Színek tulajdonságairól I. rész

VÖLGY HÍD ÉS SZÍNEKRŐL 009

Györffy Rozália ref. lelkész és Pierre Lancer belsőépítész lakberendezési előadás sorozatának naplójegyzeteiből. Nagyvárad 2006.I. része

Szinek tulajdonságainak lelki hatásáról.

– Napjainkban már közel sem az a kérdés, hogy a színek hatást gyakorolnak – é vérmérsékletünkre?– hallottam Rozi tisztán csengő határozott hangját –   ma már sokkal inkább azt kutatjuk, hogy az e téren összegyűjtött ismereteinket hol s hogyan tudnánk a gyakorlatban hasznosítani?

 

balatonfoldvar-2016-dec-045-masolata

 

 

A színeket ma már éppen úgy használjuk ritka, főleg lelki  betegségek szűrésére és gyógykezelésére, mint egykoron ókori eleink.

Segítségükkel megállapíthatók olyan ritka lelki bajok is, melyek általában az elme és a lélek közös zavaraira vezethetők vissza.

Már a XX. század elején egy Max Lüscher nevű svájci orvos az ilyen koros elváltozások felismerésére olyan „színtesztet állított össze, melyet még napjainkban is alkalmasak az orvoslásban.

 

 

Prof. Dr Max Lünscher

Prof. Dr Max Lünscher

 

Most azonban azt szeretnénk a továbbiakban megvizsgálni, hogy a különféle meleg és hideg   színek, vajon milyen hatást gyakorolhatnak a kedélyállapotunkra?

Mielőtt ebbe az elemzésbe belemerülnénk, már most szeretném megjegyezni, hogy a szóban forgó színekhez társított különféle tulajdonságaik kontinensenként, sőt országokként, de még  tájegységenként is eltérők lehetnek. Példa erre a  népművészetek változatos sokszínűsége és gazdagsága.

 

 

NÉPMŰ MOTÍVUM

 

Azt is tudnunk kell, hogy a színek természetes környezetünkben, ahogy egy lezárt dobozukban a festékek színe, egymagukban soha sem láthatók, mivel a fény – árnyék hatására a színek tónusa megváltozik. Fény erősödésére világosodnak, csökkenésére sötétülnek.

Nem mindegy, hogy a festék a doboz tetejéig ér vagy csak az alján van néhány centiméter magasságban. A doboz mélyén elterülő festék színét a doboz falának árnyéka elsötétíti.

Másik fontos tudnivaló!

Amikor most a festőpaletta leggyakrabban használt színeinek tulajdonságait górcső alá tesszük tudnunk kell, hogy a kiválasztott színek egytől egyig a saját környezetüknek  elsődleges,vagyis  uralkodó  színei.

 

 

?

Fő szín az ibolya

 

– Pierre! – szólította meg Rozi előtte ülő párját – van valamilyen hozzáfűznivalód az eddig elhangzottakhoz?

Például tudnál azzal kapcsolatban nekünk valamit mondani, hogy ti belsőépítészek az elképzeléseitekhez, akkor éppen, miért pont azt színt rendelitek elsődlegesnek?

 

Színek öerökös szeretete II. 07 KOLLÁZS TROPIC

 

 

Kedves baraátaim – vette át a szót Pierre – tervezői  elgondolásaitokban sokkal szabadabban közlekedhettek a színskála végtelen országútján, mint mi belsőépítészek, akik kommunális épületek; kórházak; irodaházak; bankok, belső terének a látványát s azok  hangulatát kell széles közönség számára, sok esetben, a tradíciók figyelembevételével megtervezni.

Mi még, ha akarnák, sem festethetnénk lilára egy kórházi kórterem falait, de a betegek ágyaiba sem képzelhetünk vörös, vagy fekete ágyhuzatot, csak azért, mert az divatos lenne.  éttermek falaira sem tervezhetünk, keki netán citromsárga színű tapétát, mert ezeken a helyeken az extravagáns, divatos megoldások soha nem írhatják felül a tradíció és a funkcionalitás diktálta elvárásokat.

 

 

sZÍNEK ÖRÖKÖS SZERETETE ii. 02 KÉK SZOBA másolata

 

Terveinkben, kötelességünk figyelembe venni az egyes színekhez szorosan kötődő helyi hagyományokat,  a színeknek ahhoz a helyhez, ahhoz a népcsoporthoz kötődő  szimbolikus jelentését, érzelmi és hangulati hatásait

 

EGERSZEG REFORMÁTUS tEMP.

Egerszeg Református templom

 

Folytatás a II. részben

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots