A magyar konyha

 

1000 éves magyar konyhának mostanság bizony elég rossz sora van. A huszadik században egyszer már a két világháborút követően előfordult ugyan, hogy családjaink konyhája alapanyagok gazdagságában átmenetileg hiányt szenvedett, de nagyszüleink és szüleink szorgalmas munkával rövid idő alatt mindannyiszor leküzdötték és Kánaánt varázsoltak az üzletek és piacok pultjaira.

Nem úgy az ezredforduló végi rendszerváltás utáni időszakot, mikor is a termelési és piaci összeomlásból fakadó teljes anyagi csőd, a magyar családok többségének még a mindennapi táplálkozásukhoz szükséges, alapvető élelmiszerek megvásárlását is, szinte lehetetlené tette. Mind ez pedig békeidőben történt és történik sajnos, még napjainkban is.

 

A keletre csörtető globalizáció és a lelketlen hazai privatizáció felzabálta nem csak élelmiszerpiacainkat, hanem az addig eurokonform mezőgazdaságunkat és annak szinte teljes termelését.

Eltűntek a híres Lacikonyhák a hangulatos kis éttermek, utcai tejbárok, a friss zöldséget és gyümölcsöt olcsón árusító kofapiacok, és helyette, jöttek a szokásainktól és íz világunktól oly szokatlan Mc” Donalds, Mc Chiken, Burger King gyors falatozók és az íztelen nyugati és tengerentúli fűszerezések.

Hányszor próbáltuk külföldi útjainkon, újdonsült barátainknak az ottani alapanyagokból lecsóval vagy paprikás csirkével kedveskedni? De mind hiába.

Soha sem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, mert hiányzott az istenadta magyar fülben termett zöldség-, a hazánk rétjein legeltetett állatok-és kertjeinkben kapirgáló baromfik húsának íze, sehol másutt nem létező zamata.

Azonban semmi okunk sincs kételkedni abban, hogy a viszonyok jobbra fordultával ezúttal is a régi fényében fog csillogni a magyar konyha és ismét lesz minden család számára elérhető áron magyar zöldség, gyümölcs, hús és tejtermék.

Az itthoni főzési módnak, melynek évszázados alapjaihoz az idők folyamán sokféle elem járult, mígnem egységbe forrva, mai formája kialakult, méltán szerzett világszerte hírnevet “Magyar konyha” néven, háziasszonyaink és mesterszakácsaink nem mindennapi tudásának segítségével. Ételeink nem színtelenek, nem jelleg nélküliek és sohasem válnak unalmassá, mert rendkívül változatosak ízben, étvágygerjesztőn illatozók és szemet gyönyörködtetően színesek, egyszóval;szépen tálalhatók.

Már régen túl vagyunk azon, hogy a magyar konyhát csak a gulyásról, pörköltről, meg a túrós csuszáról ismerjék és emlegessék, és azt higgyék, hogy itt minden étel úszik a disznózsírban, vagy messziről szaglik a szemet könnybeborító hagymarengetegtől és a lángoló vörös, maró paprikától. Természetesen mindezen ételeink is rendkívül ízletesek és ínycsiklandók bármely nemzet fiai számára és ezt gyakran el el is mondják. Ételeink, amennyiben mértékletes fűszerezéssel készülnek , bármelyik nyugati konyha kínálatával felveszik a versenyt, sőt…

Ami a tiszta, finom mangalica szalonnából olvasztott disznózsírt illeti, mértékkel használva- újabb kutatások adatai szerint – az ezzel főzött,sütött ételek fogyasztása az egészségünket nem, hogy nem károsítják, hanem kimondottan az egészséges táplálkozásunknak kívánatos fogásai.

Hagymát a francia szakácsok jóval többet használnak, mint a mi háziasszonyaink, mégsem panaszkodik azok aromás szagára senki, és a paprika sem az a fűszerrém, melyre némelyek gondolnak, mert a szegedi nemes – édes vörös por, azon kívül, hogy a világ legmagasabb C – vitamin tartalmú ízesítőszere, még rendkívüli aromát és színt is kölcsönöz az étkeknek anélkül, hogy bárkinek a száját, vagy a gyomrát égetné. Mind ezt látszik bizonyítani a szegedi vagy bajai halászlé világhíre, vagy a tejfölös csirkepaprikás nagy sikere a nyaranta idelátogató turisták körében.

Vannak azonban paprikamentes ételeink is bőséggel, mint például a nyárson forgatott malacsült, vagy a fiatal libapecsenye melyhez oly kitűnő a tejfölös uborkasaláta. De éppen ilyen ínyenc falat a rostonsült fogas tartánmártással, vagy tűzdelt pulykapecsenye. Leveseink közül ma már elmaradhatatlan rendelés az Újházy tyúkhúsleves, de az Alföldi bográcsgulyás, vagy a Csülkös bablevesünk csipetkével

Erősebb gyomor kell a disznótoros fogásokhoz éppen úgy, mint a nagy sikernek örvendő Kolozsvári töltött káposztához, vagy a Tejfölös székelykáposzta egy-egy magyaros adagjához.

Az ételekhez szelt ropogós barna héjú kenyeret, pedig hét földrész csodájaként számon tartott magyar búza őrleményéből dagasztják, sütik a szorgos pékek.

Most már itt az ideje, hogy a főfogások után rátérjünk az édességekre. Az asztalra kerülő túróval, meggyel, mákkal vagy káposztával töltött rétes, finoman porcukorral meghintve csodálatos ínyencség, éppen úgy, mint az erdélyi vargabéles, vagy a jó illatú rúdra csavart mandulás kürtöskalács, és mindezek fejedelme, a farsangi fánk házi baracklekvárral tálalva. Tortáink és azok marcipándíszei szintén a magyar cukrászművészet olyan ínyes műremekei melyek Európa szerte ismertek. Ízben ezek a finomságok is méltó vetélytársai a környező országok hasonló édességeinek.

A legjobb franciákkal és olaszokkal versenyző magyar sajtok, vagy a versenytársak nélkül álló hazai gyümölcsök zárják le ebédjeink, vacsoráink rendjét.

És ami sohasem maradhat el?

Nos, minden fogásához ott van a megfelelő magyar ital az asztalom: étvágygerjesztőnek az Ürmös, vagy a tokaji. villányi, badacsonyi borok meg a világhírű kecskeméti barackpálinka. Hazánk vulkanikus talajának tüzét magába záró, vidám hangulatot ébresztő Somlói rizling, a Badacsonyi kéknyelű és Szürkebarát, az Egri leányka és Bikavér, a Debrői hárslevelű, a Szekszárdi kadarka, a Soproni kékfrankos, végül pedig, de egyáltalán nem utolsónak a borok királya, a megszámlálhatatlan világversenyt nyert, csodálatos Tokai aszú.

Egy nyáresti vacsora, mely egy pohárka tüzes magyar borral végződik a fényárban úszó Duna korzó valamelyik szállodájának teraszán, mindenkor felejthetetlen élményt és emléket hagy azokban, akik fogékonyak az élet “pillanatnyi ” örömeire, köztük a MAGYAR KONYHA ízeire.

Köszönöm figyelmüket!

Írta: Horváth Tamás

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots