A rózsaszín leányálom

Otthonunk összképének, amikor igazán nőies jelleget szeretnénk kölcsönözni, benne egy csipetnyi romantikával, nos, akkor legtöbbünk képzeletében nyomban a ’ rózsaszín leányálom’ szoba képe és hangulata ugrik be.

 

 

A vörös színnek és árnyalatainak  élénkítő hatásuk van . A térben – jelentőségükhöz mérten – méltóságot, kellemet, ugyanakkor egyfajta bizalmasságot is sugallnak. Lüktetésükkel kellemes közérzetet és üdítő hangulatot közvetítenek.

 

 

 

Otthonunk összképének, amikor igazán nőies jelleget szeretnénk kölcsönözni, benne egy csipetnyi romantikával, nos, akkor legtöbbünk képzeletében nyomban a ’ rózsaszín leányálom’ szoba képe és hangulata ugrik be, a maga finoman kimunkált apró részletével, s a színeiben is gondosan összeválogatott kiegészítőivel.

 

 

De miért is kedveljük oly nagyon a rózsaszínt? Mert egy kellemes, üde, fiatalos, jókedvet sugárzó szín. Tudományosan bizonyított tény, hogy a környezetünk színei komoly hatást gyakorolnak fizikai és lelki állapotunkra. Hangulatkeltő hatásukkal egészségünk őrei, de betegségeink okozói is lehetnek. Ki ne hallott volna már a testet, lelket gyógyító színterápiáról?

 

 

A rózsaszín szoba képe feszültségoldó és pihentető, Lilás árnyalatai biztonságot sugallnak, méghozzá a biztonságnak éppen azt az érzését, melyre a napi munkából fáradtan hazatérve, igen csak nagy szüksége van mindannyiinknak. És, hogy egy kis misztikum is vegyüljön a levegőbe: lilás árnyalatai a teret titokzatossá és sejtelmessé varázsolják. Ezt az érzésünket pedig könnyen tovább fokozhatjuk, különféle potpurik illatosító hatásával. Például levendula vagy a jázmin illatával.

 

 

A tervezési koncepció igazán egyszerű: Alkalmazzunk az adott térben minél több; lágy pasztell; tört és matt színt! Bátran használhatjuk például a pinket is, de hangsúlyos minden esetben a rózsaszín és annak világosabb, vagy sötétebb árnyalatai legyenek. Kisebb mennyiségben használhatunk még; elefántcsont színt; a lilának halvány árnyalatait; a halvány sárgát; halványkéket vagy a sápadt zöldet. Ezek a színek is remekül illenek ebbe a környezetbe. Berendezésnek leginkább a hagyományos, klasszikus vonalvezetést követő, fehérre festett bútorok a megfelelők. Elegáns részleteikkel ugyanis nem vonják el a térben elénk táruló összkép hangulati hatásáról a figyelmünket, sőt….

 

 

Főszerep a színeké és az aprólékosan összeválogatott részleteké marad. Ezért, ha lehet, minden berendezési tárgy a klasszikus stílus képviselője legyen.

A stílusosan berendezett szoba titka még: Jól kell megválasztani a kiegészítőket! A falak és a bútorok mellett a lakástextileknek és minden más dekorációnak is nagy jelentősége van a helyes összkép kialakításában.

 

 

Ügyeljünk arra, hogy a textileken és a tapétán a virágmotívumok odaillők és ízlésesek legyenek. Harmonizáljanak a tér hangulatával. Dekorálásnál elengedhetetlen kellékek még; a rojtok; bojtok; paszományok; bordűrök és a különféle csipke díszítmények.

 

 

Előfordul, hogy nem akarjuk teljesen átalakítani a szobánk képét. Ilyenkor ajánlom, a berendezés összképébe csak egy kevés ‘rózsaszín hangulatot’ csempésszünk. Ez is megteszi.Dekoráljuk a meglévő berendezést csupán néhány aprósággal, Például: tegyünk a komódra egy gyöngyházzal díszített cukortartó tálkát, egy rózsaszín bojtos könyvjelzőt, vagy egy kevésbé hivalkodó virágmintás fedelű noteszt. De tehetünk oda vázát rózsákkal, egy- egy finom mintás, fém képkeretet; szerettünk képével.

 

 

Függönynek használjunk selymet, organzát, vagy szatént, gazdagon hímzett párnahuzatokat és ágytakarót. Helyezzünk el sok illatos, világos és vidám színű virágot a szoba minél több szabadon maradt lerakóhelyére!

 

 

Most már csak az a kérdés, hogy az otthonunk mely helyisége a legalkalmasabb megvalósítani a régóta dédelgetett álmot? Általában a hálószoba az a helyiség a lakásban, amelyiket a kíváncsi szemektől elzárva tartunk. Így tehát, ez a helyiség az, melyet kedvünkre alakíthatunk át igazán nőiesre és romantikusra. Ha fürdőszoba is kapcsolódik a hálószobánkhoz, a világért se hagyjuk ki az átalakításból!

 

Köszönőm a figyelmüket:

Papp Zsuzsa Lakberendező

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots