A kultúrtörténetünknek legérdekesebb és legkifejezőbb része kétségtelenül a lakáskultúránk alakulása. A lakások berendezése pontos leképződése az adott kor életformájának, annak minden esetben szerves része. A lakáskultúránk örökös változása nem valamilyen divathóbort következménye, bár az időről időre fellángol, majd kialszik, sokkal inkább az emberi élet változó szükségleteinek kifejező eszköze.
Ennek mikéntje minden más adatnál többet árul el az egyes korok társadalmi berendezkedéséről, szokásairól, életformájáról, családjaink mindennapi életéről. Az összes emberi vonatkozások úgy, mint; életérzés, életmód és háztartás, sőt a vallási és lelki tényezők megnyilatkozásai, mind pontosan leolvashatók a fennmaradt bútorainkról, dísz – és használati tárgyainkról éppen úgy, mint a lakástextiljeinkről és lakásdekorációkról.
Pompeji villa hálószoba eredeti falszínekkel és képekkel
Napjaink lakáskultúrája épen olyan érdekes számunkra, mint akár a jövő – még nem létező, de már megálmodott – családi fészkeinek lakásberendezési megoldásai.
Arról aztán meg végképen nem kell meggyőzni senkit, hogy a legkíváncsibb szemek az elmúlt korok otthonait, azok fennmaradt lakásberendezési emlékeit fürkészik a legszívesebben. Hiszen itt láthatjuk legéletszerűbben azokat az enteriőröket, amelyek régi korok teljesen berendezett és felszerelt lakóhelyiségeit – szobáit, konyháit, kamráit tárják elénk eleink életvitelének nyomaival és viseletkultúrájával.
Ilyen és ehhez hasonló élményben lehet részünk, mikor ellátogatunk a Nagytétényi Bútormúzeumba, vagy a Szentendrei – és Ópusztaszeri Falumúzeumokba.
Módos parasztgazda házának szobabútorai és lakástextiljei
A mai vajúdó, életforma változásai és viharjai között a „modern” ember még nehezen, vagy csak alig találja meg szűkebb környezetéhez, vagyis otthona kialakításához a legalkalmasabb lakásberendezési formákat, életviteléhez szükséges használati eszközeit és berendezési tárgyait. Talán éppen ezért keresgéli, kutatja olyan kitartó hévvel a régiek titkát.
A lakás felszerelése és berendezési tárgyai többnyire könnyen enyészetnek induló anyagokból – fából, szövetből, fémből készültek s a kultúrák pusztulásával lassan eltűntek szemünk elől a századok múlásával.
Csak szerencsés véletlennek köszönhető, ha valamelyik régebbi kor használati eszközei és berendezési tárgyai közül még restaurálható minőségben előkerültek s kerülnek még napjainkba is megmenthető, töredékes darabok.
Ógörög vázakép mulatozó ifjak
Így történt ez az egyiptomi és római lakáskultúra emlékeivel, míg a görög és a korai középkor – román kor, gótika kora – lakásainak berendezési tárgyaiból alig maradt fenn több néhány hiányos leletnél. Köszönhető ez a kor gyakori háborús pusztításainak is.
Ezért e korok lakásberendezési és használati tárgyait csupán írott adatok és képábrázolások nyomán rekonstruálhatjuk több-kevesebb hűséggel.
Így történik ez sajnos Hunyadi Mátyás királyunk reneszánsz kori palotájának berendezési tárgyainak és bútorzatának esetében is.
Jóval későbbi korokból a városi polgárság otthonaiból és lakásberendezési tárgyaiból, már sokkal több emlék maradt fenn. Innen kezdve már szélesebb betekintésünk van, különösen a parasztnépek tradíciót őrző, nagyon kötött és jellegzetes házépítési, lakásberendezési és használati tárgy készítési szokásaiba.
Barokk enteriőr(XIV. Lui)
A legrégebbi korok óta, ahogyan egy-egy generáció a lakóházaiknak alaprajzi felosztását – azok funkcióit elgondolta, belső berendezését kialakította, lakó helyiségei elrendezésében, egyes bútoraiban a saját életét, családi és társadalmi tagozódását kifejezte, abból mindig, a kornak egy darabjára, eleven történetére következtethetünk.
Az idő haladtával ember és vele társadalmának szerkezete folyamatosan változott. A további fejlődés során már új társadalmi formák kapcsolódnak a történelmi idő múlásához. A régi, megerősödött településekből városok jönnek létre az eddigitől eltérő, teljesen más életformával. Kis területen összeszorított több lakásos lakóházakban alakítja ki az új, réginél szűkebb életterüket a polgári-, kereskedő-, iparos-rétegek. Ők életformájukat és lakáskultúrájukat már a több-kevesebb gazdagságukhoz mérten koruk haladásához igazították.
Az iparos céhek mesterei és legényei – a kor szellemének és stílusának buzgó követői, de egyben újítói is. Ők azok, akik a koruk fejlődésének folyamatosságát életvitelükkel biztosítják.
A kialakult különféle társadalmi rétegeknek az életformái, különböző korokban mindenütt más és más, a kor szelleméhez igazodó, lakásberendezési kultúrát és stílust hoznak létre. Az általános szellemi áramlatokon kívül a politikai erőviszonyok, uralkodó – és befolyásos személyek más – más hatással bírtak a fejlődés további alakulására.
Rokokó enteriőr (XV.Lui)
Franciaországban a reneszánsz utáni stíluskorszakokat királyok nevei jelzik, XIV – XV – XVI. Lui, míg Hollandiában és Angliában inkább lakásberendező-tervezők és iparosok, nevei mutatják a lakás- és bútorstílusok újabb és újabb változásit: (Th, Chippendale, Sheraton, Hepplewhite, Adams )
A korábbi stílusfejlődés addigi folyamata a XIX. század elejére megszakad.
A lakásberendező kultúra fejlődése ekkortól két vágányra terelődik.
Az egyik út az iparosodásé, mely során a technikai vívmányok segítségével beindul a tömegtermelés és kezdetét veszi a kapitalista társadalom és annak rég időket utánzó életformájának másolgatása vagyis helyben járása.
Másik út, a múltnak tudományok által történő újbóli felfedezése. Szellemisége rövid időn belül rákényszeríti a kor alkotó építőművészeit és iparosait a régi stílusok díszítő elemeinek és formáinak az utánzásra, azoknak jó -, vagy rossz másolására a kór építő és lakásberendező kultúrájának majd minden területén. Sajnos a fejlődés és a haladás igénye nélkül. Beköszönt ezzel az építészetben éppen úgy, mint a lakásberendezésben az „eklektika” kora, vagyis a múlt emlékeinek gátlástalan hagyománytisztelete és másolása.
Rövid időn belül rákényszeríti a kor alkotó építőművészeit és iparosait a régi stílusok díszítő elemeinek és formáinak az utánzásra. (Kép: Bútor – bizományi áruház kínálata)
Két út összegzéséből létrejövő életforma a XX. század első felére, mind az építészetre, mind a lakásberendezés kultúrájára rányomta – még napjainkban is érezhető súlyos hagyatékának a nyomát. A kapitalista ipar tömegtermeléséből adódó árubőség a társadalom majd minden rétegének életformáját átformálta, ám ehhez nem tudott új, önálló építészeti és lakásberendezési stílust teremteni.
Az új gazdagok hagyományok hiányában szédítő sebességgel igyekeztek leutánozni és mintaképül venni a korábbi feudális osztály társadalmi lakásberendezését és életformáját. Az új ház és villatulajdonosok a régi holmik birtoklásával akartak maguknak és családjuk számára patinát és társadalmi elismerést szerezni. Az ilyen életformához csakis elmúlt történelmi stílusok formavilága és azoknak a díszítményei illettek.
A lakásaikból valósággal múzeumot csinálva élték társas életüket, a „kivagyiság” díszletei között, amelyeknek a valóságos élethez szinte semmi közük sem volt.
Módosabb polgári család szóalomja a XX. század elején
A polgárság ebben a korban eleiket utánozták. Egyszerűen másolta a nagytőkés réteg a régiek életfelfogását és életstílusát. Utánozták az utánzott lakásberendezését, csak jóval kevesebb pénzből, jóval olcsóbb eszközökkel és még silányabb berendezési tárgyakkal. Ezek lettek a másolatoknál is silányabb másolatok az eredetinek a giccsesnél is giccsesebb tárgyaknak az utánzatai.
Ha nem tellett valódi anyagokra az utánzatokhoz, akkor a fejlődő ipar egyik olcsó termékéhez: a szurrogátumhoz – (ma műanyagokhoz) – nyúltak és abból készítették el a lényegüktől immár végképpen megfosztott lakásberendezési tárgyaikat. Ezzel megszületett a kor tipikus terméke – a ma is széltében kísértő „stílbútor”, amely nem más, mint az eredeti tartalom nélküli, sematikus és giccses lakásdekorációnak is silány berendezési tárgyak.
Tipikus nyárspolgári szalon rosszul állított bútorokkal, zavaros, egység nélküli térhatással. Minden egyes tárgy: „dísz” önálló életet él, csupán az ember számára nem marad egy ilyen szalonban élettere.
Folytatás következik
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook