Honfoglalás kori lakás – és viseletkultúránk

 

 

 

„A magyarnak, hogy valami legyen Európában, egyedül magyarnak kell lennie; ez dicső és nemes öröksége.”

Gróf Széchenyi István

 

 

 

 

Amíg eleink a Kárpát medencében végleg hazára leltek, azt megelőzően, már hármat felépítettek. Megjegyzendő: egyikből sem jó szántjukból álltak tovább. Annyi bizonyos, hogy ez idő alatt több földművelő- és nomád életet élő pásztornéppel hozta össze jó sorsuk. A különféle kultúrák megismerése és befogadása nyilván termékenyítő hatással volt honfoglaló eleink további életvitelére.

Ekkoriban ősi szokásaik szerint, nyáron jurtokban, télen azoknak megfelelő köralaprajzú, font vesszővázas, agyaggal bevert falú, házaikban laktak.

 

 

 

mongol jurt sásszövet oldalfal borítással

 

(A régészeti feltárásokból tudjuk, hogy a boronavázas, nyeregtetős házépítési formát is ismerték sőt, laktak is ilyen otthonokban. Ma már azt is biztosan tudjuk, hogy kőépületeket is emeltek, különféle közösségi célokra, mint: törzsi tanácskozásokra, mulatságokra.)

A jurtok tetejét nemezfedéssel borították, míg a téli szálláshelyek házainak tetejét, náddal, zsúppal, vagyis szalmával takarták. Ősi építészeinknek ez a fajta tetőszerkezeti megoldása a középkorban divatossá váló kupolafedések mintájául is szolgált.

A kupolák csúcsában nyitható-zárható kéménynyílást hagytak, melyen át a jurt közepén kialakított családi tűzhely füstje a szabadba távozhatott.

(Sok

áig a középkori Európában, de hazánkban is a tűzhelyek füstjét, kémény híján, a padlástérbe engedték.)

A jurtok falszerkezete és hőszigetelése mérnöki pontossággal és ésszerűséggel készült. Megfelelt annak a követelménynek, hogy könnyen felállítható és szétszerelhető legyen, mivel az ilyen munkát általában a nők végezték, természetesen bámulatos ügyességgel és gyorsasággal.

A könnyű szállíthatóság, a gazdaságos helykihasználás a málházásnál, mind fontos követelmény volt a jurtok tervezésénél és elkészítésénél.

 

A sátor kifejezést szándékosan kerülöm, mert a sátor csak egy ideiglenes fedél, mely ugyan megvéd az időjárás viszontagságaitól, de állandó életvitelre mégis csak alkalmatlan hajlék, A jurt azonban egy olyan kényelmes otthont nyújtó építmény, mely ésszerűségben, alkalmazkodva a legeltető életmódhoz, párját ritkítja az egész világon. Berendezése, olyan pazar, írja egy régi görög krónikás, (i.e. 600 körül), – egy bizánci követ elbeszélése nyomán – hogy még a korabeli uralkodói lakhelyek sem érnek fel azoknak pompájával, gazdagságával.

A fal váza ollószerűen összecsukható farácsozatból készült, melynek forgópontjait bőrszíj kötött át. az ilyen falszerkezeti megoldásnak nagy előnye, hogy az építmény alapterületét igény szerint változtatni lehetett a szerint, hogy a faluk rácsszerkezetét mennyire nyitották, vagy zárták össze. Magasságuk 4-6 m, átmérőjük 8-12 m lehetett.

 

(A családok igényei szerint, ma is ésszerű lenne a lakóhelyiségek alapterületének változtathatóságát a tervezőknek megfontolni.)

 

A rács- és tetőszerkezetek rúdjait, tűz fölött hajlították pontos formára. Ezek pontos méretétől és alakjától függött ugyanis a jurtok egyszerű, gyors alakíthatósága és felépíthetősége.

 

(Thonett, német mérnök, 1840-es években hasonló technológiát alkalmazott a hajlított bútorainak gyártásánál.)

 

A jurt falvázának külső héját juhszőrből vert nemeztakarókkal borították mely nemezeket aztán kötéllel rögzítettek a rácsokhoz. Belülről a falat szőtt gyékénnyel, nemezszőnyegekkel, és állatbőrökkel fedték és díszítették. A jurton ablaknak nem vágtak nyílást, csupán kelet-nyugati tengelyben elhelyezett egyetlen bejárati, igen alacsony ajtó ( 150-160 cm magas) volt helye. Ezt szőtt gyapjú szőnyeggel takartak.

 

(Ősi magyar szókincsünkben, még szinonimája sem ismert az ablak és ajtó szavaknak.)

Eleink ismerték a boronaházak építési módját is. Ezeket avar, szláv mintára készítették és lakták. Ősi szkíta mintára, építettek még szekerekre, hordozható lakóalkalmatosságokat. Az ilyen mozgó házakban utaztatták a nyári és a téli szállás közötti utjaikon a viselős anyákat és apróságaikat.

 

Jurtok berendezése:

 

 

 

Ismereteink szerint, és hagyományainkból kiindulva a magyar társadalom berendezkedése a nagycsaládos, életközösségi formának felelt meg.

 

 

A magyarhoz hasonló nagycsaládos életközösségekben és jurtokban élő nemzetségek, otthonainak a berendezése, akár csak az életvitelük, kevés kivétellel, azonosnak mondható. Kirgizek, mongolok, vogulok, osztjákok, törökök és a balti magyarok ősei, sok millió hektár síkvidék urai, talán egy tőről fakadva – Belső Ázsiából szétszéledve – hasonló otthonokban és hasonló berendezési tárgyakkal körülvéve élték a mindennapjaikat.

Ha benézünk egy jurt belsejébe, ami először szembetűnik, az a berendezésének évezredes szokásokon alapuló rendje.

(A fegyelmezett életvitel és az egyszerű erkölcsi normák azok, melyeket eleink követtek otthonaik berendezésénél. Ezzel nemcsak rendet, hanem stílust is teremtettek. A minta adott, a baj az, hogy ma nem kívánunk élni a ránk hagyott lehetőséggel.

 

A jurtok formája és azok belső berendezése és tagoltsága a pusztai népeknél kevés eltéréssel, megegyezik, Inkább a stílusjegyeikben különböznek. A saját és testvérnépek feltárt régészeti leleteiből, nem is olyan régen, még létező ősi hagyományaik alapján következtetni lehet honfoglaló eleinknek otthont formáló, „lakberendezési” elképzeléseiről.

Ismerjük a honfoglalás kori magyar ékítményeket, szín- és formavilágukat, az akkori családok életmódját, szokásaikat, étkeiket és italaikat, sőt a temetkezési rendjüket is. Ezeket a mozaikokat, ha összerakosgatjuk, viszonylag nagy pontossággal megismerhetjük otthonaikat is. Megismerhetjük a jurtok belső berendezését, valamint azokat a tárgyaikat, használati eszközeiket, melyekkel álmaikat akkoriban megvalósíthatták.

 

 

 

Mai ázsiai ( Mongólia ) táj jurtokkal

A jurt közepén állt a tűzhely, azon „vasháromlábon” a fazék. Egész nap megszakítás nélkül égett alatta a tűz, melynek lángját a család legfiatalabbja őrizte. Ő örökölte a házat is.

 

(Idővel a láng őrzésének kötelezettsége alól királyi rendelet mentette fel a család legifjabb tagját, hogy a mindenki számára kötelező templomba járást, ő se tudja kikerülni.)

 

A jurt alapterületét, az ajtótól számítva, ha négy egyenlő részre osztjuk, akkor megismerhetjük a benne zajló élet szokásait, és a szokásokhoz szigorúan igazodó belső berendezésének rendjét.

Az ajtóval szemben a tűzhely mögött van a családfő helye. A körnek a családfőtől jobbra eső oldala a férfiaké, bal fele a nőké. A családfő közvetlen baloldalán foglalnak helyet; a ház asszonya, a kiskorú gyermekek, őket követik a rokonok. Közvetlen jobboldalán – ha van – a ház legbecsesebb vendége, aki, akár nő is lehet. Az ajtóban a szegények és a szolgák telepedhettek le.

 

 

 

Korabeli lábasedények

 

 

A családfő és a ház asszonyának háta mögött helyezkedik el az ágy. Deszka alapzatra épült kerevet melyet nappal gyapjúnemez ágytakaró, vagy állatszőrmék borítanak. A kényelmet tollal, esetleg juhszőrrel kitömött díszes párnák biztosítják. Éjszakára az ágy elé függöny kerül, vagy szőnyeg. E mögött alszik a ház ura feleségével és kisebb gyermekeivel. Újszülött gyermek az ágy végében elhelyezett, az anya lábához kötéllel rögzített – ilyenképpen ringatható – faháncsból készült bölcsőben alszik. A család többi tagja a földön tölti az éjszakát. Mindenki a neki kijelölt helyen, fejük alatt a nyergükkel.

A jurt padlóját gyékény fedi, rajta nemezelt gyapjútakaró, vagy mintás szőnyeg. Gazdagabb otthonokban a keleti mintákkal díszített, csomózott szőnyegek is megtalálhatók. A díszvendég alá, ha érkezik, ugyancsak ilyen díszes szőnyeg kerül.

Az ágy jobboldalán a család értéktárgyait, ruháit bőrzsákokban, későbbi időkben, kivájt farönk ládákban tárolják. A bőrzsákokat szőnyegekkel, vagy szőttesekkel takarják le. Az ágy mellett közvetlenül a házi oltár helye van. Korábban több bálvány, istenség, később a kereszténység felvétele után, már csak a feszület és védőszentek faragott szobrai díszlenek.

A jurt férfi oldalának falán vannak felfüggesztve mind azok a tárgyak, melyeket ők használnak; fegyverek; lószerszámok. Az asszonyok oldalán, azok a tárgyak találhatók, melyek a ház körüli munkáknál és a háztartásban használatosak; edények; kannák; facsészék; őrlőkövek; tömlők; sulykolók.

A berendezés tartozéka még az ülőalkalmatosságokat pótló, tűzköré ledobott állatszőrmék, melyeken nemcsak ülnek, hanem a kornak megfelelően, étkezés után a zsíros kezüket is azokban törlik szárazra.

(Európában még a középkorban is szokás volt, hogy az uralkodó, vagy nemes urak asztalánál, hosszú hajú apródok álltak, akiknek – ha az urak keze lakmározás közben, zsíros lett, azokat a frizurájukba törölhették. Francia honban az apródokat idővel, hosszú szőrű kutyákkal cserélték fel.)

 

Ahhoz, hogy a honfoglalás korabeli stílusról és formavilágról pontosabb képet alkothassunk, ismerjük meg eleink öltözködését, akkor szokásos viseletét. Mivel a magyarság kultúrája is keletről jött, ezért az öltözékük s azoknak az anyagai is, sőt, azoknak a színei sem sokban különbözött, a ma is ott élő népek ősi viseletétől s akkori divatjától.

 

Honfoglalás korabeli magyar öltözék:

 

Öltözetükben, életmódjukhoz – egy pusztai, harcias néphez illő és megfelelő viseletéhez alkalmazkodott. Harcmodoruknak megfelelően minden fegyverüket és használati tárgyaikat az övükre erősítettek; szablyaszerű görbe kardjukat, a puzdrát és a tarsolyt, melyben a tűzszerszámaikat tartották. Hátukon viselték jellegzetes görbe nyilukat, művészi bőr, nyílvesszőiket tartó tegezüket. mely harci eszközeiktől akkoriban egész Európa rettegett.

 

Híres lovagló tudásukhoz jól alkalmazkodott a nadrág és a csizma viselete. Keleti mintára a felső ruházatuk kaftán volt, alatta vászon fehérneműt hordtak. Ingük elől vagy oldalt nyitott. Korabeli hozzáértő leírások szerint, megjelenésük büszke, ruházatuk pompázatos. Kiváltképpen kedvelték a díszes öveket, melyeknek verete valószínűleg rangot is jelentett a törzsön belül viselőjének.

 

 

 

 

Tarsolyaik fémlemezeit, süvegeik csúcsait, évezredes hagyományaiknak megfelelőn, ősi motívumainkkal díszítették. Bámulatos mesterségbeli tudással bíró ötvöseik készítményei voltak. Csizmáik bőrből, vagy nemezből készültek gombdíszekkel. A nők mivel szintén lovon ültek, a férfiakhoz hasonló öltözéket viseletek, annyi különbséggel, hogy amazokénál jóval színesebbet és díszesebbet. A nadrág felett viselt kabátjuk szegélyeit fémlemezekkel dekorálták, alsó fehérneműiket pedig gyönggyel varrták ki és gombokkal, pitykékkel ékítették.

 

 

 

 

Hun süveg (másolat)

 

(Később egész Európa a magyaroktól vette át a ruhák gombolhatóságának ötletét. a nadrág és a fehérnemű viseletének szokását.)

 

 

 

 hun kaftán (régészeti lelet)

 

Az asszonyok süvegén és a lányok pártáján fémdíszítés csillogott. Azokról, mellükön párosan viselt, fémkorongok csüngtek alá. Csodálatos ötvösművű karperecekkel, fürtkarikákkal, nyakékkel és gyűrűkkel szépítették amúgy is vonzó, formás alakjukat.

 

Kirgiz nadrág, melyhez nagyon hasonlót viselhettek hun – magyar eleink

 

 

Divatos anyag volt a kínai selyem, a prémfélék. Kedvelték az erős – a népművészetünkben ma is használt – színeket és ékítményeket. Legyünk tehát büszkék honfoglalás kori eleinkre, és még korábbi, sok ezeréves tapasztalatra épült, lakáskultúrájukra, mely abban a korban, az akkori életmódjuknak megfelelően, legalább olyan színvonalas volt, vagy még sok tekintetben kiválóbb is, mint a velük egy időben élt más népek otthont építő, szépítő hagyományaik.

 

 

 

 

Hun, korabeli övcsattok (férfi – női)

 

Mongol csizma, melyhez nagyon hasonlót viselhettek honfoglaló eleink

 

Búcsúzzunk az ezredfordulón, Szent István napjától, 2001. esztendőben, augusztus hónap 20. napján, a legnagyobb magyar egy intelmével:

 

„A magyarnak, hogy valami legyen Európában, egyedül magyarnak kell lennie; ez dicső és nemes öröksége.”

Gróf Széchenyi István

 

Köszönöm figyelmüket

Horváth Tamás 2001-08-15

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots