Néhány gondolat a lakberendezéshez

Néhány gondolat a lakbererndezéshez romos lakás 01 kezdő kép

 

Az otthonunk berendezésében a bútorzat csupán egy csontváz, mely végeredményében az egész berendezés összegének csak egy töredéke. Ez vonatkozik úgy a kis, mint a nagy lakásokra.

 

 

A lakásberendezés ízlés, pénz és vérmérséklet kérdése. Akár saját magunk rendezzük be az otthonunkat, akár más segítségével tesszük ugyanazt, az otthonosság elérése a cél. Hogy ezt a célt elérjük, mind két esetben tervszerűen kell eljárnunk. A rendelkezésünkre álló lakás beosztásához mérten először is kijelöljük a helyiségek jellegét, felállítjuk összesen és helyiségenként a követelményeinket, majd mindezekhez mérten elkészítjük a számvetéseinket.

 

 

Már most kijelenthetem, hogy erre a célra semmiféle sablon nem létezik. Ilyen lakberendezési „szakácskönyvet” ne is keressünk a könyvpiacon, ugyanis a világon még senkinek sem sikerült olyan „lakberendezési receptet lejegyezni, mely minden, család vagy egyedülálló személy otthonának berendezéséhez megfelelne. „Ahány ház, annyi szokás.” mondja a népi bölcselet és ez a lakberendezésben nagyon is okos érvnek hangzik.

 

 

Ellentmondásosnak tűnhet, de mégis csak úgy igaz, hogy legkönnyebb egy kis lakást berendezni. Talán azért van így, mert egy ilyen kis térben egyoldalúan – minden más követelménnyel szemben a praktikussági szempontok kerülnek előtérbe. Nos, ha eleget teszünk e kicsiny otthon elemi követelményeinek; gondoskodtunk alvó-, ülő-, étkező-, háztartási – és öltözködési lehetőségekről, sok dolgunk – a dekorálás kérdésén túl, már aligha marad.

 

 

Ám, még az ilyen elemi feladatok elvégzésénél is bőven akadnak gondok. Bár mihez is fogunk hozzá, először ajánlatos önmagunk vizsgálatával kezdeni a lakberendezői munkánk sorát.

A sok szekrény nem szép látvány a lakásban, de az aránytalanul kevés rakodóhely is komoly gondot jelenthet az új lakásban. Már az „összebútorozás” kezdetén komoly vita tárgya lehet, ha a rakodóhelyek száma nem éppen az igényeknek megfelelő mennyiségben állnak a rendelkezésünkre.

 

 

Ez esetben is mindig a praktikus oldalát kell a dolgoknak mérlegelni. Tudvalevőleg egy nőnek sokkal több ruhára és egyéb holmikra van szüksége, mint egy férfinek, ezért a hölgyeknek legyen több és kényelmesebben elérhető rakodóhelye a lakásban.

 

 

Ezért is ajánlatos, hogy a házastársaknak, vagy csak együtt élő személyeknek, lehetőleg külön-külön szekrényük legyen. Pedáns, egyszerűen öltözködő ember kisebb szekrénnyel is beéri.

 

 

A „nem szép a túl nagy asztal” elvét sem szabad általánosítani. Mert hiába szebb a kis asztal, ha az két személynek a hétköznapi étkezéshez nem elegendő felülettel rendelkezik.

 

 

 

 

Mikor már pontosan megállapítottuk, hogy véglegesen milyen berendezése legyen az otthonunkban, következik a második, de nehezebbik kérdés: a pénz.

Tervszerűtlenül vásárolni senkinek sem szabad. Beosztás nélkül, csak a legkiváltságosabbaknak adatik meg, de tessék elhinni; ők sem abból gazdagodtak meg, mert ész nélkül szórták a pénzüket.

 

 

A lakberendezésben semmit sem szabad kihagyni az előzetes számításból, ha el akarjuk kerülni a meglepetéseket. Az otthonunk berendezésében a bútorzat csupán egy csontváz, mely végeredményében az egész berendezés összegének csak egy töredéke. Ez vonatkozik úgy a kis, mint a nagy lakásokra. Ez utóbbiakkal, ajánlom, most túl hosszan ne foglalkozzunk!

 

 

Például egy másfél vagy kétszobás lakásnál kerüljük el minden felesleges, minden célszerűtlen bútordarabot. Bármennyire is díszére válhatna egy ilyen lakásnak a Nagyitól örökölt, Mária Terézia korából való tabernákulum, annak bizony nagy hely kell, vagyis ilyen kis térbe nem való. Egy ilyen bútordarabnak egész falsíkra van szüksége. Ellenkező esetben, szűk, zsúfolt környezetben, a „kivagyiságot” példázza majd a vendégeink szemében.

 

 

Ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a régebbi történeti stílusok bútorai nem szolgálják, a mai kislakások kényelmét Ám ha, mégis ragaszkodnánk egyfajta hagyományos életformához és életstílushoz, akkor az ilyen otthonok berendezéséhez biedermeier bútorok bizonyos darabjait, esetleg régi stílusjegyeket hordozó, új, de kisméretű bútorokat vásároljunk.

 

 

Említsük még meg néhány szóval a kislakások dekorálásához szükséges dísztárgyak mennyiségi és minőségi kívánalmait.

Legyen belőlük kevés, de azok legyenek válogatott darabok! Az apró csecsebecsék, a búcsúfiák, a galvanizált műanyag szobrocskák, túlhalmozásának divatja régen elmúlt.

 

 

Éppen úgy ízléstelen és divatját múlt dolog a falak teleaggatása értéktelen mázolmányokkal és képeslapokból kivágott utánnyomatókkal, mint műanyag tányérokkal és más hasonló módon giccses “dísztárgyakkal”

 

 

Kevés, de kvalitásos holmi illik a kislakásba, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nagyobb lakásokban a praktikusság kérdésének nehézsége általában enyhül. Itt már gondolhatunk, akár díszbútorokra, vagy nagyobb méretű fali szőnyegekre is. Itt már szóba jöhet az egyes szobáknak különböző történelmi stílusban történő berendezéséről is.

 

 

Ám, megalkuvásra még itt is szükség lehet. A legszebb antik bútorok dacára is megeshet, hogy sötét és komor lesz azoktól az otthonunk és nem lesz benne egyetlen olyan kedélyes zug sem, ahol a napi fáradalmakat majd jóleső érzéssel kipihenhetjük. Aki, egyszer antik bútorokkal rendezi be az otthonát, jó, ha előre tudja; nyomban dolgozni kezd benne az a gyűjtési mániának nevezett kisördög- más néven; egyfajta nemes szenvedély, mely legtöbbjüket, azután egészen a sírig fogja elkísérni.

 

 

A legkevesebb az olyan ember, aki ez esetben képes betartani a helyes egyensúlyt. Egyik esetben a bútorok rovására teng majd túl az otthona összképe, a másikban megfordítva, a harmadiknál a szőnyegek dominálnak majd, és lehetne sorolni napestig a kínálkozó lehetőségek sokaságát.

 

 

 

 

A legszerencsésebbek itt is az ésszerűn berendezkedők. Akik lassan, megfontoltan, akár százszor is átgondolják, felrajzolják és kimérik otthonuk helyiségeibe elképzelt berendezési tárgyak helyszükségét. Az ilyen módon megtervezett és berendezett otthonokban érezzük majd, hogy azt nem „berendezték”, hanem, hogy régtől fogva változatlanul együtt él és lélegzik a lakás a lakóival” Az ily módon berendezett lakásokat nevezzük otthonosnak. Gyűjtőnek és nem gyűjtőnek egyaránt jó, ha tudják; a lakás nem egy holt, lezárt valami, az egy olyan élettel teli tér, mely velünk együtt növekedik, fejlődik, gyarapszik és alakul át. Például a nyolcvanas évek legszebben berendezett lakása, változtatás nélkül, még a mai kispolgári igényeket sem lenne képes maradéktalanul kielégíteni.

 

 

Mi mindenre kell a lakás díszítésénél még ügyelni? Csak egy pár példát említenék hirtelenjében: Egy ma ismét divatos usak vagy ispahan szőnyeg, (gyűjtőnéven ma helytelenül, minden csomózott szőnyeget perzsaszőnyegnek neveznek) ha csak töredéke is az eredeti szőnyegnek,a mindennapi élettől megkímélt helyre illik csak elhelyezni. Metszeteket a világért se akasszon ki senki a nap világosságának erősen kitett falfelületre, de olajképekkel se vetélkedjenek egyazon felületen vegyesen!

 

 

Végül még valami. A kispolgári lakás, ha lehet, ne legyen múzeum! Az ízléses, stílusos, átfontoltan berendezett lakás a legbarátságosabb, a legotthonosabb. Az aránytalanul nagy értékű tárgyak lassan úgy is kinőnek a keretükből, birtoklóikat pedig gyönyörködés helyett az állandó görcsös félelem, a betörés veszélye tartja rettegésben. Az ilyen otthonok ajtaja és lakója legtöbbször még a barátok előtt is zárva marad, lakója pedig mindig magányos lesz.

 

Köszönöm figyelmüket.

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots