Az illatos otthon I. rész

9 Szárított virágszírmok

 

Értened és érezned kell, mint leendő lakberendezőnek, hogy az otthonos lakás fogalma nem egyenértékű a szép, vagy divatos lakás fogalmával. Ez annál is inkább igaz, mivel nyelvünkben az „otthonos”, de akár az „elegáns” szavunkat is ide sorolhatnám, egyik sem anyagi természetű fogalmat takarnak.

– Tegyük fel, hogy így van, de akkor a valóságban egyáltalán léteznek otthonos lakások? – Faggatott tovább kis unokám, Zalán.

– Bizony Zazikám léteznek, csakhogy az ilyen lakásoknak, legtöbbször, közük nincs a drága és divatos berendezésekhez, de még a lakberendező 3D – és szépen megrajzolt enteriőr tervéhez sem. Talán ezért is olyan nehéz, főleg az első benyomás alapján, egy lakásról kijelenteni, hogy otthonos, vagy kevésbé otthonos. Azt, hogy szép, vagy divatos, természetesen hozzátéve a „szerintem” szavunkat, már jóval egyszerűbb feladat. Ez már csupán ízlés kérdése.

Tudod, Zazikám bármely lakás otthonossága, legyen az akár egy viskó vagy éppen egy palota, az ember benső értékeinek olyan kisugárzásából, megint más szóval; az emberi léleknek egyfajta olyan benső tulajdonságából fakad, mely tulajdonság ma ismert mértékeinkkel, nem mérhető, a fogalma pedig a ma létező szavainkkal, csak igen körülményesen írható le.

Egy lakás otthonosságára olyan, inkább csak érezhető, mint sem látható finom részleteiből következtethetünk, mint például a beépített és felhasznált anyagok minősége, az alkalmazott formák és szerkezetek finom megfogalmazása, vagy éppen az egymáshoz illeszkedő színek, és illatok összecsengő hatása, na és nem utolsó soron a lakásában élő ember, (vagy emberek) egyéniségéből áradó az a fajta szellem, mely a tárgyain, de mindenen máson, amihez csak köze van, nyomot hagy. Nos mind ezen dolgok összességének harmonikus egysége az, ami végül is az otthonosság érzetet sugallja.

Lehet egy csöppnyi lakás, vagy csak egy parányi kis lakrész is, bármilyen kopottasan, bármilyen szerényen és szegényesen is berendezve, a valóságban éppen úgy lehetnek otthonosak, elegánsak, mint a legújabb divat szerint, legdrágább bútorokkal telehordott lakóparki palota.

– Nagypapa, akkor most végül is, mitől lesz otthonos egy lakás? – kérdezte értetlenkedő grimasszal az arcán, Zazi.

– Na most lehet, hogy megfogtál Zazikám. Végül is, ha jól belegondolok, nem is olyan egyszerű erre a kérdésedre rövid és tömör választ adni.

Azt leszögezhetjük, hogy egy otthonos lakás összképének minden apró kis részletére a benne élő ember benső énjéből fakadó szellem az, ami rányomja a bélyegét.

Ez a szellem pedig nem más, mint a lelkiségének, valamiféle különös, inkább csak érezhető, de kézzel meg nem fogható, egyfajta finoman hangsúlyozott öntudatossága.

Az a fajta öntudatosság ez, ahogy együtt él és együtt lélegzik az otthonával… ahogy közlekedik és mozog benne… ahogy belakja a helyiségeiét… ahogy használja berendezésének tárgyait… ahogy élni tud az otthona adottságaival… ahogy viselkedik abban… ahogy viszonyul minden apró, kis részletéhez… . ahogy összeválogatja otthona alkotóelemeit és azok anyagát, színeit, formáját… ahogy megválasztja levegőjének illatát…. ahogy bevilágítja tereit, s annak részleteit … ahogyan öltözködik hozzá.. . ahogy ügyel otthona környezetének rendjére és tisztaságára, ahogy törekszik otthona összképének, benne minden kis zugának, harmonikus összhangjára, és még ide sorolhatnánk sok – sok olyan egyéb jelentéktelennek tűnő apróságokat, melyek az ember lelki gazdagságának legmélyéből fakadó igényeinek, érzelmi és tárgyi megnyilvánulásai.

Egy biztos az ilyen otthonos lakásban élő ember, csak is egy egyéniség lehet, méghozzá az, az egyéniség, aki az otthonának mások által nem látható tárgyait és kellékeit is, mint például hálószobája ágyneműjét, fürdőszobája berendezési tárgyait, törölközőinek színét és illatát, de még a magánviselt fehérneműjének darabjait is olyan gonddal és aprólékossággal válogatja össze, hogy azok lelki szükségleteinek, megalkuvás nélkül, megfeleljenek.

Tudod Zazikám, egy otthonos vagy kevésbé otthonos lakás összképének harmóniája, vagy diszharmóniája, bármikor, bárki számára sugallni fogja a benne élő ember ( emberek) benső énjének gazdagságát vagy éppen ellenkezőleg; a lelki szegényességét.

Az ember benső énjéből fakadó az a fajta igényessége, hogy otthona minden részével és apró kis részletével harmonikus összhangban élhessen, mindenkor feltételez egy olyan egyéni választékosságot, mely választékosság sohasem párosul holmi mesterkélt, divatot majmoló magamutogatással, vagy ami még ennél is rosszabb; kicsinyes igénytelenséggel, úgy nevezett „gagyisággal”

Az ilyen ember biztos, hogy nem a konyhájának gáztűzhelye mellet állva, alsógatyában kanalazza ki a megmaradt ebédje maradékát a zománcos fazeka aljáról, gondolván arra, hogy a szomszédok úgy sem látják.

Természetesen az ilyen embertípus is egy „egyéniség”, s az ő lakásának is van „illata”. de az ő lakásának otthonosságáról és „illatairól” majd egy más alkalommal mesélek neked.

– Nagypapa, ha megkérhetnélek… Most már légyszi’ és csak is a kellemes illatokról beszéljél!

– Igazad van Zazi, de muszáj voltam ezt a sok mindent elöljáróban elmondanom ahhoz, hogy megértsd, ha egyszer majd lakberendező leszel, soha ne téveszd szem elől az Otthon illatának fontosságát!

Az illat legyen mindig a lakberendezési terved, ha nem is legfontosabb, de az egyik igen csak kiemelt feladata!

Talán már te is észrevetted, hogy lakberendezési képeslapok, mikor az oldalaikon bemutatnak egy – egy szépen megtervezett otthont, akkor a leírásaikban részletezik azok színeit, bútoraiknak formáit, a felhasznált anyagok fajtáit, de soha egy szó sem esik a képeiken látható otthonok illatáról.

Mintha ennek nem is lenne jelentősége. Mintha minden belső tértől, mely egy lakásban található, csak azt várnák el a lakói, hogy szag és illatmentesek legyenek. Pedig ez nem igaz.

Minden új, vagy felújított lakásnak van egyfajta, sajátságosan „új szaga”, (festék, takarítószer, száradó vakolat) mely szagokkal csak nagyon ritkán akarunk azonosulni. Ezért ajánlom neked, hogy minden berendezési terved elkészítésénél, ha sikeres szeretnél lenni, fordíts éppen olyan figyelmet az Otthon illatára, mint akár a formákra, színekre, vagy éppen a felhasználandó anyagok minőségére!

Tihanyi Apátság levendula ültetvénye

Nagypapa elárulom neked, én már tudom is, hogy milyen illattal szeretnék a leendő otthonomban együtt élni?

– Na hagy halljam! Ki vele!

– Olyan levendulának az illatával, melynek azt a csodálatos lila virágait a nagymamával, még a nyár végén együtt szüreteltük le Tihanyban.

Csak tudod, van egy dolog, ami nem fér a fejembe.

– És az mi lenne Zazikám?

– Például el nem tudom képzelni, a mama miképpen éri el itthon, hogy az ágyam párnájában, a ruháim közt a szekrényeimben, de akár a halban, mikor oda belépek, mindig, mindennek éppen ugyanolyan csodálatosan friss levendula illata van, mint amilyen augusztusban, az Apátság kertjében volt a begyűjtés idején?

– Nos Zazikám ennél mi sem egyszerűbb. Csupán egy ügyes és nagyon régi praktikáról van szó, melynek tudását, generációról- generációra, édesanyád a nagymamától, ő pedig, az ő anyukájától, örökölték. De erről, majd holnap ebéd után mesélek neked.

(Folytatás a II. részben)

Írta: Horváth Tamás

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots