Boldogság szigete: a gyermekszoba

gyerekszoba

Szívesen bemutatnék néhány olasz és francia elképzelést gyerekszobák berendezésekről. Remélem, hogy ezeken a példákon felbátorodva, kedves ifjú olvasóink, Önök is hamarosan kedvet kapnak egy ezekhez hasonló gyermekszoba megtervezéséhez, berendezéséhez, és ami még ennél is fontosabb; a benépesítéséhez.

 

 

Az otthon teljessége nehezen képzelhető el gyermekzsivaj és gyerekszoba, jobb esetben gyerekszobák nélkül.

A XX. század hajnalán a polgári világ beköszöntekkor iparmágnásaink és bankáraink sokhelyiséges otthonaiban közel sem a gyermekszoba helyének kijelölése volt a legfontosabb lakberendezési probléma, sokkal inkább a szalon és nappali szoba berendezésének a kérdései foglalkoztatták a ház úrhölgyeit és urait. Sokkal fontosabb volt dönteni abban, hogy milyen legyen a tájolása a szalonnak, milyen legyen a bútorozásuk? Nem volt ebben semmi rendkívüli, hiszen az akkori kor szelemének megfelelőn a szalonon volt a társasági élet s így a család reprezentációjának a legfontosabb helyisége a lakásban.

 

 

Sok jómódban felnevelkedett, később hazánk életében komoly hivatalt betöltő közéleti személyiség írja le visszaemlékezésében a következőket: „habár óriási otthonukban több szoba is lezárva és kihasználatlanul állt, a nevelőnőkkel az alkóvban, ablaktalan és levegőtlen sötétségében tanultam és játszottam gyér lámpafény mellett, még akkor is, amikor kint az utcán, hé tágra sütött a nap.”

 

 

Hasonló volt a helyzet a kispolgári jobb módú családoknál is, ahol hiába lakott a család két-háromszobás lakásban, a szalon – és nappali szoba, mely az esetleges vendégek fogadására volt fenntartva – még ha oly ritkán jöttek is vizitelni – annak berendezése, mindig elsőbbséget élvezett az önálló gyermekszoba kialakításának gondolatánál.

 

 

A munkáscsaládok szoba-konyhás lakásaiban pedig a gyerekek még a külön ágynak is örülhettetek, ha éjszakára, éppen nem a fáskamrában jutott csak hely a számukra.

Ezen a téren a szocializmus évei sem hoztak nagy változást. A szoba-konyhás lakások mellett hiába kezdtek a panelpaloták építésébe, a lakótelepi lakások egy főre jutó négyzetméter normáit olyan alacsonyan állapították meg az akkori építési szabványban a hatóságok, hogy a gyermekszobáknak kitalált félszobák legtöbbször éppen csak a gyerekek alvásra voltak elégségesek. Játékról, levegő és hely hiányában szó sem lehetett, hiszen az ágyakon kívül jó, ha egy-egy tanulóasztal a hozzávaló székekkel elfért.

 

 

És akkor ez volt még a jobbik eset. A legtöbbször ugyanis még ezek a félszobának mondott lyukak sem lehettek a gyerekekké. A vidékről kényszerből feltelepülő nagyszülők foglalták le még ezeket az éjszakai menedékhelyeket is.(A „lakásbeugró” – mely összegre a bank adta a további hitelt, csak úgy volt előteremthető, hogy sok estben a nagyszülők eladták fejük fölül a vidéki házacskájukat.)

 

 

Így ezek a panellakások – az öregek szóhasználatúval élve: „kaptárok” lettek volna hívatottak az Õ nyugodt, hátralévő öregkorukat kiszolgálni. A család „szerencséjére” – általában csak egy-két évről volt szó – hiszen az öregek a „kaptárélet” borzalmai elől, viszonylag rövid időn belül egy jóval magasabban fekvő és jóval tágasabb szobába költöztek, melynek égi ablakából aztán már boldogan figyelhették felcseperedő unokáik, vidámnak éppen nem mondható, gyermekéveit.

 

 

Mára ezek a gondok már nem gondok. A házasság köteléke, már rég nem szentség, hanem sokkal inkább a „furcsa párok” divatos hóbortja lett Gyermekáldás pedig, az ilyen családnak csúfolt „családokban, hagy ne mondjam; egy valóságos csoda lenne.

Nos, ha ebben tévednék, mert hiszen senki sem tévedhetetlen, kárpótlásul szívesen bemutatnék néhány olasz és francia elképzelést gyerekszobák berendezésekről. Remélem, hogy ezeken a példákon felbátorodva, kedves ifjú olvasóink, Önök is hamarosan kedvet kapnak egy ezekhez hasonló gyermekszoba megtervezéséhez, berendezéséhez, és ami még ennél is fontosabb; a benépesítéséhez.

 

 

Horváth Tamás

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots