Fürödtünk – nem fürödtünk – fürdünk

 

Az ókori népek tisztaságszeretete nagyobb volt, mint a középkorban élő embertársaiké. – A rómaiak nyilvános fürdőházai a birodalom bukásával elpusztultak. – Kétszáz éven át az európai népek egyáltalán nem mosakodtak. – Mosakodás helyett kendőzőszereket és illatszereket használtak. – Ma meg talán már túlzásba is visszük?

 

Aquincum-Fürdő-rekonstrukció

 

A mai ember a mindennapi fürdést, vagy legalább mosakodást, a testápolás és a jó egészség szempontjából éppen olyan nélkülözhetetlennek tartja, mint a tiszta levegőt és aligha tudja megérteni, hogy voltak idők, – mégpedig nem is olyan régen – amikor az emberek egyáltalán nem mosakodtak.

 

Pompei villa egykori fürdőhelyisége káddal

 

A mosdótál használata ugyanis, még az úri nagypolgári osztályhoz tartozók házában is, csak mintegy százötven évvel ezelőtt vált általánossá. Ebből az időből való, inkább babaszobába illő játékszernek tetsző mosdótálakkal a mai ember aligha tudna mit kezdeni. De nehéz megérteni azt is, hogy ősei miért idegenkedtek a fürdéstől.

Babilóniai Zsuzsannát, akit Dániel próféta könyve szerint meglestek és megkívántak a vének. Fürdőzés közben látható Tiziano képén.

Az ókori népeknek, különösen a rómaiaknak, általában nagyobb igényük volt a tisztaságra és testápolásra. Városaikban és a gyógyító erejű meleg források mellett nagyszabású nyilvános fürdőházakat építettek, amelyek azonban a római birodalom bukásával sorra elpusztultak.

 

Fürdőző Zsuzsannát meglesik a vének (Jacopo_Tintoretto festménye)

 

A későbbi évszázadokban ugyan itt-ott helyreállították a római fürdőházakat, de a termálvizek és a gőzfürdők frissítő és tisztító hatását előszeretettel csak a római polgárok használták ki.

A reneszánsz kori ember a fürdőt római mintára nem csak tisztálkodásra használta, hanem sokszor az örömszerzés helyének is tekintette.

Római közfürdő a középkorban

 

Előkelő úrhölgy kezdetleges fürdőszobája 1582-ben, amelynek fakádjába a meleg vizet a szobalány vitte a távoli konyhából. Ezek az állapotok 1870-ig sem javultak, hiszen közel másfél száz évvel ezelőtt a berlini császári palotába is a szemben lévő Hotel de Rom adta kölcsön – hetenként egyszer – a bádogfürdőkádját.

 

Középkori török – fürdő

A 16. század elején a legtöbb város ismét bezáratta nyilvános fürdőházait, mint a Keletről és Amerikából behurcolt félelmes ragályok legbiztosabb terjesztőit. A mosakodás és a fürdés szokása ezzel kiment a divatból és az európai népek közel kétszáz éven át jól megvoltak nélküle. Az előkelő életmód szabályait tárgyaló (1640-ben) Párizsban megjelent könyv nagy méltatlankodással említi, hogy az annyira terhes mindennapi mosakodás divatja ismét fenyegetően terjedni kezd. A meginduló félben lévő tisztálkodási “járvány” ellen az akkori idők orvosai is sorompóba léptek és óva intették az emberiséget a mindennapi mosakodás egészségtelen és helytelen szokásától. Hiába, mert mégis mind többen akadtak, akik “nem átalották arcukat, kezüket, sőt lábukat is naponként megmosni”. Így Ninon de Lenclos, a mindennapi hideg vízzel való mosakodásnak tulajdonította, hogy szépségét késő öregkoráig megtartotta.

 

Spa- szoba medencével 2013.

 

A többség azonban a mosakodás helyett továbbra is inkább rizsport és kendőzőszereket használt. Abban az időben Európa lakosságának jó negyedrésze himlőhelyes volt, gondolhatjuk, mennyi rizsport, pirosítót és egyéb maszkírozó szert kellett használniuk, hogy arcukat simára kendőzzék. A szabadban való mozgás is ismeretlen és egyben a divattal ellenkező dolog volt abban a korban, s ha már el nem kerülhették, sűrű fátyolt vagy álarcot borítottak az arcukra, hogy azt a legcsekélyebb szellőtől és a napsütéstől is megóvják.

 

2013.

XIV. Lajos francia király (Barokk mindennapi tisztálkodása abban állt, hogy reggelenként arcát és kezét nedves ruhával végigtörülte. Öltözőszobájában azonban nyoma sem volt más mosakodási alkalmatosságnak. Hasonlóképen a mindkét nembeli udvari személyzet öltözőszobáiban sem. Így aztán érthető, hogy a jó társaság illemszabályait tárgyaló, Párizsban, 1782-ben megjelent könyv még mindig elítéli a víznek mosakodásra való használatát és helyette inkább az illatszerek használatát ajánlja.

 

2013.

 

Jellemző a korra az is, hogy a magasabb társadalmi osztályokhoz tartozók, ruha dolgában a legnagyobb fényűzést fejtették ki, de inge a legtöbbjüknek nem volt egynél több. A kéz- és körömápolás még 1800 körül is teljesen ismeretlen. A fogkefe használata pedig a 18. század közepe táján még különcködő divathóbortnak is számított. Havonként egyszer házukba rendelték a borbélyt, aki egész nap azon dolgozott, hogy fogkeféjével a család minden tagjának a fogait végigkefélje, megtisztítsa.

Az arcra és a kezekre napról napra felkent kendőzőszerek és rizspor csonttá keményedett rétegét csak időnként volt szokásban lekaparni, mikor azok vastagsága már kényelmetlenné vált.

 

2013.

 

Anna orosz cárnénak jutott legelőször eszébe, hogy minden újabb maszkírozás előtt a régit vajjal vagy disznózsírral eltávolítsa arcáról, azok helyett az illatos szesz- vagy ecettartalmú arcvizek helyett, amelyeket erre a célra a tiszta víz ellenségei ajánlottak. Napóleon, bár időnként meleg fürdőket is vett, literszámra használta mosakodásra a kölnivizet. Goethe a németek nagy költője svájci utazása alkalmával írótársának, Lateinernek ajánlatára feladta a víztől való idegenkedését, sőt megkedvelte a szabadban való fürdést is. Később azonban ifjúkori bolondságnak nyilvánította ezt az eltévelyedését. Helyenként az egyháziak is szembeszállottak az ilyesféle eltévelyedésessel. Így a lipcsei egyháztanács kétségbe vonta az egyik papnövendék igazhitűségét, csupán azért, mert gyakran megfürdött, amiért végül szigorúan meg is rótta azt méltatlan cselekedetiért.

A kendőzés divatja, nemkülönben a víz és a szabad levegő ártalmasságáról alkotott babonás félelem a 19. század közepe tájáig tartott,s így a testápolás terén minden a régiben maradt. Csupán az orvostudomány haladása, a közegészségügyi viszonyok javulása, nemkülönben a városok vízellátásának tökéletesedése, de főképpen a vízvezetékek létesítése hozta meg a kedvező változást és kedveltette meg lassanként az emberiséggel a mosakodás és fürdés szokását.

 

 Spa – Thaiföld

 

A XIX. század hatvanas éveiben még a nagyobb városokban is élelmes vállalkozók vitték házról-házra a fürdőkádakat, amelyben aztán az egész háznép megfürödhetet. Berlinben I. Vilmos császár palotájában a császári öltözőszoba előtt most is mutogatják azt a szűk helyiséget, ahol hetenként egyszer elhelyezték az egyik berlini szállodából kölcsönkért fürdőkádat a császár számára. Az öreg császár bizonyára nem álmodta meg, hogy három évtized múlva még szerényebb viszonyok között élő alattvalói is a kölcsönkért kád helyett saját fürdőszobájuk kádjában fognak lubickolni és a mindennapi fürdést elengedhetetlen életszükségletnek tekintik majd.

 

Port-au-Prince-szel

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots