Pompeji üvegkincsei

Pompeji üvegdíszei 01 POMPEI KÉK ÜVEGVÁZA RÉSZLETE 05.Vaso-Blu másolata

(“Külsejét nem tudom jobban érzékeltetni, minthogy fenyőéhez hasonlítom, melynek igen hosszú törzse magasan felnyúlik az égbe, majd ágai széttárulkoznak.

Egyik pillanatban fehér, a másikban sötét és piszkos színű, mintha a föld és a hamu súlyát hordozná.”

ifjabb Plinius: Levelek

 

 

 

 

E szavakkal jellemezte a korabeli beszámoló a Vezúv tűzhányót, mely belopta magát a köztudatba, és a történelem lapjaira is. Nápoly városa és külvárosai, Pompejit is beleértve, ősi vulkanikus sziklákra és kráterekre épült, a Nápolyi-öböl partjai mentén. Az öböl északi részén a Flegrei-mezők terülnek el, melyeken kb. 19 krátert találunk. Az aktív kráterek közül néhányban jelenleg is láva fortyog , s a tavakból itt-ott gázok, gőzök törnek a magasba. Ez a misztikus vidék két nagy költőt is megihletett. Vergilius az Aeneisben azt mondja, hogy az egyik tó, az Avernus, a pokol bejárata. Dantét szintén ez a táj ragadta, meg amikor a Poklot vetette papírra.

 

 

 

 

 

Pompeji jóval időszámításunk előtt épült csodás nyaralóhely volt, ahova pihenni jártak a gazdag rómaiak. A városka idővel benépesedett, és már több mint húszezren lakták. I.sz. 79 augusztus 24-én a Vezúv felébredt hosszú álmából. Köveket és hamut lövellve hömpölygő lávafolyamot szabadított Pompejire. A városkát hat méter vastag hamuréteg lepte be. A lakosok közül körülbelül kétezren pusztultak el, a nagytöbbségnek sikerült megmenekülnie. Ezen eseményekről részletesen számol be Plinius Minor, unokaöccse a híres tudósnak, ki áldozatul esett a Vezúv tombolásának.

 

 

 

 

Pompejit tizennyolc évszázadon keresztül a hamu, és a feledés homálya borította, ezt követően kezdték meg régészek az ásatásokat. A munkálatok során lassan feltárult a római emberek életének keresztmetszete.

Az egyik feltárt épület a “Faun háza”nevet kapta, a homlokzatát díszítő kecskelábú faun alakjáról.

 

 

 

 

 

A római házak legdíszesebb terme a tablinum volt. Ez szolgált vendégek, panaszosok fogadására, valamint lakomák helyszínéül is. A “Faun háza” tablinumának falain számos freskóra bukkantak, melyeket az idő vasfoga súlyosan megrongált. Rábukkantak azonban egy nem várt leletre a helyiség kitakarítása után.

 

 

 

 

A padlót ugyanis szintén egy kép borította, mely egy láncra kötött kutyát ábrázolt. A kép érdekessége volt, hogy teljesen megőrizte eredeti állapotát, mintha csak akkor készült volna. A fenyegető kutyaábrázolás minden bizonnyal a betolakodók elriasztását hivatott volt szolgálni.

A tökéletes állapot titka az volt, hogy a képet nem festették, hanem különböző színű üvegkockákból állították össze mozaikszerűen.

 

 

 

 

 

Ugyancsak ennek a háznak egy másik termében még egy padlómozaikra leltek, melyen Nagy Sándor és a perzsák csatája látható, ahogyan a görög harcosok a perzsa hadvezér szekerére rontanak. Ezt a mozaikot sikeresen kiemelték helyéről, és a mai napig a nápolyi múzeumban őrzik.

 

 

 

 

Szintén Pompejiben bukkantak egy másik érdekes leletre 1834-ben, Meleager gazdag római polgár házában. A munkások az átrium megtisztításán dolgoztak. Ez a római házak belső udvara volt, melyet fedett körfolyosó szegélyezett. Ezen az udvaron kapott helyet a házi isteneknek állított oltár. Többek között ezért is kutatták át rendkívüli gonddal és körültekintéssel, az értékes leletek reményében. Hosszas kutatás után az egyik munkás szerencsével járt, s elővigyázatos letisztítás után egy nagy üvegcserepet emelt ki a talajból.

 

Színe és formája először kivehetetlen volt, de amint megmosták és letörölgették, azonnal látták, hogy egy kék üvegből készült, nagy méretű, igényesen kidolgozott váza egyik felére bukkantak. Mivel a másik darabja nem volt meg, a lelet egy előkelő angol hölgy, bizonyos Richardson Auggio birtokába került. Az ásatások végéhez közeledve azonban a váza másik felére is rábukkantak.

A két fél darab más-más tulajdonosokhoz kerülve, országról országra vándorolt hosszú évekig. Mivel nem volt teljes a lelet, valós értéket egyik tulajdonos sem kapott érte, de mégsem volt hajlandó engedni a másik javára. Több évtized múltán, végül mindkét darab egy olyan műkedvelő kezébe került, aki nem anyagi hasznot látott a műkincsben, hanem gondos restaurátorokkal állíttatta helyre úgy, hogy az összeillesztés szinte észrevehetetlen. Ezek után került a váza a British Museumba, ahol ma is őrzik. A helyreállított le letet egyébként az első tulajdonos neve után Auggiónak nevezték el.

 

 

 

 

 

A váza sötétkék üvegből készült, magasan ívelt füllel és kecses nyakkal. Van ezen kívül egy érdekessége, ami sok fejtörést okozott a kutatóknak. A lelet oldalát díszítő széles szőlő, és repkényfonat, amely fehér tejüvegből készült. Ennek gyártástechnológiája igen különleges, mivel egy ilyen jellegű díszítmény utólagos felrakása, és egyáltalán a levélkék, indák kivágása üvegből szinte megvalósíthatatlan a munkadarab megsérülése nélkül.

Az elkészítése nem volt egyszerű feladat, de akkoron mégis csak kivitelezhető volt. A zseniális üvegműves először a kék üvegből fújta ki a formát, majd egy megolvadt fehér üveg-masszával teli fazékba mártotta, és egyenletes vékony réteggel vonta be a kék vázát.

Ezután – ügyelve arra, hogy a hő hatására a két réteg egyformán terjeszkedjen – fújta ki kivételes ügyességgel a végleges formát. Eközben fennállt az a veszély, hogy a két réteg nem követi egymás terjeszkedését, és a felső megrepedezik.

 

 

 

 

A legnehezebb feladat azonban nem ez volt, hanem a koszorú alakú díszítmény kialakítása a vázán. Ez pedig – az üveg törékeny mivolta miatt – nem történhetett másképpen, mint a fehér felső réteg megfelelő helyeken történő lekaparásával, s így lassan kialakult az alsó kék rétegből kiemelkedő fehér mintázat. A munka rendkívül aprólékos, és idegfeszítő lehetett, mivel egyetlen rossz mozdulat, és az egész addigi fáradozás kárba veszett volna. A mester gyémánttal véste be, és mélyítette ki a körvonalakat, ezután óriási türelemmel, aprólékos munkával kapargatta ki az üvegszemcséket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szintén a British Museum tulajdonában van egy másik, vésett mintákkal díszített lelet a Portland – váza. Ez egy kisméretű sötétkék színű váza, melynek oldalát számos alak díszíti, többek között egy nőalak hattyúval, egy oszlophoz támaszkodó ifjú, és egy fatuskón ülő szakállas férfi is.

A régészek véleménye szerint Jázon és Médea mondáját ábrázolja a váza.

 

 

 

 

 

 

Az ábrázolás metszése egyedülálló az üvegművesség történetében. Készítője feltehetően a második évszázadban élt.

A vázára Alexander Severus római császár sírboltjában találtak rá háromszáz évvel ezelőtt Mivel a császár kedvelte és gyűjtötte az üvegtárgyakat, halála után vele együtt temették el kedvenc vázáját is.

A múzeumban különös gonddal őrizték ezt a ritka műkincset. Mindig őrség állt mellette, s körül is kerítették, hogy a látogatók ne érinthessék. Egyszer aztán mégis bekövetkezett, amitől féltek. Egy nem beszámítható elmeállapotú férfi bottal a kezében sétálgatott végig a termeken, míg végül megakadt a szeme a vázán, amelyben, mint mindig, most is sokan gyönyörködtek. A közelébe férkőzött, és még mielőtt bárki is észbe kaphatott volna többször rácsapott az értékes műtárgyra, ami darabokra tört.

 

 

 

A restaurátoroknak szerencsére sikerült annyira tökéletesen helyreállítani, hogy az illesztéseknek nyoma sem maradt, és újra a régi helyén pompázhatott.

A múzeum vezetősége azonban a hasonló esetek elkerülése érdekében úgy döntött, hogy pontos másolatot készített a Portland – vázáról, és azt állítják ki. Ekkor még nem sejtették, mekkora fába vágják a fejszéjüket. Több szakemberrel, szobrásszal, üvegkészítővel, üvegmetszőkkel, mérnökkel tanácskoztak, majd megkezdték a munkát.

 

 

 

A dupla rétegű váza elkészítése viszonylag könnyű feladatnak bizonyult, nem így a díszítés bevésése. Az ábrák kialakítása valószínűtlenül sok időt vett igénybe, és temérdek pénzt emésztett fel. Kétesztendei munka után a félkész másolatot bemutatták egy kiállításon, de még három évbe telt mire befejezték a vázát.

Ekkor jöttek rá valójában, hogy mekkora precizitást igénylő, fáradságos és aprólékos munka a domború mintával ellátott üvegtárgyak elkészítése. Nem véletlenül nevezték ezeket a tárgyakat már az ókori Rómában is a “türelem termékei”-nek.

R.&.

Cikk az “Új idők” 1926. számában jelent meg. Annak átvett változata.

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots