Egy ősrégi japán legenda szerint Darnu, indiai királyfi, egyike a legnagyobb buddhista szenteknek és hittérítőknek, annyira elmerült mesterének tanításaiban, hogy fogadalmat tett: teljesen megfosztja magát az alvástól és a pihentető álomtól, hogy minden idejét, megszakítás nélkül a lelkigyakorlatoknak és az imádkozásnak szentelhesse.
Éveken keresztül lemondott minden pihenésről. Egyszer azonban, teljes kimerültségében, mégis elszunnyadt rövid időre. Amikor megborzadva felébredt, tulajdon szemhéjait levágta és összetiporta, hogy soha többé ez a gyöngeség el ne hatalmasodjék rajta.
Amikor aztán újból imádkozni kezdett, meglepődve látta, hogy levágott szemhéjaiból furcsa alakú, eddig még ismeretlen növény nőtt ki a földből.
Ez volt a teabokor. Darnu isteni sugallat következtében, főzetet készített a bokor fiatal leveleiből és megitta. Boldog örömmel állapította meg, hogy a szívét sokkal könnyebbnek érzi és szelleme valósággal újjászületett.
Most már semmi akadálya nem lesz, hogy lelkigyakorlatait és imáit megszakítás nélkül folytathassa. Az új, csodálatos hatású növényből főzött italt megismertette környezetével és tanítványaival is.
.
A japán legenda szerint így kezdődött a tea karrierje. Ez a legenda azonban sokkal újabb keletű, ugyanis a tea jótékony és kellemes hatását Kelet népei, főként a kínaiak, már az ókori időkben ismerték. A legenda azonban annyit mindenesetre bizonyít, hogy milyen kivételesen sokra értékelik a teát Japánban, ahol még ma is az isteni sugallattal hozzák összefüggésbe.
Valljuk be, a tea egyike azoknak az italoknak melynek fogyasztása úgy nyújt élvezetet, hogy a legkevésbé sem káros a szervezetünkre. A tealevelek koffeint és észterikus olajakat tartalmaznak, melyeknek köszönhetik csodálatos aromájukat. Ezen felül pedig fehérjetartalmuk is jelentős.
A legkitűnőbb tea ültetvények Kína földjén, különösen Dél-Kínában találhatók.
A teabokor hasonlatos, sőt rokonságban van az Európában is otthonos kaméliával. Örökzöld, lándzsa alakú leveleket hajt és finom illatú, fehér virágokat nyit. A letépett leveleket lassan hervadni hagyják, melynek következtében összezsugorodnak, majd mesterséges hőnek teszik ki, hogy megfeketedjenek.
A modern teaültetvényeken azonban már sodró és szárító gépekkel 1-2 nap alatt végzik el ezeket az időigényes műveleteket. A kínaiak a saját használatukra készült teához rózsa – jázmin – vagy narancsvirágokat is vegyítenek, melyek még pompásabb aromát kölcsönöznek főzetnek.
A különböző népek különféle módon és különböző pótlékok hozzáadásával készítik el a teaitalukat. Ázsia népei, különösen a mongolok és a tibeti nomádok, liszt, hagyma, vaj stb. hozzáadásával egész érdekes ízű, zamatos italt állíthatunk elő.
A japánok valóságos kultuszt, valóságos vallási ceremóniát csináltak a teafőzésből. Japán és Kína teaházai a társadalmi és kulturális élet központjai.
Európában még alig pár száz éves a tea múltja. Észak – Indiából került hozzánk és a hollandi piacokon kezdték először árusítani a XVIII. század elején.
A londoni kávéházakban, ma ugyan hihetetlenül hangzik, de csak az 1850-es években kezdték felszolgálni. Oroszországban is csak ez idő tájt jelent meg kínai közvetítéssel.
Kemenessy Gábor
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook