„A divat” általunk idézett rovatának két híre más-más szempontból érdekes. Az egyik a kiegyezés előtti Magyarország divatjának magyaros jellegű kísérletéről is hírt ad, a másik pedig egy korabeli szenzációról számol be, amely napjainkban már mosolyogtató, ámde mégis megható olvasmány.
Most, hogy rövid áttekintést kaptunk az 1872-es Budapest nyári divatjáról, vessünk néhány pillantást a lapra: mivel kedveskedett még neves elődünk a tisztelt Olvasóknak.
A sok apró érdekességből néhány rovatcímet idézek.
A Ház és tűzhely rovat gyakorlati tanácsokat ad a háziasszonynak. Íme, két találomra kiragadott példa:
„Arany vagy ezüsttel átszőtt selyem szalagok mosása: Marha epét és szappant vízben felolvasztunk, e folyadékból egyik kezünkkel az illető szalagot bekenjük, miközben a másik kézzel esővizet öntünk föléje. Nehogy a szín kárt szenvedjen, a mosás előtt mézes vízzel kell átöblítenünk.
A mosás után a szalagot tiszta mézga vízbe mártjuk, két kendő között mángorló fára csavarjuk, kissé megmángoroljuk, a szalagok egyik végére nehezéket kötünk és szárítás végett kifüggesztjük.
A nők ruháit lehet biztosítani tűz ellen, ha a keményítőbe egy kanál timsót teszünk, az ebbe mártott ruha mentve lesz a meggyulladástól, ha meggyullad sem ég lánggal.”
A Tárca rovat a napi események krónikáját írta meg, amelyből nem hiányozhattak a „nevezetes” házassági hírek sem: „Egy 14 éves gymnasiumi suhancz egy 11 éves növendék leánykával megszökött.
S, ha már benne vagyunk a szerelmi idillben, ne feledjünk ki két érdekes „hymen” hírt sem: „Benedek Aladár generális költőnk jegyet váltott Aranyos-Maróthon az irodalmilag is igen művelt Büttner Vilma kisasszonnyal. Kiss Irént pedig, e kedves, művelt hölgyet – a fővárosi köröknek emez ünnepelt szépségét – Kaiserheim ezredes jegyzé el Bécsben. Legyen olyan boldog élete, mint a mily ünnepelt volt ifjúsága!”
Nem kételkedünk a jámbor jókívánság őszinteségében. Ugyanis ez a szokás hozzátartozott ez a korabeli „fentebbi stil”- hez és így az is természetes, hogy a megszívlelendő tanácsok külön helyet kaptak a lapban.
A rovatcím költői az Aranykalászok. Szószaporítás helyett, íme, két „kalász”: „A rend a legszebb női erény, ha azt mérsékelt türelem és nyájasság eredményei, míg ellenben e tulajdonok nélkül könnyen, bár tiszteletre méltó, de terhes tulajdonná fajul.”
Majd így folytatódik:
„Az ég még akkor is kék marod, ha a sötét felhők elvonják tekintetünktől.” Amikor pedig sokféle, más rovatba nem sorolható hír érkezett a redakcióba – azok a lakonikus tömörségű Vegyesek – a rovatban láttak napvilágot.
„A divat” általunk idézett rovatának két híre más-más szempontból érdekes. Az egyik a kiegyezés előtti Magyarország divatjának magyaros jellegű kísérletéről is hírt ad, a másik pedig egy korabeli szenzációról számol be, amely napjainkban már mosolyogtató, ámde mégis megható olvasmány.
„Madridból írják, hogy a főváros előkelő hölgyei elhatározták, hogy csupán spanyol jelmezt fognak hordani, amilyen a mantilla, a fésű, a rövid szoknya és a sarok nélküli kivágott cipő. Vajon képesek lesznek-e a spanyol nők arra, hogy magukat a párizsi divat járma alól emancipálják és nem csupán szalma-tűz lesz-e, minő nálunk volt 59 és 60-ban? Edinburghban tíz hölgy elhatározta, hogy minden akadály mellett is, az ottani egyetemen, folytatni és bevégezni fogják az orvosi tanulmányaikat és, ha csak lehetséges, vizsgát is tesznek le e tárgyból.
Londonban valamint Edinburghban is nagyon megoszlik a tanárok véleménye a nők felvételére nézve, Edinburghban a múlt hónapban történt a fölvett nők bonctani vizsgája, mégpedig egyszerre a férfi hallgatókkal.
Miss Chapley és Miss Pechet’ elsőrendű díjat, Mistris Thom, pedig a sebészeti díjat nyerte. Kétségtelen, hogy ez nőre nézve a legnehezebb föladat. A tény azonban világosan bizonyítja mire képesek a nők, ha alkalmat nyújtanak nekik.”
Talán e hírrel sikerült méltó befejezést találnunk. Ami akkor jelentős eseménynek számított, ma, viszont már egy gyermeknek is természetes. Mi pedig megismertünk egy divatlapot, és benne az akkori divatot.
Ha mindezt én is sikerrel tudtam továbbadni az olvasónak, akkor nem kell szégyenkeznem az „elődök”, de majd az „utódok” előtt sem. A divat, minden esetben elválaszthatatlan része a saját korától, annak szellemiségétől, de egyben elválaszthatatlan a kor emberének lelkiségétől, ízlésétől és nem utolsó soron, lakáskultúrájának színvonalától.
Ezt igyekeztem bizonyítani jelen feldolgozásommal, valamint a mellékelt korabeli, színes metszetek bemutatásával.
Reméljük szórakoztató kirándulást tettünk a múltba. Ezúton mondok köszönetet Wohl Stephanie – k és az egykori kollégáknak, a divat közel másfél-száz évvel ezelőtti „idegenvezetőinek”, valamint az eredeti írás szerzőjének: György Andrásnak.
Köszönöm a figyelmüket.
Szerző: Tamás Horváth
Kövess minket a Facebookon
Facebook