Természetes anyagok – II. rész

Természetes anyagok Rönkház belső képe 01

Amíg a „Bauhaus” ipari torzója – a szocreál – a lelkeket és a természetes környezetnek bizonyos részeit szennyezte, addig az ipari forradalom másik réme, a vegyipar, vívmányaival az élővilág minden területén képessé lettt a káros hatásait kifejteni.

 

 

Ma csörög, dehogy csörög, zenél a rádiótelefonunk az autópályán száguldó autónkban. Hazaérve beparkolunk abba a kocsiszínbe, melynek az ajtója távirányító egyetlen gombnyomására nyílik. Onnan átsétálunk a programozottan fűtött lakásunkba és bekapcsoljuk a műholdas adást vevő, színes tévékészülékünket, hogy megnézzük a világ, mely sarkában tüntetnek már megint a környezetvédők.

 

 

Ez a robbanásszerű fejlődés az ipari termelésben és a szállítmányozásban talán meg is pecsételte a sorsunkat, vagy ki tudja? A lényeg az, hogy szép lassan elfelejtettük, honnan jöttünk és hova tartozunk? Fokozatosan elidegenedtünk a valóságos világtól. Elidegenedtünk a természettől, a természetes anyagoktól, s az évezredek során apáról fiúra szálló kézművesség gyakorlásától.

 

 

Mi lett volna, ha elmarad ez a robbanásszerű fejlődés? Talán azzal sem lettünk volna beljebb, ahogy Pesten mondani szokás. Egyáltalán tudja valaki, hogy mit szeretnénk hozzáadni és mit szeretnénk elvenni ettől az általunk már ugyancsak agyonbonyolított és kizsigerelt világunktól? Nem egyszerű a válasz, ha belegondolunk. De játszunk el azzal a gondolattal, hogy tudjuk. Nos!

 

 

Szeretnénk kellő odafigyelést, kellő arányokat, és ésszerű mértékletességet a természethez jobban simuló, vele harmonikus egységet alkotó, anyagkiválasztást és felhasználást, környezetünk – lehetőleg nem öncélú – átalakítása során.

 

 

Kezdetben e harcot, a múlt század elején, éppen annak az országnak polgárai indították meg az ipari forradalom vívmányainak gyors térhódítása ellen, akik egyúttal abban élen jártak . Az angol John Ruskin és William Morris, hogy az iparművészet kézi hagyományait megvédjék a gépi tömegtermeléssel szemben, megalakítják az Arts and Crafts mozgalmat, (Kézművesség és az iparművészet mozgalmát) mely mozgalom még napjainkban is harcban áll az akkori kiváltó okok, ma is létező regimentjével.

 

 

 

A mozgalom eredményeit ismerjük. A siker a pénzt választotta és a gyári nagyipar mellett tette le a voksát. A gyorsabb haladásra szavaztak a modern művészetek képviselői is, mikor egy nemzetközileg ismerté lett stílusirányzatot hoztak létre, az építészetben, a lakáskultúrában és a szépművészet számos területén. Ma aligha él olyan művelt ember Európában, aki ne halotta volna Valter Gropius, Le Corbusier, Mies van der Rohe vagy a magyar Breuer Marcel, Kassák Lajos, Bortnyik Sándor, Molnár Farkas vagy a festő; Moholy Nagy László nevéről, és az általuk képviselt művészeti irányzatról; a Bauhaus-ól.

 

 

Az ő felbecsülhetetlen értékük ebben a harcban az, hogy mindkét tábor nyertesnek mondhatja magát a haladásban. Olyan formavilágot alkottak meg, mely ugyan a nagyiparból táplálkozott és a szériagyártást segítette, hiszen tipizálta a gépipari termékeket, de mind e mellett, hogy ily módon olcsóvá és mindenki számára elérhetővé tette azokat, egyben garantálta, hogy elévülésük után a természetbe visszaforgatható anyagok felhasználásával készüljenek. Az általuk tervezett épületek és tárgyak az optimális használhatóság mellett, még eleget tettek a korszellemi elvárásának is. A termékek anyaga összhangban voltak a szerkezettel, a formával, a rendeltetéssel (funkcióval) és így végül is, magával az élő környezettel. Ez a nagyreményűségű formavilág a harmincas években győzni látszott, de a háború által eszeveszett száguldásnak indult nagyipar a stílus művészeit maga alá temetve, felbontva e „stílusirányzat” harmonikus egységét, funkció (arányosság) – szerkezet (anyag) – forma (szín), létrehozza azt a nagyipari szériagyártást és termékvilágot, ami arctalan, gyökértelen és környezet idegen (lásd: lakótelepek, és berendezési tárgyai).

 

Amíg a „Bauhaus” ipari torzója – a szocreál – a lelkeket és a természetes környezetnek bizonyos részeit szennyezte, addig az ipari forradalom másik réme, a vegyipar, vívmányaival az élővilág minden területén képessé lettt a káros hatásait kifejteni.

 

 

 

A szintetikus – elsősorban a kőolajszármazékokból lett műanyagok, pár évtized alatt, szinte elárasztották Földünk minden országát. Gyártásuk és felhasználásuk gátlástalan környezetszennyezéssel jár. Egyben óriási profitot és hatalmat összpontosított bizonyos csoportok, és néhány kivételezett embertársunk kezében.

 

 

A műanyag dobozos tévékből a reklám menedzserek hada segíti műanyagzacskókkal beborítani az óceánok mélyét. Műanyag házakban, műanyag ágyakban, műanyag takarók alatt álmodunk a műanyag virágokról és az azokra rászálló dologtalan, génmanipulált lepkékről és méhekről. Ebben a világban mi is csupán dologtalan, művitaminokon, műételeken felhizlalt műlelkű, művi emberek lehetünk. De vajon még meddig?

 

 

Ez a gátlástalanul szintetikus világ, ma már egyre nagyobb ellenállásba ütközik a Föld országainak gazdagabbik felében is. Hiszen a mérhetetlen környezetszennyezés, mely éppen napjainkban kezdi el éreztetni – hála Istennek, mindenki számára egyenlő módon – természet és egészségkárosító hatását, eddig éppen az ő zsebeiket tömte tele pénzzel és pillanatnyi jóléttel. Megfejthetetlen betegségek, rejtélyes kórok a következményei, annak a haszonszerzési versenynek, ahol az ember és természet, ember és élőhely, ember és anyag szerves és harmonikus egysége figyelmen kívül marad az ember környezetalakító, otthonteremtő munkájában.

 

 

 

Írásaimban, korábban és a jövőben is igyekszem, hogy a ma még rendelkezésünkre álló természetes anyagokat és azokból készült hasznos tárgyakat mutassak be jó példának, valamint olyan otthonok ajtóit próbalom Önök előtt kitárni, mely ház lakóinál elsődleges szempont a környezetbarát anyagok mind nagyobb százalékban történő beépítése és hasznosítása.

 

 

Ellenben a környezetkárosító anyagok felhasználása ellen emberi kötelességünk tiltakozni, de nem az utcára vonulva és hangoskodva. Minden tüntetésnél többet ér, ha az otthonunkból száműzzük – mind nagyobb számban – mindazokat az ipari termékeket, amelyek hulladékainak ipari újrahasznosítása, vagy ésszerű visszagyűjtése és eltakarítása ma még nem megoldható feladat.

Ezt szeretnénk.

 

 

Köszönöm figyelmüket.

Horváth Tamás

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots