Vörös szín a lakberendezésben

VÖRÖS TÁJKÉP

A vörös szín a közigazgatás nyelvén „megállj”-t jeéent az egész világon, ahol a forgalmat színes közlekedési lámpák segítségével irányítják. A tudomány azonban megállapította, hogy ez a szín éppen ellenkezőleg arra ösztönöz, hogy ne álljunk meg, sőt, hogy gyorsabban haladjunk, mint azelőtt.

 

 

 

Egy ismert amerikai fociedző nem hiába mázoltatta vörösre annak az öltözőnek a falait, ahol csapatával megbeszéli, hogy az egyes mérkőzéseket milyen taktika, haditervek szerint kell majd lejátszani. Csapata a  szezonban szárnyakra kapott a vörös falak közt és még az évben megnyerte a bajnokságot.

 

 

 

 

 

A nemzetközi munkásmozgalom sem választotta véletlenül színének a vöröset. Vezetőik az ilyen színű lobogó alatt tudták a legjobban mozgósítani és harcra buzdítani az eszme elvakult aktivistáit.

 

Hasonló életérzést és aktivitást váltottak ki a kor nyilvánosházainak látogatóiból is a szalonok falainak vörös kárpitjai és a helyiségek megvilágításának vörös fényei. (piros-lámpás házak)

 

Napjaink tízezreket vonzó koncertjeinek színpadvilágításának is hasonló hangulatkeltés  a célja.

 

 

 

Azóta persze a vizsgálatok már egészen pontosan megállapították, hogy a vörös szín sokkal erősebb hatást fejt ki az ember aktivitására, mint bármely más szín.

 

 

 

Így például, ha a megszokott úgynevezett,,fehér” fény mellett az erőkifejtés 23 ,,munkaegységgel” egyenlő, akkor a kéknél már 24 – a zöldnél 28 – a narancsszínnél 35 -, míg a skarlátvörösnél 42 munkaegység lesz. (viszonyszámok)

 

 

 

Ez azt jelenti, hogy a vörös fény szinte kétszer olyan erősen inspirálja az erőkifejtést, mint a fehér. Hogy aztán a  vörös fény eltúlzott aalkalmazása nagyon rontja a szemet s ennek következtében erősen fáraszt, az már más kérdés.

 

 

 

 

 

Mindezek ellenére a vörös szín és árnyalatainak mértéktartó, helyes arányban megválasztott használata a lakberendezésben, a kontinentális éghajlat fényszegény hónapait figyelembe véve, nem csak, hogy ajánlott, de kívánatos is. A depresszióra, hajlamos, kedvtelenségben és gyakori fáradékonyságban szenvedők otthonának hangulatfokozásra a vörös szín s fehérrel, sárgával, zölddel, feketével tört árnyalatai bátran javasolhatók.

(rózsaszín – narancssárga – barna – bordó) sötétebb és világosabb árnyalataikban is.

Köszönöm a figyelmüket:

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots