Mely részben megismerkedhetünk az akvarisztika alapszabályaival. Megtudjuk mibe kerül, mitől függ az akvárium mérete, milyen legyen a medencénk formája s hol van a helye a lakásban?
Talán a kisállat tartás egyik legrégebbi és legkedveltebb formája az akvarisztika.
Távoli egzotikumok egy-egy darabját, azon belül is a sokszínű víz alatti világ egy kis részletét képes otthonunkban úgy megjeleníteni, hogy ez a látvány rövid időn belül szervé válik otthonunk belső összképének. Megjelenésével a belső berendezés képében fokozni képes az adott tér esztétikai- és hangulati hatását
Fenntartása ezeknek a látvány medencéknek többségében, egyszerű s mellette még anyagilag sem jelent különösebben nagy megterhelést a családi kasszának.
A vízi világ kis élőlényei nem hangosak, nem szagosak és nem piszkolják a lakást. Az akvárium gondozása inkább az aktív kikapcsolódás része, mint sem munka. Gyerekeknek egy-egy kis élőlény, legyen az egy kardfarkú lazac vagy éppen egy vízi csiga, hamar a kedvencükké válik. Azokat figyelve, sok olyan biológiai ismeretre tehetnek szert, mely későbbi életükben a természet szeretetére, annak megismerésére és megbecsülésére sarkalja majd őket.
Néhány alapszabályt, ha megismerünk s azokat következesen be is tartjuk, mint például; az akvárium helyének helyes kijelölése; berendezése; karbantartása, nyomban egyszerűbbnek fog tűnni egy ilyen kis vízi világnak a fenntartása, mint azt elsőre gondolnánk.
Cikkemből megismerkedhetnek az akváriumok berendezésével, a beleültethető vízi növényekkel és kis lakóival: a halakkal. Célom az akvarisztikai alapismeretek közreadása, valamint a témához kapcsolódó szakkönyvek ajánlása.
Mibe kerül?
Egy 100 l körüli üvegmedence és abba telepített élőflóra fenntartása, havonta nem költségesebb, mint bár mely más kisállat tisztességes eltartása. Ennél kisebb akvárium amellett, hogy esztétikai élményt nyújtó hatása jóval csekélyebb, mint egy általunk javasolt optimális űrtartalmú medencének, viszonylag költséges, és a gondozássása is jóval időigényesebb.
Mitől függ az akvárium mérete?
• Lakásunkban mennyi szabad helyünk van?
• Hány halat szeretnénk tartani, figyelembe véve a leendő szaporulat számát is?
Általában minden halcentiméterre 1cm/l vízmennyiséggel kell számolni. Ennél alacsonyabb normák nem képesek fenntartani mini vízi világunk élőegyensúlyát. A kis űrtartalmú medencében összezsúfolt nagy létszámú élőközösség oxigénhiányt okozhat, ennek hiánya pedig az akvárium vízét gyorsan penetrálja, „elöregíti”. A bűzös elalgásodott vízben, mind a növények, mind a halak fokozatosan elpusztulnak minek következtében az akváriumunk esztétikai hatása erősen, leromlik.
Ajánlatos, hogy az akvárium minimális alapterülete 60×35 cm-nél kisebb ne legyen!
Milyen legyen az akvárium formája?
Ma már szinte minden megálmodott formában lehet vásárolni vagy készíttetni üvegmedencéket, ezért a fantáziánkat e téren nyugodtan szabadjára engedhetjük, persze a pénztárcánk nagyságának szem előtt tartása mellett.
Az akvárium formájának és a nagyságának megválasztásánál feltétlen vegyük figyelembe, hogy a helyiség összképével harmonizáljon, vagyis a helyiség berendezésével egységes képet alkosson.
Hol van az akvárium helye a lakásban?
A hely kiválasztásakor vegyük figyelembe, hogy egy 100 l-es medence betelepítve, tartó állvánnyal, minimum egy néző emberrel számítva, elérheti a 3-400 kg/nm terhelést. Ebből következik, hogy a telepítés előtt meg kell győződni a födém terhelhetőségéről, mobil akvárium esetén a padlóburkolat állapotáról és minőségéről.
Ideális a szoba nyugodt, ablaktól és közvetlen fénytől távol eső helyei. Akváriumunkat óvjuk a közvetlen napfénytől, mert ellentétben a szobanövényekkel, a vízi flóra nehezen viseli el a szórt fényeket, (oldal-megvilágítást) melyek az algák túlszaporodását, vízinövényeink elburjánzását okozzák. Következménye: medencénk élővilágának megbomló egyensúlya lesz.
A helyiség sötét zugában, ahol amúgy is elkelne egy kis mesterséges fénypótlás, éppen ott fog majd optikailag jól mutatni a felülről helyesen megvilágított akváriumunk.
Milyenek az egyéb követelmények?
• Akár szekrényre, akár állványra helyezzük el az akváriumunkat, minden estben a teljes alsó felülete érintkezzen a tartófelület egészével! A felület egyenlőtlenségét egy körülbelül 5 mm vastag habszivacs alátéttel kiegyesíthetjük.
• Az akváriumunknak mindig vízszintben kell állni! A medence feltöltése előtt vízmértékkel könnyen beállítható.
• Az áramellátáshoz többállású elektromos csatlakozási helyet építsünk ki! A dugaszoló aljak mindig a vízszint felett helyezkedjenek el! (Minimum egy négyes elágazású, földelt és zárt fedelű dugaszoló alj kiépítése szükséges.)
• Nagyobb medencéket csak szakboltokból vásároljunk! (Üvegminősége, szakszerű vastagsága az üveg ragasztás garanciája fontos követelmény.)
Mi legyen a következő lépés, ha a szakboltban már meg is vásároltuk a megtervezett formájú és nagyságú medencét, majd hazaszállítottuk s a kijelölt végleges helyére került?
• Feltétlen tisztítsuk meg új akváriumunkat a szennyeződésektől, de erre a célra vegyszert vagy impregnált törlő kendőt, szivacsot soha ne használjunk, még kívülről sem!
•Meleg vízzel mossuk, pamut kendővel töröljük, majd a nagymama által is üvegtisztításra használt puha papírral szárítjuk le és adjuk meg a végleges fényét az üvegnek.
•Ügyeljünk, hogy az üvegmedencénket e közben kőhöz, fémtárgyakhoz ne koccintsuk!
•Tisztítás után következzen a vízpróba! A szárazra törölt medencénket óvatosan, hogy a víz ne folyjék a falára, feltöltjük, miközben megfigyelés alatt tartjuk 24 órán át. Ha nem tapasztalunk szivárgást, a vizet leürítjük és megkezdhetjük az előzetes tervek alapján berendezni akváriumunkat.
Ez már az alkotás ideje. Ez a tevékenység talán az egyik legszebb és legvonzóbb feladat az előkészületi munkák során.
Horváth Tamás
A cikk Folytatása A második és harmadik részben
Második rész:
http://lakberendezes.hu/eletmod/akvarisztikai-alapismeretek-ii-resz-technikai-feltetelek/
Harmadik befejező rész
http://lakberendezes.hu/eletmod/akvarisztikai-alapismeretek-iii-befejezo-resz/
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook