Vasztu, avagy a védikus otthonteremtés bölcselete, II. rész

vasztu II. rész 01 _ganesha-shimoga

Az Úr utasításra az univerzum bolygóit is Félistenek irányítják. Minden Félisten egy meghatározott iránynak az ura. Hatásuk a házra  és annak népére meghatározó , ezért feltétlen figyelembe kell venni azok helyzetét; a házhoz viszonyított állásukat.

 

Indra, Félistenek királya

 

Égtájak szerepe a vasztu-purusában:

Monda szerint a vasztu-purusát negyvenöt félisten szorította arccal a föld felé, de a térrendezés szempontjából közülük csupán nyolc bír jelentőséggel. Ők az égtájakat jelölik meg a mandalán. Nyolc irányban különféle erőknek és elemeknek az urai. Ezek a különféle erők és elemek más és más célra előnyösek, vagy hátrányosak.

 

Vasztu – purusa mandala

 

Keleti irány: Vasztu-purusa jobb válla. Indra a félistenek királya uralja. Kedvező égtáj, hiszen itt kell fel a nap. A reményt, a jólétet és a vagyont jelenti. Eleme az elme.

Kellemes hely, A jó gondolatok és a jó hangulat velejárója.

Ajánlott helye:

Hang és képtárnak, nappali szobának, gyerekszobának,  játékteremnek, étkezőnek

 

Nyugati irány: Vasztu- purusa bal lába. Uralkodó félistene, aki a vizek és az eső fölött rendelkezik, Varuna. Szolgálói között szép számmal akadnak rosszindulatúak. Ők akadályokat, betegségeket, bűnözést és rossz szellemeket zúdíthatnak a házra és lakóira. Eleme a víz, ezért minden vízzel kapcsolatos cselekvés és azok helyiségeinek, műtárgyainak a helye.

Ajánlott helye:

Szaunának, fürdőszobának, mellékhelyiségeknek, mosókonyhának

 

Északi irány: Vasztu- purusa bal válla. A kincstárnok Kuvéra uralja. Irányt mutat a jólétnek, a gazdagságnak és a boldogságnak. Eleme a föld. Erős hely a házban. A pénz biztos elhelyezésére alkalmas, de az egészség biztosítéka is egyben.

 Ajánlott helye:

Szoláriumnak, masszázs Szobénak, relaxáló helyiségnek, gyűjtemények helyének

 

Déli irány: Vasztu-purusa jobb lába. A holtak lelkeinek és bírájának ura Jamarádzsa birtokolja. A reménytelenség helye a házban. Eleme az éter. Alvásra, pihenésre vagy tárolásra kiváló hely.

Ajánlott helye:

Hálószobának, gardrób szobának, vendégszobának

 

Délkeleti irány: Vasztu- purusa jobb térde és könyöke. Fő Félistene Agni. A tűzzel kapcsolatos események és cselekvések mestere. A konyhai célokat is jól szolgálja. Eleme a tűz. Konyha, elektromos berendezések, kazánház, szolárium legkedvezőbb helye.

Ajánlott helye:

Konyhának, szoláriumnak, kazánháznak

 

Délnyugati irány: Vasztu-purusa végbele és nemi szerve. Putaná mint démon uralja. Semmilyen kedvező cselekedethez nem alkalmas hely. Káros energiái mindenhová behatolnak, ezért nehéz tárgyakkal töltsük ki az ilyen tájolású tereket. Kutat, medencét, emésztőgödröt, vécét, fürdőszobát ilyen tájolással ne építsünk! Eleme az ego. Legfeljebb lomtárnak, lépcsőháznak kijelölhető hely. Huzamos ott tartózkodásra nem alkalmas.

 Ajánlott helye:

Lépcsőháznak, előszobának, halnak

 

Északnyugati irány: Vasztu-purusa bal térde és könyöke. A szél félistene Váju uralja. Levegőre minden élőlénynek szüksége van, ezért az útjába ne állítsunk akadályokat, ne építsünk oda magas tetőt, tornyokat, s a kertben magas támfalakat, de ne ültessünk magasra növő fákat sem. (jegenyefa) Eleme a levegő. Szellőzőnyílások, légcserélők, éléskamrák, mosókonyhák és szárítóhelyiségek kitűnő helye.

 

Ajánlott helye:

Éléskamrának mosókonyhának, szárítóhelyiségnek, garázsnak

 

Északkeleti irány: Vasztu-purusa feje. Maga Visnu uralja. Magasztos, áhítatos, fennkölt helyeket határoz meg. Vécét, fürdőszobát, kamrát, ilyen helyre nem illik tervezni. Ellenben csak is itt helyezhetők el a házi oltár, vagy a szentségszobrok. Eleme a tudat. Bölcselkedésre, meditációra a legalkalmasabb hely. A házi oltáron kívül, nagyon alkalmas még könyvtár és dolgozószoba céljára is.

 

Ajánlott helye:

Házi oltárnak, dolgozószobának, rendelőnek, műteremnek

 

Középpont: Vasztu-purusa köldöke. Ez a hely, ahol a teremtő, Brahma lakik. Nem kedvező hely, mivel gravitációs központ, ezért ezt a helyet, ha lehet, hagyjuk mindég szabadon, érintetlenül. Eleme az értelem.

 

 

Félistenek nyolc irányban, nyolc  különféle erőnek és elememnek az urai.

A különböző elemek irányító Félistenei az elemeken keresztül – a bevezetőben már említett kölcsönhatások következtében- hatással bírnak a házunk minden helyiségére. Ezeknek a helyiségeknek a  hangulata, elemben befolyással van a ház lakóinak életkörülményeire, életvitelének minőségére, de egészségi állapotára is.

 

 

 

Az Úr utasításra az univerzum bolygóit is Félistenek irányítják. Minden Félisten egy meghatározott iránynak az ura. Hatásuk a házra  és annak népére meghatározó , ezért feltétlen figyelembe kell venni azok helyzetét; a házhoz viszonyított állásukat. Ám ezek bolygó állások születési horoszkópjaik függvényében más és más hatást gyakorolnak majd az egy fedél alatt élő különféle személyek kedélyére és egészségére.

 

 

 

(Főleg sorházakban, lakóparki – lakótelepi – azonos tájolású és adottságú – lakásokban élőkre lehet igaz ez ilyesféle megállapítás, de….. )

A vasztu-purusa szerint a házat az a bolygó foglya uralni, amely bolygó irányában a főbejárati ajtó néz.

(A hatások általában a családfőt érik és kevésbé a vele egy fedél alatt élő családtagokat, rokonokat vagy ismerősöket.)

 

• A Nap uralja keletet és azokat Indra. Az ilyen ház lakója ambiciózus, állhatatos, kitartó, jámbor ember. Kedveli a keserű italokat és a fanyar pikáns ételek ízét.

• A Szaturnusz uralja nyugatot és azokat Varuna. Az ilyen ház lakója körültekintő, bölcs, komoly, nyugodt, igazság szertő ember. Kedveli a különleges ízeket, olajos magvakat és fanyar gyümölcsöket.

• A Merkúr uralja északot és azokat Kuvéra. Az ilyen ház lakója intelligens humort kedvelő, művészeteket és tudományokat értő és művelő, tanult, pontos és aprólékos, kötelességtudó ember. Ízekben nem válogat, kedveli a jól elkészített ételeket és a hozzá illő jó minőségű italokat.

• A Mars uralja délt és azokat Jamaradzsa. Az ilyen ház lakója bátor, forrófejű, nyughatatlan ember. Ízekben kedveli a legeket, légyen az nagyon erős, avagy nagyon savanyú. Nehéz zsíros ételek és a tömény italok kedvelője. A mértéktelenség sem áll tőle messze.

• A Jupiter uralja északkeletet és azokat Visnu. Az ilyen ház lakója nagylelkű, megértő, vallásos, adakozó, tanult ember. Liberális gondolkodású, több nyelvet beszélő, legtöbbjük tanító. Az édes ételek és italok kedvelői. Szeretik a hasukat, nagy kedvelői a csemegéknek.

• A Vénusz uralja délkeletet és azokat Agni. Az ilyen ház lakója boldog, vidám, magabiztos, erotikát, pajzánságot kedvelő ember. Kicsapongásra hajlamos: Zenét, táncot, mulatságokat kedvelő és szervező egyéniség. Olykor bohém, művészlélek, magával ragadó erejű. Kedveli az illatokat, az aromás italokat és a savanykás ételeket.

• A Ráhu uralja délnyugatot és azokat Pútaná a démon. Az ilyen ház lakója öntelt, forrófejű, bűnözésre hajlamos, szélhámos, becsület nélküli ember. Ételekben, italokban igénytelen és mértéktelen, jellemző íze a csípős. Züllött életvitel illik hozzá.

• A Hold uralja északnyugatot és azokat Váju. Az ilyen ház lakója szeszélyes, érzelmes, romantikus lélek. Könnyen lesz szerelmes, de hamar csalódik is. Hobbijait gyakran váltogatja és sokszor még otthon sem találja a helyét. Nyugtalan alkat. Az erősen fűszerezett sós ételeket kedveli, szereti a salátákat és a főzelékféléket.

 

Ismételten megjegyezném; az azonos irányba néző főbejárati ajtóval rendelkező otthonok családfőinek jelleme még ikertestvérek esetében sem azonos, ugyanis születésük pillanatában a bolygók állása az idő múlásával és a dialektika szabályai szerint legfeljebb hasonlók lehetnek, de soha sem megegyezők!

 

 

A Vasztu tanításainak lényegét megismerve – mely egy harmonikus otthon összképének megtervezését hivatott támogatni – a következő részekben a figyelmet már csak e távol – keleti bölcs ellet gyakorlati útmutatásaira igyekszem ráirányítani. A Vasztu megfontolandó bölcs tanácsaival, kezdő, de már gyakorlottal bíró lakberendezők munkáját szeretném támogatni,  már ha hinni fognak egy ilyen több ezeréves otthonépítési és lakberendezési útmutatásnak. Ennek éldöntését Önökre bízom. Mindenki maga  döntse el mennyit fogad és vet el az itt leírtakból, mielőtt belekezdene otthona, vagy mások otthonának belső át- vagy berendezésébe.

 

Varuna és Agni Félistenek

Folytatás a III. részben

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots