Divat és lakáskultúra XIV. Lajos korában II. (befejező)rész

 

XIV. Lajos és stílusa nem kisebb versenytársakkal állt rajthoz az európai elsőségért, mint az angol Cronwell, a német Nagy Frigyes, az osztrák Mária Terézia és az orosz Katalin cárnő, és ahogy mondani szokás: kiütéssel győzött.

 

 

Párizsban – ahol azelőtt nem voltak kövezett utcák, nem volt világítás, nem volt köztisztaság, s Volltair szerint, négy valamire való háznál több nemigen létezett – egyszerre paloták épültek, ötezernél is több lámpa fénye világította meg az utcákat. Tellett közbiztonságra és rendőrre, épült vásárcsarnok, és nyíltak üzletek.

 

 

A köztereken szobrokat állítottak, nyüzsgött az élet, és lüktetett a város zaja. Könnyű elképzelni, hogyan terjedt a fényűzés, a pompa, hogyan lettek divatos dámákká, egyik napról a másikra, az egyszerű háziasszonyok, és hogyan váltak kényeskedve bókoló urakká a darabos boltosok, nehézkes szoknyájukhoz szokott jogtudósok és hivatalnokok. XIV. Lajosnak, szinte egy intésére a szegényes Párizsból a fény városa lett.

 

 

A Napkirály mégsem a fővárost választotta, hanem felépítette Versailles-t. A világ legnagyobb pompájával rendezte be, mely persze azonnal a gúny tárgyát képezte Párizs és Európa szerte.

 

 

Hamarosan Versailles mintájára, vidéken szebbnél-szebb kastélyok épültek gyönyörű barokk parkokkal körülvéve. A kertészet szinte egy csapásra művészetté vált Franciaországban, és a francia kert, divattá lett Európa előkelőségeinek otthonaiban is. Franciaországban a vagyonos polgárok pont olyan pazar berendezésű palotákban laktak, mint a király, sőt az udvar még bátorította is őket a nagyobb fényűzésre.

 

 

Ízlés és gazdagodás volt a jelszó. Az otthonosság és a kényelem szinte mindenütt alárendelt szerepet játszott a csillogással és a ragyogással szemben (grandeur). A fennmaradt sok tárgyi emlékből és lakóépületekből, könnyen következtethetünk arra, hogy hogyan is éltek az otthonukban az emberek XIV. Lajos korában. Milyen volt a lakáskultúra közel három és fél évszázaddal ezelőtt.

 

 

A mai bútorművészet-történet, ezt a kort Louis quatorze néven tartja számon, mely egyben a barokk stílus fénykora is. XIV. Lajos és stílusa nem kisebb versenytársakkal állt rajthoz az európai elsőségért, mint az angol Cronwell, a német Nagy Frigyes, az osztrák Mária Terézia és az orosz Katalin cárnő, és ahogy mondani szokás: kiütéssel győzött.

 

 

Minisztere Colbert által szervezett szövőgyár, és az (Manufactur royale des meublesde la couronne) udvari bútorkészítők műhelye – mely egyben a francia asztalosok szövetsége is volt – egységes tervek és mintalapok alapján, kisebb szériákban kezdik el gyártani, a korábban olasz mintára készített, de később a hazai igényeknek és ízlésnek megfelelő, gazdagon díszített szöveteiket és bútoraikat.

 

 

A stílus egy-kettőre követendő példa lett, melyet a verseny vesztesei igyekeztek megszerezni és lemásolni.

 

 

A verseny igazi győztese azonban mégis csak a barokk kor lett, és azon belül is az arisztokrácia igényeit kiszolgáló, kellően fényűző, úgynevezett: díszbútor. Ez időtől a bútorgyártás végleg kettéválik. A polgárok igényeit lett hivatott kielégíteni a németalföldi mintára készült viszonylag egyszerű, de azért mégis nagyvonalú, funkcionális bútor. Míg az arisztokrácia kényes ízlésének az agyon cifrázott, minden szerkezetnek és rendeltetésnek fittyet hányó díszbútorok tettek eleget. Ezek a jelzők később XV. Lajos rokokó stílusára még inkább ráillenek.

 

 

A gazdag házaknál ez idő tájt kétféle módi járta, egy téli és egy nyári appartament. A télit komolyabb falburkolatok, értékesebb képek, bársony és nehéz brokátkárpitok díszítették. A fogadótermek magas falai mellett csak könnyű elmozdítható díszbútorokat, (consolokat) kis asztalkákat helyeztek el, míg a szekrényeket a falba süllyesztették. Ajtó is csak alig zavarhatta meg a falakon lévő gazdag ornamentikát. A folyósokra, vagy kisebb lakószobákba benyíló tapétaajtókat, szinte észrevétlenül helyezték el, ellentétben az oszlopokkal keretezett díszajtókkal.

 

 

Rang és célszerűség szerint fogadták a vendégeket az erre a célra külön berendezett szobákban. Például az úgy nevezett (grand cabinet) közvetlen a hálószoba mellett volt, amely helyiség a hivatalos, tisztelgő vendégek fogadására szolgált, míg az (aritére), vagyis a hátsó (cabinet) – itt állt az íróasztal is – a bizalmas és válogatott vendégek helye volt.

 

 

 

A „cabinet de curiosités” a képek, szobrok és más műtárgyak kiállítására szolgált. Külön szobában őrizték a pénzt, a fontos iratokat, szerződéseket.

 

 

A hölgyek a hálószobáikban vagy a hozzá csatlakozó (alkovban) – (az ágy és a fal között kialakított kis ajtó nélküli fülkében fogadták titkos hódolóikat. Ez volt a (ruelle), oly sok pletyka és titok színhelye. Sok esetben a rullé-ban dőlt el az ország sorsa és a magas politika nem egy igen fontos kérdése is.

 

 

 

A paloták sok és nagy helyiséggel rendelkeztek, de lakóik mégis a rullé-ban vagy kisebb, de belmagasságukban megosztott szobákban éltek. Mi ezeket galériás helyiségeknek neveznénk ma, ők akkor (entresol) -nak hívták.

E helyiségekhez tartoztak fürdőszobák is, de ezek kád helyet csak rézből vagy márványból készült mosdómedencékkel voltak fölszerelve. A tükör, ha volt is, csak kisméretű, mivel ebben az időben még csak Velencében ismerték a tükörgyártás titkát, és rendkívül drága portékának számított.(Colbert később velencei üvegmunkásokat vesztegetett meg és csalt Franciaországba, hogy a hőn vágyott tükörgyártás titkát megszerezze.) A falakat gobelin műhelyekben szőtt életképek és idillek ékesítették.

Értékes festmények mellé művészi metszetek kerültek, mert a művészet eme ágát, maga XIV. Lajos nagyra értékelte.

 

 

Bútorokat nem csak az asztalos műhelyekben gyártottak, hanem remekbeszabott darabokat készítettek a király ötvösei is, méghozzá ezüstből. Ezek a híres Balin mester remekművei voltak, melyekből sajnos egy darab sem maradt az utókorra, azok még a Napkirály életében beolvasztásra kerültek a hadi kiadások pótlására.

 

 

Ezzel szemben Boulle bútorai részben megmenekültek, már amennyit a forradalom épségben meghagyott. (Ma a Louvreban láthatók.) Boullé tölgy – és gesztenyefából készített bútorait a legkülönbözőbb színekre pácolta. Fémvereteit gyöngyházfényű tompa patinával vonta be. Az e fajta feketére, vörösre, sárgára, zöldre és lilára pácolt fákat (bois des Indes) -nek nevezték, és nagyon divatos volt országszerte. Általában a bútorok díszítése ebben a korban nagyon sokféle volt.

 

 

Mint a barokk általában, a Luis Qutorze bútorok is a legteljesebb díszítmény együttessel rendelkeznek.

A faragás, esztergályozás mellett ott található az intarzia, a legkülönfélébb berakás, festés, lakkozás, stukkóval, verettel, való díszítés, az aranyozás és nem utolsó sorban a gazdag kárpitozás.

 

 

Az ékítmények olykor figurálisak, (puttók, angyalfejek, maszkok, madarak) vagy növényi, (akantusz, palmetta, inda, babérlevél) esetleg építészetből kölcsönzött elemek, mint a párkányok, oszlopok, vagy mértani alakzatok is.

 

 

Talán e sokféle díszítmény közül, azonban mégis csak a kagyló a legismertebb motívum. XIV. Lajos korabeli bútorokra rányomja bélyegét az olasz hatás, Domenico Cucci és Filippo Cafffieri mesterek munkássága.

 

 

 

 

Az erősen faragott plasztikus megoldások helyett a különféle anyagokból készült berakások (marketériák) válnak divatossá. Sokféle forma ellenére is, kecsesek maradnak a bútorok, sőt később a rokokóban a szekrények, asztalok és székek lábai annyira elkarcsúsodnak, hogy azok már a bútorok állékonyságát kérdőjelezik meg a szemlélőben.

 

 

Közkedvelt a márvány asztallap, az alacsony szekrények (commodeok), a kredencek, (cabinet) szekrények. Az olasz mesterek hatását a franciák csakhamar levetkőzik és kialakul az a stílusirányzat, mely évszázadok múlva is hatással lesz a világ bútortervezőire és gyártóira. XIV. Lajos a bútorgyártásból politikai kérdést csinál, melynek eredménye – a világon egyedülálló módon – visszahat a nemzeti stílus kialakulására és fejlődésére. Oly mesterek irányítják a Colbert által alapított udvari asztalos üzemet, mint Charles Lebrun és Claude Perrault, majd Cressent aki a Lui Qutorze-t XV. Lajos idejében a rokokóba segíteti át, mely stílus a pompa és a fényűzés legmagasabb reprezentánsa lesz egész Európában.

 

 

XIV. Lajos örökségét fia nem tudja folytatni, mert a burgundiai herceg fekete himlőben elhalálozik. A király halottas ágyán dédunokájára hagyja hosszú élete minden megmaradt pompáját, de takarékos életvitelre s a költséges háborúk elkerülésére inti. Mint azt ma már tudjuk; nem sok sikerrel.

 

Magyarok a Napkirály árnyékában:

 

 II. Rákóczi Ferenc fejedelem díszöltözékben

XIV. Lajos mindvégig nagy figyelemmel kísérte, sőt segélyezte is Rákóczi Ferencnek és kuruc katonáinak a szabadságharcát. A felkelés leverése után a fejedelmet és udvartartását megkülönböztetett figyelemmel és barátsággal fogadták Versailles-ban (1713). Tiszteletükre a király tíz napig tartó bált és mulatságokat rendezett.

Rákóczi később – Versailles mellett – Sárosi gróf néven házat vásárol Kisfaludy, Mikes Kelemen, Király Ádám, valamint több más kísérője társaságában. Bercsényi és Eszterházy megbízást kapnak az udvartól, hogy kuruc mintára két lovasezredet szervezzenek a francia sereg számára. Ezekben az ezredekben aztán a fejedelmet száműzetésébe követő kuruc huszárok és tisztek nagy dicsőséget szereznek.

 

 

Magyar viseletek XVII. század második felében

 

A Napkirály azon kívül, hogy szívesen látta udvaránál „Rágotzky”-t, mint egy évi százezer aranyat jutatott személyes kiadásaira és negyvenezer aranyat udvartartása számára. A fejedelmet és kíséretét gyakran hívják vadászatokra, bálokra és különféle fogadásokra.

 

Gróf Bercsényi – korabeli metszet

 

E ragaszkodást a magyarok személyéhez és kiváltképpen Rákóczihoz a korabeli francia feljegyzések árulják el számunkra. Saint – Simon történetíró jegyezte fel: Ragotzy – írja – igen magas, izmos alkatú, nagyon arányos és szép termetű. Kinézése daliás és imponálóan nemes, de mind e mellett semmi nyersesség nincs benne. Igen mérsékletes, szerény és megfontolt ember. Viselete nemes és előzékeny; nagyon udvarias, de egyszersmind, önérzetes is. Az érintkezésben könnyed mindenkivel, ám ami ritka, még méltóságos is, de soha sem hetvenkedő. Tetőtől – talpig úr. Igaz, egyenes ember, aki becsületességgel féli az istent, de avval nem kérkedik. Titokban sokat ad a szegényeknek és sokat imádkozik. Udvara meglehetősen nagy, de ami ennek szellemét, költségeit és pontos fizetését illeti a fejedelem mindig a legkorrektebb és a legtapintatosabb. Egészében véve „Rágotzy” igen jó és igen szeretetre méltó ember. Társaságba őt szívesen hívják.

 

Versailles- ban nem csak a fejedelmet látják mindenkor szeretettel, hanem a magyarjait is. Mint írják: Nagy táncosok és jó mulatók. Dessais, akkori táncmester könyvéből tudjuk; az udvari bálok táncaiból a magyarok tiszteletére, a „Cotillon on Hongrois” és a „Menuet de Transylvanie” sosem maradhatott el.

 

 II. Rákoczi Ferenc fejedelem és Zrinyi Ilona szarkofágjai a Kassai Szent Erzsébet – dómban

 

XIV. Lajos 1715 – ben végleg visszaadja lelkét az Istennek. Rákóczi a régens udvarának fénye helyett inkább a hitéletbe menekül. Végül 1717. szeptember 15.-én Marseille-ben az „Ange Gabriel” fedélzetén maga mögött hagyja a rokokó világát, hogy aztán élete végéig tartó száműzetését majd Rodostóban fejezze be.

 

Rákoczi címeres zászló

 

Köszönöm figyelmüket:

Horváth Tamás

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots