Kerti tavak építése fenntartása

Miért építsünk kerti tavat? – Hogyan kezdjünk hozzá?. – A kert melyik részébe építsük? – Mire kell ügyelnünk építés közben? – Milyen anyagból építsük? – Milyen növényekkel telepíthetjük be az elkészült  tavat?

 

 

Ember és víz elválaszthatatlanok egymástól. Legyen az tenger, folyó, tó, vagy csak egy csörgedező kis patak, akár a föld alól feltörő parányi forrás vize, harmonikus mozgásával, rejtélyes csillogásával évezredek óta megállítja és elmélyült gondolkodásra készteti a partján megpihenést kereső embert. Ennek a természeti csodának a látványa nem kevesebb élményt kínál, mint a végtelen nyugalom érzetét.

 

 

 

Hogy ez az élmény az otthonunkból se hiányozzon, építsünk kertünknek egy arra alkalmas részébe a természetből elesett, de a kertünk adottságaihoz harmonikusan illeszkedő kis tavat.

 

 

 

A kerti tó kialakítása egyáltalán nem olyan ördöngös feladat, mint azt első pillanatra gondolnánk. A jól megtervezett és kivitelezett kis tó házilagosan is könnyen kivitelezhető, s ami még ennél is fontosabb, minden különösebb fáradság nélkül könnyen karban is tartható. Az ilyen szakszerűen karbantartott vízfelület, pedig örökös dísze és kimagasló színfoltja lesz bárki kertjének.

 

 

 

Hogyan kezdjünk hozzá?

Egyszerű; kezdjük a tervezéssel. Fő szempont, hogy a tervezett vízfelület harmonikusan illeszkedjen a kertünk és házunk olyan adottságaikhoz, mint azok léptéke és stílusa. Bárki könnyen beláthatja, hogy egy ma divatos, minimál, stílusban épült ház kertjébe nem építhetünk egy angol kertre hajazó szabálytalan alaprajzú medencét a maga búja, dús, vízre boruló növényzettel.

 

 

 

A kerti tavunknak megépítésre válasszunk olyan helyet, ahol legalább az egyik oldalára – akár a gyepfelület, akár a terasz felől – zavartalan lesz a rálátásunk, míg a másik oldalról szépen megtervezett növényzet, esetleg egy mívesen megépített sziklakert határolhatja. Ügyeljünk arra, hogy a kiválasztott helyet érje elegendő napfény, de legyen árnyékos része is mely a hideg széltől védett.

 

Nagyobb kertben, a tavat, akár még   úszkálásra alkalmas medencével is kombinálhatjuk.

 

 

Vannak, akik közvetlen a ház falához képzelik el a kerti tavukat. Semmi gond, hiszen ez is nagyon tetszetős megoldás, ám ebben az estben feltétlen figyelembe kell venni a házunk alapozását. Ügyelnünk kell arra, hogy egy esetleges elszivárgás alá ne mossa a ház alapját, netán a szigetelés hiányosságából adódóan a falak nehogy felnedvesedjek.

 

 

 

Homokos talajnál ajánlatos nagyobb méretű, enyhébb lejtésű medret ásni, míg kötött, köves talajon gondolkodjunk inkább a talaj szintjéből kiemelkedő medence létesítésén. A tavunk méreteinek meghatározásánál feltétlen vegyük figyelembe a helyes léptékarányokat és azt, hogy a meder partján milyen dekorációs elemeket és milyen növényeket kívánunk majd elhelyezni, illetve kiültetni. A növényeknek főleg, ha terjedelmesebb bokrokat, netán fát (fűzet) képzelünk el a meder partjára, akkor ajánlatos bőséges helyet biztosítania fejlődésükhöz, hiszen azok az évek során állandóan nőni, terebélyesedni fognak.

 

 

Kötött, sziklás talajon inkább a kiemelt medence építése kívánatos.

 

Alapszabály: minél nagyobb és mélyebb egy vízfelület, annál könnyebb fenntartani, ápolni valamint az élővilágát egyensúlyban tartani. Ha a látványt szökőkúttal, vízeséssel, különféle csobogókkal kívánjuk gazdagítani, már a tervezés pillanatában gondoljuk át, hol a legcélszerűbb a szivattyúkat elhelyezni. Áramellátás, csatlakozások kiépítése, hol okozzák majd a legkisebb felfordulást és anyagi ráfordítást?

 

 

 

Amikor mindent, átgondoltunk és megfontoltunk, kezdődhet a megvalósítás. Az építéshez használhatunk speciális tófóliát, vagy betont, de vásárolhatunk előre gyártott kész medencét is. Ez, utóbbi hátránya a méret korlátja. legtöbben és leggyakrabban a fóliát választják az építők, ugyanis ez a speciális, kimondottan erre a célra kifejlesztett anyag, lehetővé teszi, bármilyen nagyságú és formájú medencének a megépítését. Az élettartama – saját tapasztalatom: 10-15 év.

 

 

Készen megvásárolható műanyag medence

 

A tófólia alá feltétlen használjunk védőalátétnek ipari filcet, vagy vastagabb zsákanyagot, hogy az éles kövek, netán a felfelé növő gyökerek azt át ne lukaszthassák. Az így épített tavaknál feltétlen figyeljünk a szép parti dekoráció kialakítására, ugyanis i a látható fólia széleket, csak valamilyen ügyesen kigondolt dekoráció segítségével takarhatjuk el a kíváncsi szemek elől.

 

 

 

Építhetünk azonban betonból is medencét, de ennek helyét, formáját és nagyságát az építés előtt jól gondoljuk meg, hiszen a későbbiek során az így kivitelezett medencék helyét, formáját már csak komoly költségek árán lehet megváltoztatni. Gyakorlatilag egy teljesen új medencét kell építeni. A beton medence házilagos kivitelezése is rizikós. Feltétlen szaktudást igényel. Felfagyás, vízáteresztés, repedés, megsüllyedés, ezek mind – mind komoly hibaforrások lehetnek. Előnye azonban a hosszú élettartam és a meredek part kiépítésének a lehetősége. Fák gyökerei sem károsíthatják.

 

 

Betonból épült, fával burkolt kerti medence

 

A betonozott medencében a vízinövények telepítése előtt annak mésztartalmát közömbösíteni kell. Erre a célra használhatunk betonfestéket, vagy vegyszereket. Ezek ma már a kereskedelemben könnyen beszerezhetők.

A gyárilag készült medencék rendkívül nagy formagazdagságban vásárolhatók meg. Elhelyezésüknél feltétlen ügyelni kell arra, hogy a medence aljának minden négyzetdecimétere legyen, a földel alátámasztva, ellenkező esetben a benne lévő nagy mennyiségű víztömeg súlya a medence formáját könnyen eldeformálhatja, sőt kirívó esetekben még meg is repesztheti. A medence peremét, akár a fóliával bélelt medencéknél, különféle dekoratív anyagokkal, vagy növényekkel takarjuk. A terméskőtakarás viszonylag gyakori és szép megoldás, de éppen ilyen jó erre a célra a járólap vagy a faanyag használata is.

 

 

 

.Kész a medence, de ezzel még nem érhetjük el azt a hatást, melyet a természetben már megtapasztalhattunk. Ehhez feltétlen szükségünk van még valamilyen technika megoldás igénybevételére és különféle növények beültetésére. Növények kerülhetnek a partra, méghozzá azzal a fontos céllal, hogy a vízfelületet harmonikusan olvasszák össze a kert más részével. De éppen úgy kerülhetnek a vízbe is. Igyekezzünk a kertünk stílusához választani növényeket. Egy növényekkel dúsan beültetett vízpart, mindig szemet gyönyörködtető látvány, de akár egyetlen növény is meghatározó színfoltja lehet kerti tavunk látványának. Gondoljunk csak a japáni kertek tavainak növénybeültetésére.

 

 

 

A növények nem csupán esztétikai célok miatt szükségesek a meder partjára, jelenlétükkel nagyon is hozzájárulnak a tó élővilágának (flórájának) az egyensúlyban tartásához. A vízinövényeket tavasztól nyár közepéig ültethetjük. Elrendezésüknél vegyük figyelembe a fejlődésük során elérendő magasságukat és terjedelmüket. A magasabb növényeket háttérnek, az alacsonyabbakat a part már dekorált oldalára hagyjuk. Amennyiben virágzók, úgy a színek összhangját is vegyük figyelembe.

 

 

 

A mederbe ültetett növényeknek több fajtáját különböztetjük meg. A vízparti, mocsári növényeket a part közeli sekély padokra, ládákba ültessük be. Szerepük, hogy a vízfelületet óvják a hideg szelektől.

 

Legismertebb fajták:

Zsombék-sás, Káka, gyékényfélék, Nádi boglárka, Nőszirom, Vidrafű, Vízi harmatkása, Sárkánygyökér.

 

 

Mocsári nőszirom

 

Vízalatti (oxigéntermelők és víztisztítók):

Süllőhínár, Tócsa gaz, Kanadai átokhínár,

 

 

Kanadai átokhínár

 

Víz felszínén virágzó fajták:

Boglárkák, Bodros békaszőlő, békaliliom, Tündérrózsa

 

 

Tündérrózsa

 

Víz felszínén úszó fajták:

Békalencse, Kagylóvirág, Vízijácint. Ez utóbbiak árnyékolják a víz felületét, s ezzel gátolják az algák elszaporodását a medencében.

 

Vízijácint

 

 

A növények szépítő hatását fokozhatjuk különféle partszegély kövekkel, víz köpőkkel, csobogókkal és kisebb szökőkutakkal. Nagyobb vízfelületeket érdemes megosztani tavat áthidaló fából készült híddal, de a víz fölé benyúló fából készül teraszok is nagyon jól mutatnak.

 

 

 

A gondosan beépített kerti tavunk hosszútávon csak akkor lesz élmény és örömforrás, ha azt kellő gondossággal ápoljuk is. Legnehezebb feladat az ilyen kerti kis tavak élővilágában a természetes egyensúly elérése. Ehhez megfelelő mennyiségű és fajtájú növény telepítésére és a vízfelület kellő mértékű árnyékolására van szüksége a tónak. Ez utóbbit úszó növényfajtákkal és tündérrózsákkal viszonylag könnyen megoldhatjuk. Amennyiben ez még sem sikerülne maradéktalanul, akkor sincs nagy baj, mert különféle biológiai szűrők közbeiktatásával ez hibaforrás is elkerülhető.

 

 

 

Ajánlom, bárki fog egy ilyen kerti tó kiásásához, előtte minden estben tájékozódjék a neten e témakörben megjelent más írásokból is, vagy kérje ki szakember véleményét.

 

 

 

Köszönöm a figyelmüket:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots