A lakás ábrázolása a festőművészetben – I. rész

Jan Steen, (1626-1679), Házi vigasság

 

A lakásnak képszerű fölfogása és ábrázolása modern találmány. A régebbi festészet nem ismerte, még a XVII. Századbeli hollandi sem, amely az életképet kifejlesztette és megteremtett a tájképet, a tengerképet, az architektúra képet és a csendéletet, mint önálló műfajokat.

Ennek a körülménynek nagyon egyszerű, de nem kevésbé mélyen gyökerező  oka van. Régente az ember megelégedett azzal, hogy lakott, eszébe sem jutott, hogy a lakás szépségével törődjék. Miért is törődött volna?

 

Jan – Van Eyck, (1395-1441), Arolnfini házaspár

 Művészek és mesteremberek között nem volt olyan különbség, mint ma. Az építész, az ötvös, a bútorkészítő asztalos, a keramikus végigjárta iskoláját, mint a festő vagy szobrász és hogy mesterségét gyakorolni tudja, céhbe vetette föl magát, mint emezek. Teljes volt a harmónia a művészetek és a ma „iparművészetnek” nevezett valami között, ahova a lakástervezés és lakásdíszítés is tartozik.

A „Schmucke dein Heim” (otthonod az ékszered) az újabb kori embernek elmeszüleménye, annak a fajtának, amelynek művészettörténelmi iskolázottsága van és könyv nélkül tudja a stílusokat. Ő általa lett a lakás, mint a polgári létezés igenlő életformája öntudatossá: és ő a feltalálója az „interieur ”- festményeknek, ahonnan a lakó többnyire hiányzik, de semmi esetre sem szükséges, hogy jelen legyen. A régi festészet az interieur- képeknek ezt az öncélú fajtáját nem ismerte. A régi mesterek ábrázolták a lakást, vagy annak részét, de mindig valamely vallásos, történelmi vagy allegorikus témával, avagy a reális életből vett jelenettel kapcsolatban, de legritkábban az arcképeknél.

 

Rogier – Van der Weyden,  (1399-1464), Angyali üdvözlet részlet

Jarpaccio, (1460-1526), Szent Orsolya látomása, részlet

A XIII. és XIV. századi gótikus bútorokból alig maradt fönn valami, és ami megmaradt, azt restaurálással eredeti formájából többnyire kivetkőztették, ékítményekkel túlhalmozták. Ha a gótikus lakásberendezésre nézve hitelt érdemlő bizonyítékokat akarunk szerezni, az egykorú festményekhez kell fordulnunk. Ezek elég nagy számmal maradtak fönn, hogy kimerítő fogalmat nyújtsanak.

 

Domenico Ghirlandaio, (1449-1494), Mária születése részlet

A gótikus stílusnak, mint tudjuk, Franciaország a szülőhazája, innen kiindulva terjedt és virágzott az Alpokon túl 1250-től kb. 1500-ig. Legkevésbé Olaszországban tudott gyökeret verni és ott csak gyér emlékei maradtak. A klasszikus hagyományokon fölépült új stílus, a renaissance, onnan szorította ki leghamarabb. A gótikus bútor átveszi a szigorú építészeti formákat. A lakásberendezés egyszerű, mondhatni puritán. A falak fehérre vannak festve, vagy fával burkoltak.

A mennyezeten látjuk a barna fagerendákat. Északi országokban a padló is fából van rendszerint, ritkábban kőkockákkal van kirakva. Az az ólomfoglalatú ablaküvegeket néha címerpajzsok ékítik. A szobában nincs szekrény, ezeket kívül helyezték el a folyóson. Hosszú ládák helyettesítik a szekrényt, amelyek egyszersmind ülésre is alkalmasak. Ugyanezt a célt szolgálják a hosszú padok is, mint azt a flémalle-i mesternek, (akit újabban Robert Campinnel azonosítanak) a madridi Pradóban lévő Szt. Borbálát ábrázoló egyik képen látjuk (1438-ból). Ugyanott megfigyelhetjük a kemencét, a fahasábokat tartó gótikus vasállványokkal, a tisztálkodásra szolgáló fülkét mosdótállal, kancsóval és a rúdon függő törülközővel.

Az ágy mennyezetes, három oldaláról függöny lóg alá, ami szint és hangulatot ad a szobának, az ágy mellett esetleg karosszék van elhelyezve, amely formáinak ünnepélyességével püspöki székre emlékeztet. Jan van Eyek-nek a londoni National Galery-ben lévő festményén, amely az Arnolifini-házaspárt ábrázolja, látunk ilyen mennyezetes ágyat széthúzott függönyökkel.

Itt egyszerű fapadló van kőkockák helyett, amelyet viszont részben szőnyeg borít. A mennyezetről díszes hatkarú rézcsillár függ alá, benne gyertyákkal, míg a falon az oly gyakran előforduló tipikus domború tükör lóg. Az asztalnak a maitól eltérő változatos formája van, kettős talppal, amelyet egy gerenda egyesít, gyakran fiókos szekrénnyel. Étkezéshez bakokra helyezett egyszerű deszka szolgált. A nehézkes karosszéken kívül a könnyen mozdítható, összecsukható, bőrhevederrel ellátott szék is előfordul.

Pieter de Hooch, (1629-1683), Levelet olvasó hölgy részlet

 

Jan Vermeer – Van Delft,  (1632-1675), A modell

Franciaországon kívül különösen Flandriában találkozunk nagyobb számban a gótikus kézművesség maradványaival. A burgundi udvar a fúró-faragó mesterembereket nagy számban alkalmazta a templomi berendezéseknél s a polgári jólét emelkedésével, az ács és asztalos művesség is mindinkább, otthonra talál.

Olaszországban, ahol az élet megnyilvánulási formája egészen más, ahol nagyobbára minden a nyilvánosság előtt az utcán történik, az otthon berendezése, mai nyelven szólva, kevésbé lakályos. Carpaccio Szt. Orsolya életének történetét ábrázoló festményein (velencei akadémiai képtárban) a korai renaissance formáival találkozunk. Az egyik képe, (készült 1495-ben), amely a szent nő látomását ábrázolja, Orsolya mennyezetes ágyban fekszik, az ágyról a függönyök hiányoznak. A fal mellett köröskörül láda húzódik, a ládán polcos szekrény, könyvekkel és gyertyatartóval. A négylábú asztalkán olvasáshoz vagy íráshoz való támla. Az ágy melletti karosszék még gótikus formájú, de az ajtókeret és a szentkép vagy dombormű, (előtte a szenteltvíztartóval), már renaissance. Az ablaknyílásban virágcserép, benne növényi dísszel.

 

Jan Steen, (1626-1679), lefekvés elött.

 

Domenico Ghirlandaio-nak a firenzei Santa Maria Novellában levő egyik freskóján, amely Keresztelő Szt. János születését ábrázolja az ágy mellett, láda látszik, amely valószínűleg lépcsőül szolgált az ágyba lépőnek. Ez az ágy egészen nyílt, mennyezet nélküli, fölépítésben és díszítményeivel renaissance. Az olasz ház kőépület, a lakóhelyiségek a klíma melegségénél fogva tágasok, a mennyezet kazettás, de a fagerenda is előfordul, mint gótikus maradvány. A falakat ritkán borítja bőr- vagy szövetkárpit, avagy faburkolat, rendszerint festve vannak, a festés alatt dekorálás is értendő, de a sima fehér vagy szürke falszín is előfordul.

 

Jan Vermeer van Delft, (1632-1675),

 

Jan Steen, (1626-1679), Beteg és az orvos

Az olasz renaissance legfontosabb bútordarabja a cassone. Ez több célt szolgált, nemcsak a ruhaneműk, ékszerek, fegyverek, stb. megőrzésére használták, hanem asztalnak vagy ülő alkalmatosságnak is jó volt. Utazásnál vagy háború idején a mai bőröndöt pótolta. Meg kell különböztetni a menyasszonyi ládát, amelyet a jegyespár kelengyéjével együtt ajándékba kapott. Ennek oldalait a gótikus idők maradványa -képpen pompás festmények ékesítették, amelyek gyakran elsőrangú mesterek kezétől származtak, később pedig architektonikus kiképzéssel, díszes faragványokkal látták el.

Giorgione, Filippino Lippi, Bottecelli, Signorelli, Dosso Dossi, Cosimo Tura és más kiváló művészek cassone festményeiről van tudomásunk. A Szépművészeti Múzeumban van Jocopo Sellaio pompás cassone festménye: Eszter Ahasvér előtt. A ládák oldalán gyakran alkalmazták a jegyesek családi címerét. Később a cassone architektonikus formát ölt. Tagozódik és faragott, figurális vagy geometriai ékítményekkel van ellátva. Majd a cassonét támláspaddá fejlesztették ki (cassapanca) amely utóbb trónszerű fülke formáját veszi föl. Mint ülőalkalmatosság előfordul még a szék, a zsámoly, az összecsukható szék, stb. Olasz találmány az úgynevezett kredenc (credenzone), amely átmeneti forma a cassone és a szekrény között. A kredenc a fal mellett húzódó alacsony, többajtós szekrény, amely, miként ma is, az edényneműek őrzésére szolgált.

A ruhaszekrény a XVII. Század bútordarabja. Hollandi interieur festményeken hellyel-közzel találkozunk vele. Így például a delfti Vermeer-nek a tudóst ábrázoló festményén (Frankfurt a M. Stadel intézet) láttunk egy meglehetősen egyszerű szekrényt, amely a mai irattári szekrényeknek ősapja lehetne.

Pieter de Hoochnak a hollandi interieur-ők kitűnő festőjének, brüsszeli magántulajdonában levő egyik festményén látjuk a hollandi szobát és megállapíthatjuk, hogy kevés bútordarab van benne. A padozat a hagyományos kőkockákkal van kirakva, a falak simák (bőrtapétás fal is előfordul), az asztal nehéz perzsaszőnyeggel borított, a támlásszék bőrrel kárpitozott, a falakon elvétve képek: polgári jólét és hivalkodás nélküli egyszerű ízlés honol itt. A gerendás mennyezet és a mennyezetes, függönydíszítéses ágy tovább él, és hovatovább megjelenik a spinét, amely intarziával van gazdagon kirakva.

 

Jan Steen, (1626-1679), Mikulás este

Jan Steen, (1626-1679), Ünnep

 

A hollandi interieur-öknek Pieter de Hooch a specialistája. Számára nem a bútorzat, a belső berendezés csendéletszerű ábrázolása a fontos (és képein általában a bútorzat csak jelentéktelen szerepet játszik), hanem a belső tér ábrázolása, világítási hatások segítségével. Ez adja meg képeinek báját és eredeti zamatát. A napsugár játékát figyeli, beszüremkedését az ablakon, szeszélyes arabeszkjeit a kőpadlón, vagy a nyitva hagyott ajtón át a folyosón, avagy a szomszéd szobában. Interieur festményein mindig találkozunk egy vagy több alakkal. Bájos képe függ múzeumokban, amely elég jellemzően mutatja felfogását és modorát.

 

 Jan Steen, (1626-1679), Ebéd részlet

A hollandi interieur-festők sorába számíthatók még Miereis és Dou, továbbá az úgynevezett társaság-képek festői. Ezek: C Netscher, aki különösen a perzsaszőnyeggel borított asztalt festi nagy bravúrral, továbbá Dirk Hals, Palamedes, Terborch, Ochtervelt.

Folytatás következik.

Írta: Rózsaffy Dezső

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots