Színekről mindenkinek – I. rész

A színek, bármennyire is hihetetlenek tűnik, komoly lélektani hatást gyakorolnak a szervezetünkre. Az orvostudomány Indiában és Kínában, már az ókorban használta a színes kristályok fényével történő gyógyítást. Napjainkban a természetgyógyászat keretein belül éli  reneszánszát a színekkel történő orvoslás.

 

 

A színek sokféleképpen hatnak. Legjellemzőbb tulajdonságaikat látjuk, míg más fontos tulajdonságaikat csak a lelki szemeinkkel érzékeljük. Vagyis a színek optikai és lélektani szerepükkel az otthonunkhoz fűződő viszonyunkat, s így életminőségünket is befolyásolják. Befolyásolják, hiszen jelenlétükkel az élő és élettelen világ közötti kölcsönhatás harmonikus összhangjának kellemét, vagy ellenkezőleg; annak káoszából származó berzenkedés érzetét keltik bennünk.

 

 

A kék színű háttér távolító hatású – A vörös színű háttér közelítő hatású

 

 

Vegyünk egy jellemző példát a színek optikai hatására! Belső térben a kék és árnyalatai távolító, teret tágító hatással bírnak, míg a vörös és árnyalatai közelítők, a teret szűkítő, egyfajta érzéki csalódást képesek a szemlélőből kiváltani.

 

 

 

 

Amennyiben a színeket sötétítjük, úgy azok testesebbé, súlyosabbá válnak, szinte összenyomják a teret. Gondoljunk csak egy tűzpiros vagy éppen egy mély bordó színre. Ugyanakkor egy világossárga szín könnyedsége szinte fölemelő. Épen ezért egy alacsony belmagasságú helyiség mennyezetéhez ideális színválasztás.

 

 

 

 

 

Szemünk általában a világos sárgászöld színeket látja a legvilágosabbaknak, míg a tompa vöröses lilát a legsötétebbnek. Tehát mindezen tudás birtokában kijelenthetjük, hogy a színek, helyzetüktől függően, optikai hatásukkal képesek befolyásolni a térérzetünket. Ám nem árt megjegyezni, hogy a színek hatásának ily módon történő megcímkézése, csak egyazon időben vizsgálva és csakis egyenlő erősségű és azonos minőségű fény mellett igazságos.

 

 

 

A sárga mennyezet emelő hatású – A sötét mennyezet a teret összenyomja

 

A színek, bármennyire is hihetetlenek tűnik, komoly lélektani hatást gyakorolnak a szervezetünkre. Az orvostudomány Indiában és Kínában, már az ókorban használta a színes kristályok fényével történő gyógyítás lehetőségét. Napjainkban a természetgyógyászat keretein belül éli világszerte reneszánszát ez az ősi gyógymód.

 

Felemelő

 

 Leszorító

 

„A szín a fénynek derűs tettereje és mély bánata.” Mondta a nagy német költő; Goethe, aki szinte élete végéig kutatta a színek érzéki és érzelmi hatásait. Ez a nagy költőzseni nemcsak versei által, de akár a színekről írt tanulmányai révén is világhírűvé válhatott volna.

 

 

Hideg – meleg színek – Kiegészítő színek – Egymás mellett levő színek

 

 

Nos, Goethe, kitalált egy színkört, melyben a színeket aktív és passzív tulajdonságuk alapján elkülönítette. Szerinte az élénkítő, tettre serkentő színek; a sárga, a narancs, a vörös, a bíbor és árnyalataik, míg a visszafogó, megnyugtató, pihentető színek; a zöld, a kék, ibolyakék és mindezek átmenetei.

 

 

Továbbá állította, hogy az erősebb, hangsúlyosabb színek a férfiakhoz, a lágyabb, árnyaltabb, pasztelles színek, a női nemhez állnak közelebb. Végezetül, leszűkítve sokévi kutatómunkájának eredményeit, megrajzolta a színek teljesebb tér – és időbeli, külső és belső hatásait tükröző ábráját, vagyis a színeknek azt a változatos érzelmi skáláját, amely megmutatja, hogy a különféle színek egyenként, esetleg páronként, az emberi szervezetre milyen hatást gyakorolhatnak. Kivételek természetesen, mint a tudomány minden más területén, itt is előfordulhatnak.

 

 

Folytatás a II. befejező részben.

Horváth Tamás

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots