E – képek jogijáról

Az élet mellé Isten, vagy akinek úgy jobban tetszik, a természet egyik legnagyszerűbb ajándéka a színes látásunk.

Akik olyan szerencsések, hogy nem csak nézik, de látni is képesek kontinensünk képének évszakonként változó színességét, azoknak kötelességük, a szépség iránt kevésbé fogékony embertársaival, ezt a csodát megosztani.

Erre a célra a művészetnek bármely ága alkalmas. Ki szóval, ki ecettel, ki egy szövőszék segítségével, megint mások egy optikai lencse képével, netán zenei hangok harmóniába rendezésével, segítik ezt az Istennek is tetsző közvetítést.

Napjainkban sok bírálat ér bennünket, a képernyőt „bámulókat” na meg azt a technikai és tudományos vívmányt, amelynek segítségével megoszthatjuk a világ színes szépségeiről készült képeket s azokról alkotott véleményünket. Bátran állítom, hogy ezek a bírálók „nem tudják, mit cselekszenek”, hogy jót nem, az biztos.

Vajon, ha ezzel a lehetőséggel ma nem élhetnénk, milyen más módon tudnánk a világnak mind több vonzó helyét s azok színes szépségéit megismerni, magunkba szívni s azokról véleményt alkotni?

Nekünk, akik inkább csak képzeletünkben szárnyalhatunk távoli tájakon s nézegethetünk művészi alkotásokat s bámulhatunk meg csodás természeti jelenségeket a legtöbb esetben csupán a képernyőnkre és a világháló segítségére támaszkodhatunk. Ma a hálón látott szépségek, néha rondaságok – giccses fércművek – életünk derűs, vagy bánatos pillanatainak legfőbb forrásai.

Ám, ha valaki a világhálóról ellesett, vagy oda feltöltött saját képet bármilyen formában továbbadja, azt első sorban ne üzleti céllal tegye, ne várjon érte kufárkodó paraziták közreműködésével összesíbolt csekélyke szerzői jogdíjat, hanem tegye azt elhívatottságból, segítő, jobbító, vagy éppen nevelő szándékkal.

Aki viszont ebből szeretne megélni, akinek hívatása és anyagi forrása a művészet, ő az alkotásait úgyis erre a célra létrehozott galériákban s más kiállítóhelyeken, esetleg árveréseken igyekszik majd pénzre váltani.  Ehhez viszont egy művésznek sincsen szüksége önjelölt világhálós képkufárokra és vámszedőkre, akik behajtott” jogdíjakkal” a legtöbb esetben az alkotókat megkerülve, továbbállnak. Az ilyen és ehhez hasonló netes szerzői jogdíjvédő és behajtó bandák inkább gátolják, mintsem segítik az alkotók művészi munkájának széleskörű népszerűsítését és alkotásaiknak piaci értékesítését.

Végre ideje volna már ezeket az illetéktelen vámszedőket kiebrudalni a hálóról.

Következésképpen: a világhálóra minden feltöltött kép. vagy minden feltöltött zenemű részlete legyen olyan közkincs, mely minden formátumban (képek: max. 800 pix nagyságban), minden ismeretterjesztő íráshoz, vagy tanulmányhoz ingyenesen „szerzői jogdíj” megfizetése nélkül lehessen felhasználni és elektronikus formában bárki, vagy bárkik számára továbbítani!

Erről nekem ez a véleményem: Horváth Tamás 2019. Nov. 19.

Szerző: Horváth Tamás