Otthonunk hangulata

Ha már végképp semmi sem megy, semmi nem sikerül, fáradtan kelünk és fáradtan fekszünk, semmihez, semmi kedvünk akkor bizony valami nem egészen kerek az életünkben. Mi lehet a baj? sok esetben nem is olyan komoly, hogy azzal mindjárt orvos hoz szaladjunk. Talán csak a már unalomig hordott ruhatárunkat kellene lecserélnünk, vagy éppen az otthonunk  “megszürkült” formáit, színeit kellene újragondolni. Az is lehet, hogy mindkettőt egyszerre. Nekem ez már, nem is egyszer,  bevált.

 

 

ilyen-volt-tetoter

-Ez dög unalom, kész depresszió, – ismerte be a barátnőm, mikor náluk jártam.

A nagyvárosi lakások a nyári hónapok alatt bágyadtan szunnyadtak, de az első hűvös, őszi szellőre nagyot nyújtózkodva nyomban felébredtek. Felébredtek, hogy a nyaralásból végre hazatérő lakóiktól kiköveteljék azt a figyelmet s törődést, amire már oly régóta várnak, .

Régi szokás, hogy a nyáron magára hagyott otthon képét ősszel újragondoljuk, átrendezzük, friss szí­rekkel felöltöztessük.

 

 

CREATOR: gd-jpeg v1.0 (using IJG JPEG v62), quality = 85

Miért legyen olyan, ha ilyen is lehet?

 

Istennek hála a ma embere már fokozott igényeket támaszt az otthonával szemben. Nem kíván mást, mint olyan lakberendezési finomságokat, ízlésességet és kényelmet – természetesen ki – ki a pénztárcájához mérten – betervezni a saját otthonába, mint amilyenekkel a nyár folyamán találkozott távoli országok, városok szállodáiban, nyaralóiban, vagy éppen a vendéglátóik otthonában.

 

 

ilyen-es-mas

Itt még az álom is nyomasztó

 

Így is van ez rendjén. Ma jóval többet várunk el az otthonunktól,mint a

közelmúlt házgyári lakásainak berendezésétől várhattak el egykori lakói.  Ma az otthonunk kényelme alapkövetelmény lett. Akár egyszobás garzonról, akár hatszobás luxusvilláról legyen szó, már a tervezésénél, a berendezésénél, sőt, a dekorálásánál is első­sleges szempont lett a kényelem.

 

 

padlasteri-halo

Miért legyen olyan, ha lehet ilyen is?

 

Ma a hétköznapjainak nagyobbik hányadát munkával töltő ember nem kíván az otthona a reprezentációjának néma rabszolgája lenni. Éppen, ellenkezőleg, ma az otthonát s annak minden apró berendezési tárgyát önmaga és a vele egy fedél alatt élőknek kívánja a szolgálatába állítani.

 

A mai ember kedveli a változatosságot s ezért elvárja az otthonától és annak berendezésétől,  hogy hangulatától függően, kedve  szerint bármikor átrendezhető s megújítható legyen, A kép legyen megnyugtató, de ugyanakkor, amikor kell, izgalmasan felüdítő. Minden napra tartogasson valamiféle olyan meglepetést, mint az olyan nagyszerű asszony, akire sohasem lehet ráunni, mert mindig valamilyen új és más érdekes oldalát mutatja.

 

 

ilyen-volt-dolgozo

Sokszor nyűg a munkám – mesélte a barátnőm férje.

A nyaralásból megérkezve, éppen ezért tartsunk egy gyors terepszemlét! Gondoljuk át, hogy a szokásos őszi nagytakarítás megkezdése előtt, természetesen a még rendelkezésre álló anyagi eszközeinkből, miképpen újíthatnánk meg, „dobnánk” fel a hosszú, sötét téli hónapok beállta előtt az otthonunk  megszokott, kissé talán már meg is kopott képének a hangulatát?

 

Általában a főberendező – legtöbb esetben a ház asszonyának a fantáziáján és jó ízlésén múlik, hogy milyen lesz az átrendezett otthonunk  összképe, vagy annak csak egyik – másik helyiségének, az újszerűsége.

 

 

padlasteri-dolgozo

A padlástérben kialakított dolgozószobájából még vacsorázni is nehéz a férjemet lecsalni – magyarázta nevetve a barátnőm.

 

Még a legkonzervatívabb ízlésű ember számára is, aki „foggal-körömmel” ragaszkodik örökölt, vagy nehezen megszerzett bútorainak minden egyes darabjához, neki is felfrissülést jelent majd némi változtatás. Az időtlen, megkövült lakásberendezés képe mellett könnyen közömbössé, egykedvűvé válhatunk, Egy idő után, talán már meg sem érezzük  otthonunknak, azt a különleges varázsát, melyet akkor éreztünk, amikor először a küszöbjét átléphettük.

Az egykor oly csodálatos kép mára egyhangúvá, megszokottá, vagyis unalmasan középszerűre változott.

 

 

ilyen-es-mas-iii

Mióta ideköltöztünk itt sem változott semmi – panaszolta a barátnőm.

Az ilyen otthon lakója, ha nem is vallja be,de érzi, hogy a tudat alatti vágya nyerhet kielégülést, ha végül is egy új színekkel és vonalakkal átformált lakásban találja magát.

Tudom, most sokan megkérdezik – Mit jelent egy otthon képének az átformálása?

 

 

sarga-zold-konyha-masolata

Mióta ilyen a konyhánk állandó vita van, hogy ki főzzön?

 

Nincsen benne semmi ördögi, csak hozzá kell kezdeni.

 

 

ilyen-volt-gyerekszoba

Nem csoda, ha egy ilyen szobában nem lehet bírni a gyerekkel.

 

Sokféle lehetőség létezik. A leggyökeresebb mind közül a régi bútorok lecserélése, formai leegyszerűsítése, átszínezése. Sok esetben, aránylag csekély költséggel, hallatlan ered­ményeket érhetünk el az alábbi megoldásokkal is:

  • Például, ha sötét színű bútorainkat színesre, fehérre festjük, vagy a függönyöket, kárpitokat, szőnyegeket újakkal cseréljük fel. Már ettől is egészen új színeket és hangulatot nyer az otthonunk megszokott, régi képének a hangulata.
  • Egy-két izgalmas LED – es fényforrás a lakásvilágításban, néhány új, színes szőnyeg már kevés költséggel is új színt és hangulatot hozhat a már meg szokott és kiüresedett összképben.
  • A festmé­nyek, képek, virágok időnkénti felcserélése is, mely a japán lakberendezésben bevett szokás, kielégítő eredménnyel járhat.
  • A könnyen mozgatható dísztárgyaink is helyet cserélhetnek.
  • A falakat újra tapétázhatjuk, vagy csak egy hengereléssel átszínezhetjük.
  • A világos falainkkal szemben mintás, vagy élénk színű falakat festhetünk. A bútorok ez esetben lehetnek fehérek, vagy csontszínűek. Például egy lagúna kék falhoz hangulatában illeszkedő halvány rózsaszínű bútorhuzat, vagy függöny kitűnő választás lehet a kitűzött cél eléréséhez.
  • Festhetünk például mélyzöld falat melyhez nagyszerűen illik egy elefántcsontszínű bútor, halvány rózsaszínű bútorszövet kárpittal.
  • Ám, ha valaki éppen vörös színű bú­torba lenne szerelmes, hátterének választhat hozzá szürke falat, és fekete kiegészítőket. Az összkép csodás lesz.
  • Négerbarna falhoz jól megy egy tojáshéj színű mennyezet és az óarany színű függönyözés.

 

gyerekszoba

 

 

A két padlástéri szoba összeállításával és átbútorozásával vidám hangulatú, fényben gazdag gyerekszobát nyertünk.

Sok jó megoldás létezik, de bármelyik mellet is döntünk, vegyük figyelembe, hogy egy mai hangulatos otthon összképében a vidám színhatásoknak kell, hogy érvényesüljenek, hiszen a munkájában elfáradt, gondterhelt ember az otthonában elsődlegesen felüdülést és a kényelmet keresi.

 

ilyen-volt-furdoszoba

Ez van. Már évek óta beszélünk róla, de soha nem jutott rá időnk felújítsuk.

 

A virágok jelenlétükkel szintén ezt a célt szolgálják. Nemcsak egy csoportban, egy virágasztalon helyezhetjük el cserepes dísznövényeinket. Minden olyan helyre kerüljön dísznövény megfelelő színű és formájú kaspóban, ahol a berendezés összképébe beleillik. Természetesen a növények helyigényének és életfeltételeiknek figyelembevételével.

 

 

furdoszoba-kekben

Miért legyen olyan, ha ilyen is lehet.

 

Az otthonunk helyiségeinek a berendezését mozgalmassá a könnyen mozgatható és könnyed vonalvezetésű, egyszerű formájú bútorok teszik. A könnyen moz­gatható asztalkák, állványok, komódok és karszékek módot adnak arra, hogy szükség szerint átrendezzük  egy – egy helyiségünket. Amint látjuk, a nyaralásból hazaérkezve hálás és szép feladat az otthonunk képének kisebb – nagyobb átformálása. Szabad még egy tanácsot adnom? Az át­rendezéshez, hogy az elképzeléseink maradéktalanul teljesüljenek, érdemes lakberendezőt, vagy dekoratőrt felkérni.

Szakértelmükkel, jó tanácsaikkal pénzt, időt és bosszúságot takarítanak meg.

Györffy Eszter

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots