Holtonné ( Gróf Zichy Géza emlékezése)

Holtonné 01 karácsomyi vers

 

Havas mezsgye, befútt árok,

Tarolt ágon varjú károg,

Ajtó mögött ember, állat

Ott a szérűn vajh! Ki állhat?

 

 

Rongyos cipő egyik lábán,

Ócska kendő görnyedt vállán,

Nagy, görcsös bot, jobb kezében…

Ki áll ott, a sötét éjben?

 

Töpörödött öregasszony.

A jó Isten megvigasszon!

Hát nincs kunyhó, amely védjen?

Nincs mécs, amely neked égjen?

 

„Nincsen senkim e világon,

Minden kincsem messze tájon:

Férjem, fiam temetőben

És az Isten – messze tőlem!”

 

 

Kutya ugat, gyertya lobog,

Vén Holtonné elvánszorog,

Tanyán ajtót meg – megzörget

Nem ad senki nyugvó helyet.

 

Hajh! Van Isten, de nem látja

Szegényt itt, – lent mennyi bántja!

Irgalmasság?

Üres szó csak!…

Zörög az ág, hull a jégcsap.

 

 

 

Fölsivít az éj viharja,

A hótengert felkavarja,

Összetépett hófellegek

Földre vonnak szemfödelet.

 

Nyög, didereg az öregasszony,

Könnye rezg a fehér arcon,

Majd lerogyva hó göröngyre

Szól: “Van Isten, de nincs könnye!”

 

S mintha maga, Isten hangja szállott volna egy harangban,

Megszólal az, lágyan, mélyen a szent karácsonyi éjen:

 

„A jó Isten szeret téged,

Gondol Ő rád Ő, a végzet.

Van irgalom még e földön:

Aki szenved hozzám jöjjön!”

 

Könyökére támaszkodva néz a vén a hóviharba,

Szól benn a dölyf: „Nem fogsz menni,

Ma halott vagy, holnap semmi.

 

S szól jobb – lelke:

„Isten háza –Maradj híve szegény árva!”

És az állat szólal benne:

„Hátha ott jó meleg lenne!”

 

A harangok bongnak, csengnek:

„Jöjj gyermekem!” így csengnek.

Zsibbadt erő fel – felvillan,

Vén Holtonné útnak indul…

 

 

Rongyos cipő egyik lábán,

Ócska kendő görnyedt vállán.

Nagy, görcsös bot jobb kezében,

Így ballag a sötét éjben.

 

Mennyi gyertya, mennyi láng van,

Nincsen több a mennyországban!

S mily meleg van! Édes Isten,

Lehetnék csak hajnalig benn!

 

Orgona búg, szól az ének,

Olvad kérge vén szívének.

S ki hinné el, mint peregnek,

Fagyos szemből meleg könnyek!

Fehér galamb az irgalom,

Ha kell, sólyom – szeme vagyon,

Földesúr – nő galamb arca –

Mise után megpillantja:

 

„Dúl a vihar, csikorog a hó

Utasnak – mond – ez nem való:

Míg kivirrad Maradj nálunk,

Meleg ruhát majd találunk.”

 

 

Másnap reggel korán kelve,

Vén Holtonné útra kelne,

Csizmát, ruhát ágya mellett

Lát most ő a rongya helyett.

 

De az úrnő Újra szólal:

„Telve az út jéggel, hóval;

Maradjon itt még néhány nap,

Míg az útra jobb időt kap.”

 

A napokból hetek lesznek,

S hónapokká szélesednek;

Búcsúzik a z öregasszony

Ősszel, télen és tavaszon,

De az Úrnő Újra szólal:

„Telve az út jéggel, hóval;

Maradjon itt még néhány nap,

Míg az útra Jobb időt kap.”

 

 

Tizenöt év elmúltával

Elment végre a halállal,

S mely áldást mond, százat, ezret

Így hangzik a végrendelet:

 

Rongyos cipő Legyen lábán,

Ócska kendő görnyedt vállán,

Nagy, görcsös bot jobb kezében’ –

Szíve táján az Ő képe!

Védasszonya szent arcképe.

 

Áldott, békés Karácsonyt kívánok:

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots