1848–49-es forradalom és szabadságharc

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a modern nemzeti identitás egyik alapkövévé vált, mivel egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére.^[4] Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom katonai beavatkozásával tudott győzedelmeskedni. Az 1848–49-es szabadságharc a magyar nemzet történetének Magyarországon talán legismertebb háborús konfliktusa.

Kezdetek:

Az utolsó rendi országgyűlés által elfogadott áprilisi törvényeket az uralkodó, V. Ferdinánd király április 11-én szentesítette. Ez fordulópontot jelentett a magyar történelemben, az ország gazdasági-politikai-kormányzási rendszere óriási változáson ment keresztül. Az áprilisi törvények alapján Magyarország csaknem független ország lett. Kimondták Magyarország és Erdély egyesülését. A törvények biztosították a polgári fejlődést, a felzárkózási lehetőséget nyugathoz. Megkezdődött a jobbágyrendszeren és a nemesi kiváltságokon alapuló feudális rendszer felszámolása.

 

 

 

Az első népképviseleti országgyűlési választásokat, az áprilisban elfogadott V. törvénycikk alapján, június második felében tartották. A hivatalos megnyitóra július 5-én, Pesten került sor. Az országgyűlés a szabadságharc végéig együtt maradt, bár részben kicserélődött képviselői állománnyal. Az üléseket december 31-éig Pesten tartották. Ezt követően a hadiállapot változása miatt az üléseket Debrecenbe helyezték át.

 

1848 nyarán az udvar elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországon is visszaállítsa teljhatalmát.

(az olasz fronton elért győzelmeknek köszönhetően az udvarnak már a „hátországgal” is volt módjuk foglalkozni). A nyár vége felé felgyorsultak az események. Augusztus 31-én az uralkodó kiadott egy iratot, melyben kijelentette: ha a képviselőház nem vonja vissza az áprilisi törvényeket, katonai támadásra számíthat.

Jellasics horvát bán, császári altábornagy ekkor már nyíltan a határátlépésre készült. A magyar kormány válaszul rohamtempóban szervezte a magyar honvédsereget. Batthyány legfontosabb feladatnak a horvát bán megállítását tartotta.

Szeptember 11-én Jellasics 35 000 főnyi seregével átlépte a Drávát, és fegyveres támadást indított a magyar kormány ellen. A magyar sereg folyamatosan visszavonult a túlerő elől, a közvetítőnek ajánlkozó István nádorral pedig Jellasics nem találkozott.  A magyar sereg létszáma fokozatosan nőtt, de még így is jócskán elmaradt a horvátokétól.

Bécsben ekkor már szövegezték a kiáltványt Magyarország alávetéséről.

 

 

1848 szeptemberében lemondott a kormány. Több miniszter, valamint a tárgyalási és politika kudarca miatt Batthyány lemondása után az ország egy időre végrehajtó hatalom nélkül maradt. Bár hivatalosan a kormány lemondott, ideiglenesen még vállalták z új kormány felállásáig az adminisztratív feladatok elvégzését,

A végrehajtó hatalmat a szeptember 16-án alapított ideiglenes, majd az országgyűlés határozata alapján véglegesített Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) gyakorolta, amelynek feladata Batthyány védelmi intézkedéseinek felülvizsgálata és egyben a továbbtámogatása volt.

A testület elnöke Kossuth Lajos lett. Szeptember végére a törvényhatóságokba kormánybiztosok kerültek, és a gazdaság átállt a haditermelésre.

Év végére:

1848 decemberében Ferdinánd császár helyét Ferenc József foglalta el a trónt a magyar koronával egyetemben.

Magyar koronázott királynak 1849. ápr.14-ig a magyarok Ferdinándot tekintették (a feliratokat hozzá intézték). Ennek a közjogi kettős hatalomnak a megszüntetésére is szolgált az “Olmützi alkotmány”, amelyben Magyarország tartományként a császári birodalom fennhatósága alá került.

 

Az európai forradalmak többségét ekkorra már leverték, és Magyarországon is kezdtek megerősödni a forradalom ellenségei. A császári királyi seregek támadása december elején indult. Franz von Schlik altábornagy Galíciából betört a felvidékre, elfoglalta Eperjest, majd december 11-én Budamérnél megverte Pulszky Sándor ezredes csapatait és bevette Kassát.

Windischgrätz a főerőkkel (kb. 55 000 emberrel) december közepén lépte át a magyar határt. A Görgei vezette fel- dunai hadsereg dandárjai rövid utóvédharcokat követően Győr felé vonultak vissza, azonban a várost az időjárási viszonyok (a Győr körüli mocsarak és vizek befagytak), továbbá a sáncrendszer kiterjedtsége okán (kb. 80 000 emberrel lehetett volna csak tartani) fel kellett adniuk.

 

Mivel a schwechati csatavesztés után, az országgyűlés nem tartotta megoldhatónak Pest-Buda védelmét, így a főváros visszafoglalásáig 1849. január elejétől május 31-éig Debrecenben ülésezett.

Miközben folytak a fegyveres harcok, Debrecenben sorsdöntő politikai elhatározás született meg. A magyar országgyűlésnek méltó választ kellett adni az olmützi alkotmányra. Az 1849. április 14-én a debreceni Nagytemplomban ülésező kibővített országgyűlés történelmünkben másodszor mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását.

 

Forradalmi tömeg a Nemzeti Múzeumnál

 

Ugyanezen a napon Kossuth Lajost kormányzó elnökké választották. A függetlenségi nyilatkozat lehetőséget adott arra, hogy Magyarországon a törvényes hatalom helyreálljon. Az újra megalakult kormány miniszterelnöke Szemere Bertalan lett.

 

 

Sikereink:

A dicsőséges tavaszi hadjárat jelképesen 1849. április 2-ától május 21-ig tartott, melynek során a magyar honvéd seregek óriási, ám nem teljes katonai sikereket értek el. A terv a császári csapatok bekerítése s Komárom felmentése volt.

 

A Tápióbicskei ütközet (Than Mór festménye)

 

 

A fősereg a tavaszi hadjárat legszebb győzelmét aratja Nagysallónál április 19-én, és eléri az ostromlott Komáromot. Komárom felmentése ugyan sikerül (komáromi csata, április 22–23.), de a császári vezetés időben észbe kapott. A magyar seregnek az Ipolyon, a Garamon és a Vágon is át kellett kelnie, ami komoly időveszteséggel járt, ezért a bekerítés már elmaradt.

A budai vár bevétele koronázta meg a dicsőséges tavaszi hadjáratot, így 1849. május 21. minden szempontból fordulópontnak bizonyult. Ezen a napon állapodott meg Ferenc József osztrák császár I. Miklós orosz cárral 200 000 katona magyarországi bevetéséről.

Buda ostroma az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontja volt, amely a magyar erők győzelmével ért véget. Április 23-án vonult be az első huszár a kiürített pesti utcákra.

 

A magyar fősereg visszafoglalja a budai várat a császáriaktól. Than Mór festménye

 

A honvéd sereg tavaszi sikerei ráébresztették az udvart, hogy egyedül már képtelenek úrrá lenni a helyzeten, ezért Ferenc József császár 1849. május 1-jén hivatalos levélben fordult I. Miklós orosz cárhoz, amelyben fegyveres segítséget kér a lázadás elfojtásához.

Miklós okulva az Engelhardt és a Szkarjatyin dandárok erdélyi példájából, ezúttal nemcsak segédcsapatokat szándékozott küldeni, hanem egy olyan hadsereget, amelyik önmagában is képes letörni a honvédség ellenállását. Így 1849. június közepén Rüdiger és Paszkevics orosz tábornokok vezetésével több oszlopban közel 200 000 fős orosz hadsereg tört Magyarországra.

“Jó szíved és emelkedett szellemed jobban fog vezérelni, mint mindaz, amit mondhatnék neked. Igazságos szigort a vezetőkkel szemben, és kegyelmet a megtévedteknek, ezt látom egyedül megbízható módszernek a nyugodt stabilitás megteremtésére, ez minden, amit mondhatok.””

I. Miklós orosz cár levele Ferenc Józsefnek(részlet a levélből)

 

1849. július 1-jén Kossuth Lajos a leváltott Görgey- i helyére Mészáros Lázár honvéd altábornagyot volt hadügyminisztert nevezte ki a harcoló honvédhadsereg főparancsnokának.

Az országgyűlés július 2-án újból Pestre költözött, majd július második felében Szegeden, végül – már csak néhány fő részvételével – augusztus 11-én már Aradon tartották.

A végső események:

Szeged feladása után Dembinszky nem a kormány új székhelyéül kijelölt Arad, hanem a még császári kézen lévő Temesvár felé vonult vissza. Mivel nem akart már csatát vállalni, ezért a hadtápot korábban már elküldte Lugos felé.

Ekkor érkezett a helyszínre a frissiben fővezérnek kinevezett Bem, aki a kemény harcokban erdélyi hadseregének java részét sajnos már elvesztette. Még így is elfogadta a Haynau kínálta ütközetet. Így került sor a vereséggel végződő temesvári csatára, ahol Dembinszky szerencsétlen döntése – az utánpótlás Lugosra küldése – és Bem elővigyázatlansága  – csatát kezdett anélkül, hogy tudná mi van az utánpótlással – következtében pont a csata tetőpontján hallgatnak el a honvédség ütegei.

Az ezt követő kavarodásban Bem is lebukik a lováról és az előző napok hátrálásaitól demoralizált, vezérét vesztett, lőszer nélkül maradt sereg megfutamodik.

A vesztes csatát követően Lugosra hátrált főseregből mindössze egy hadosztály (Kmety) és a gróf Vécsey vezette V.hadtest képes megőrizni harckészségét. A temesvári finálé után a teljes fölbomlásban lévő, tehát a további harcokban használhatatlan főseregen és a Görgey – i féle fel-dunai hadseregen kívül csak egy mozgó hadereje maradt a honvédseregnek, ez pedig az Észak-Erdélyben állomásozó, rosszul felfegyverzett újoncokból álló, gyenge Kazinczy-hadosztály.

Ilyen feltételek mellett a harc eredményes folytatására semmi remény nem maradt. A Kossuth által diktátori ranggal felruházott Görgei számára egyetlen lehetőség maradt, letenni a fegyvert.

Megtorlás:

A szabadságharc alig fejeződött be, a császáriak mindjárt megkezdték a megtorlást. Haynau, a magyarországi osztrák főparancsnok felállította a haditörvényszéket, melyek több száz tisztet és polgári személyt ítéltek halálra és még többet várfogságra. A foglyul ejtett katonák közül a magyarokat, székelyeket, lengyeleket és németeket erőszakkal besorozták az osztrák hadseregbe, a más nemzetiségűeket hazaengedték.

1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 12 tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat. Ugyanezen a napon Pesten az Újépületnél sortűzzel kivégezték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is. Október 10-én Csány László kormánybiztost, közlekedési minisztert, október 20-án Mieczysław Woroniecki herceget, Peter Giron honvéd alezredest és Karol Gustaw d’Abancourt de Franqueville lengyel nemest, október 24-én pedig Perényi Zsigmondot, a felsőház másodelnökét .

 

Thorma János: Aradi Vértanúk^[5]

 

Az utókor méltatlanul elfelejtkezett a tizennegyedik tábornokról, Lenkey Jánosról. A világosi fegyverletétel után – lengyelországi „dezertálása” miatt – Haynau az egyik legkeresettebb ellenségének tartotta. Kivégzésére a “többiekkel”együtt csak azért nem került sor, mert kalandos életútja végén elvesztette mentális egészségét. Szerafinát, lengyel szerelmét szólongatva halt meg 1850. februárjában a nedves börtönfalak között

 

“Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!”

                                      Petőfi Sándor: Nemzeti dal (részlet)

 

Cikk kivonata : Wikipédiából mentve

 

Szerző: Horváth Tamás