Arany János és az ősz.

Arany János 01 ARANY J SÍREMLÉKE

 

„Sok esetben betegség, vagy fogyatékosság nyit utat a költői pálya felé is- írja egy cikkében Szerb Antal, majd így folytatja: Arany Jánosról is tudjuk, hogy maga is földművelő lesz, mint az apja s mint ősei, ha gyenge szeme alkalmatlanná nem teszi a mezei munkára.

 

 

Arany J. 03 barabas1856

 

Arany János (Barabás Miklós 1856.)

Öreg szülei taníttatni kezdték, mert másra nem lehetett használni; így nyílt meg előtte az irodalom világa, hogy maga mondja meg – rendítő szegénységgel:

Így – vézna ügyetlen testű dologra,

Adtam fejem a bölcs tudományokra.

Barázda helyébe szántván sorsokat,

-nem kérkedem ezzel, mert azt sem sokat.

Szeme egyre gyengébb lett és nagyon is korán köszöntött rosszkedvű öregségében már abban is megakadályozta, mint a Tudományos Akadémia titkára, eleget tegyen kötelezettségének; ekkor felmentették hivatali teendői alól és ez a kényszerű szabadság érlelte meg Arany Jánosban a Margit sziget neki oly kedves tölgyei alatt írt legszebb verseit, az Őszikéket.

 

 

 

Arany János Tölgyfái a Margit szigeten 1912-ben készült fotó

 

 

TÖLGYEK ALATT

(Margitsziget)

A tölgyek alatt

Szeretek pihenni,

Hova el nem hat

Város zaja semmi.

Zöld lomb közein

“Áttörve” az égbolt

S a rét mezein

Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt

Oly otthonos itten!

Évem leapadt:

Íme, gyermek lettem,

Mint mikor a tölgy

Sudarát megmásztam,

Hol seregély költ –

S vígan madarásztam.

A tölgyek alatt

Több egykorú társsal

Madáriakat

Kifeszíténk nyárssal;

Jó tűz lobog ott,

Zizeg a kis bogrács –

S ha bealkonyodott,

Haza már egy ugrás.

A tölgyek alatt

Örömest valék én,

Bár a madarat

Hagytam utóbb békén;

Gyermeki önző

Korom’ ifju ábránd

Veszi ösztönző

Szárnyára, s tovább ránt…

De tölgyek alatt,

Valamerre jártam,

Szülőhonomat,

– Csakis ott – találtam;

S hol tengve, tunyán

Hajt, s nem virul a tölgy:

Volt bár Kanaán,

Nem lett honom a föld. –

A tölgyek alatt

Még most is el-el ülök;

Bűv-kép csalogat,

Ábrándba merülök;

Hajó-kerekek

Zubogását hallom…

“Hajrá, gyerekek:

A vízi malom!”

A tölgyek alatt

Ím, meglep az alkony,

Hűsebb fuvallat

Zörög át a parkon;

Felhők szeme rebben:

Haza sietek,

Jobb ott, melegebben,

Ki vén, ki beteg…

A tölgyek alatt

Vágynám lenyugodni,

Ha csontjaimat

Meg kelletik adni;

De, akárhol vár

A pihenő hely rám:

Egyszerűen bár,

Tölgy lenne a fejfám!

(1877 aug. 5)

 

„A tölgyek alatt” című vers sorait végakaratként értelmezve, Arany koporsóját a margitszigeti tölgyek leveleiből font koszorú övezte 1882-ben. A költő temetése 1882. október 24-én, délután 3 órakor volt a Kerepesi temetőben.

 

 

 

Arany János szobra a Margit szigeten (1912.)

 

EPILÓGUS

Az életet már megjártam.

Többnyire csak gyalog jártam,

Gyalog bizon’…

Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,

Fényes tengelyt, cifra bakot:

S egy a lelkem!

Soha meg se’ irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,

Hetyke úrral, cifra nővel:

Hogy’ áll orra

Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral

Találkoztam s bevert sárral:

Nem pöröltem, –

Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott,

Egy kis virág nekem nyitott:

Azt leszedve,

Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;

Nem azt adott, amit vártam:

Néha többet,

Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,

S több a hír-név, mint az érdem:

Nagyravágyva,

Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek –

Tudom, boldognak is vélnek:

S boldogságot

Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely

Fölemészt: az örök kétely;

S pályám bére

Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!…

Mily kevés, amit beválték

Félbe’-szerbe’

S hány reményem hagyott cserbe’!…

Az életet már megjártam;

Mit szivembe vágyva zártam,

Azt nem hozta,

Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,

Melyben a dal megfoganhat,

Kértem kérve:

S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,

Hova múzsám el-elvárnám,

Mely sajátom;

Benne én és kis családom.

Munkás, vidám öregséget,

Hol, mit kezdtem, abban véget…

Ennyi volt csak;

S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:

Egy nyugalom vár, a végső:

Mert hogy’ szálljon,

Bár kalitja már kinyitva,

Rab madár is, szegett szárnyon?

(1877 júl. 6)

Arany János és családja (felesége, két fia és lánya)

Köszönöm a figyelmüket:

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots