló és még sok más típus) személyes helyzetüknél fogva különböző viselkedési formáikhoz, különféle érintkezési zónákat, területeket igényelnek. Megállapíthatjuk: csak megfelelő távolságok betartása mellett vagyunk képesek megfelelő társas kapcsolat kialakítására és a békés egymás mellet élés szabályainak a betartására. Kelleténél szűkebb térben lakó emberek között soha sem lesz felhőtlen a társas viszony, de a kelleténél tágasabb térben élő emberek is viszonylag rövid időn belül elhidegülnek  egymástól.

 

Egy hangulatos belvárosi otthon lakószobai részlete

 

Hosszú időn keresztül az építészek és a lakberendezők az ember térigényét csupán a rájuk jellemző léptékarányosság elve alapján kezelték és nemigen törődtek azzal a ténnyel, hogy az ember személyisége is állít fel bizonyos határokat a térben, vagyis alakít ki maga körül olyan zónákat, melyekhez fűződő igényeit, ha figyelmen kívül hagyunk, soha sem leszünk képesek egy hangulatos, nyugodt és kényelmes otthon megtervezni.

 

Köszönöm figyelmüket.

 

Szerző: Horváth Tamás