A virágrendezés művészete a környezetkultúránknak talán az egyik legkifinomultabb eleme. Szívesen bíbelődünk vele, különösen, ha saját kertünkből összeállított csokor kompozíciókkal tudjuk feldíszíteni az otthonunk helyiségeit.
Tavasztól, őszig, de akár még télen is találhatunk kertünkben, vagy sétáink során olyan növényeket, ágakat, terméseket, melyeket, ha egy vázában, tálban ízlésesen elrendezünk, lakásunk belső tereiben tovább díszlenek. Városi lakásaink természethiányos környezetébe egy kis ügyeskedéssel az ilyen élő díszekből „kertet” varázsolhatunk.
Nyár elején, közepén van a legkönnyebb dolgunk. Az évelő és egynyári virágok, virágzó cserjék gazdag alapanyagot kínálnak az otthonukat szépíteni akarók számára. A virágok többségét, bár teljes virágzásban vágjuk, azért vannak olyanok is, mint a: tulipán, vagy a pünkösdi rózsa, ezeket bizony bimbós állapotban és lehetőleg kora reggel vágjuk.
Amire figyeljünk: A vázák és más virágtartó edények, tálak formája, mérete és színe soha ne legyen hivalkodóbba a benne elhelyezett virágcsokornál. Gyakorlottabb virágkötők már azt is tudják, hogy üvegvázába öntött vizet a csokor uralkodó színének megfelelő színezékkel lehet még dekoratívabbá varázsolni. Például egy sárga virágcsokor vizéhez halványsárga teafőzet levél, míg egy lila csokor vizéhez kevés céklalevet önthetünk színezéknek.
Fás szárú virágos cserjék vesszőit, mint az Orgona. Labdarózsa, Jázmin kemény szárát úgy 10-20 cm hosszan zúzzuk össze kalapáccsal, hogy könnyebben tudják a vázából a vizet felszívni! Még tartósabbak lesznek az ilyen virágos vesszők, ha vágás után közvetlen forró vízbe állítjuk, mind addig, amíg a víz kihűl. Az üreges szárú nagy virágú szarkaláb és a hozzá hasonló virágok szárát naponta egy – két centiméterrel megrövidítjük. Lefelé fordítva a száruk üregét feltöltjük friss vízzel, s mielőtt a vázába visszahelyeznénk, kalapáccsal a szár végét összezúzzuk, vagy vattával ledugaszoljuk.
A váza vizét lehetőleg naponta frissítsük. Ilyenkor tegyünk hozzá egy kávéskanál cukrot és egy mokkáskanál szódabikarbónát. Idősebbek tapasztalatból tudják, hogy a váza vizébe, ha egy réz érmét dobnak azzal a vízben élő szárrothadást okozó baktériumokat elpusztítják.
Bármilyen évszakban találunk a környezetünkben díszítésre alkalmas virágokat, színes ágakat csak, terméseket, csak egy kevés fantázia kell a bennük rejlő szépség és kellem felfedezéséhez.
Zsírka Kornélia virágkötő
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook