Uszálytól – uszályig.

 

 

 

(Az elmúlt évszázad első év tizedeinek divatirányzatairól

Szerkesztő előszava: Jelen írást ajánlom mindazoknak a lakberendezőknek és dekoratőröknek, divattervezőknek, akik szívesen kutakodnak a múlt század első harmadának, divat históriájában. Továbbá még azoknak is, akik érteni szeretnék, hogy az akkoriban alkotó lakberendezőink, dekoratőreink, divattervezőink, vajon miért nyúltak időnként vissza a korábbi korok egyszer már kikristályosodott formáihoz és vonalaihoz?

S, ha már egyszer leverték a gótika, reneszánsz, barokk, klasszicizmus korának stílusjegyeiről a port, akkor meg miért kellett az eredetihez képest lesilányítva, „neo” jelzős divatos köntösbe bújtatva, mint egyfajta „régi, de mégis újat,” eladni a Szecesszió, a Bauhaus, vagy éppen az Art – deco új stílusjegyeinek a rovására?

 

 

 

 

Egy párizsi szalon varrónői 1910

Főleg abba a XX. századi rohanó világba, amelyben a technikai fejlődés, benne motorizációval, éppen a fénykora küszöbére érkezett el.

S vajon miért nem nyertek az akkori polgári világban nagyobb teret a „modern”új formákat és új vonalakat felmutatni tudó irányzatok a régi, avítt, idejétmúlt stílusok – azokra jellemző formáival és vonalaival szemben?

Remélem ezekre a kérdésékre, e cikk elolvasása után majd mindenki, akik a téma iránt érdeklődők; lakberendezők; dekoratőrök; divattercezők megfelelő választ kapnak kérdéseikre.

Horváth Tamás szerkesztő

 

 

Párizsi promenád 1910.

 

„La toilette,quelle magnifique poesie dans la vie des femmes!”

(„A szép toalett, a nő egy csodálatos költeménye.” Honore Balsac)

„Az elmúlt másfél évtized ruhái talán még ma is ott találhatók az akasztós szekrények mélyén.” Írta Fried Teri 1930 – ban, majd így folytatta:

„Sokan ragaszkodnak az egyszer megkedvelt darabokhoz, különösen, akik az évek múlásával, minden újtól félnek.

Némelyik bizonyára már sokszor átalakult azóta, hogy először viselték; hol elvettek a bőségéből, hol levágtak a hosszából s bevarrtak az ujjából. Csak a kígyó nem búvik egyszer levedlett bőrébe vissza, a nő szegény, sajnos – igen.

 

 

 

 

Színházi életkép – Párizs 1910.

 

Talán egyetlen ilyen sokszor átalakított ruhának a története is megmutatná az elmúlt divatok változó formáit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lóversenyen 1910.

 

 

A formák változásai, pedig jól mutatják be a múltat. A kemény, nehéz időket, amit ennek a tizenöt évnek némely szakasza jelentett az időnkénti föllélegzéseket, kívánkozást más, jobb, kellemesebb, könnyebb élet után.

 

 

 

 

 

Illatszer reklám – Párizs 0910.

 

 

Még el sem sárgult divatlapok a lezárt múltról regélnek. Életformák változásáról, szokások, erkölcsi felfogás gyökeres átalakulásáról. Nagyot változtak az idők a (első) háború kitörése óta, de nagyon megváltozott az élet külső képe; a divat is.

 

 

 

 

Uri hölgyek nappali utcai viselete 1911.

 

 

 

Pedig a divat történetében nem jelent új szakaszt az 1914 – től 1929 – jg terjedő tizenöt év, csak folytatása a divat demokratizálódásának. Ugyanis minden divatforradalom, akár csak a politikai, régen egész fentről, vagy egész lentről jöhetett, most viszont látjuk, hogy minden társadalmi osztályból egyformán rekrutálódott dolgozó asszonyok irányítják.

 

 

 

A szoknyák bokában egyre szűkülnek 1912.

 

 

Az ő igényeik szabnak mértéket. Sem művészek – sem moralisták – sem hazafiak – nemzeti viseletek iránti vágyódása nem állíthatja meg a néha ugyan szeszélyesnek látszó, de minden időkre jellemző divatváltozást.

 

 

 

Uri divat 1914. 

 

 

 

Állandó forrongás ez most is, törekvés valamilyen stílus felé, melyet talán leginkább az 1925 – ben közelit meg a teljesen leegyszerűsített, kurta ruhájával és rövid hajával a nő.

Erről a viseletről. minden időkben rá fognak ismerni a háborúutáni idők asszonyára.

Minden esztendő megtermi a maga divatját, de többnyire ez a mostani divat csak olyan, mint borhoz képest a must: kiforratlan, ha pillanatnyilag üdítő, kellemes és használható is.

 

 

 

 

 

Uri hölgyek utcai divatos öltözete 1914,

   

 

 

 

 

 

 

 

 

Közvetlen a háború előtt már gyorsan változik a divat. A minden téren száguldó tempó már akkor éreztette a hatását. Önállót azonban nemigen teremtett, csak variálta a direktoire és empire száz éve stílussá érett vonalait.

 

 

Ezeken a változásokon át jut el 1911 – ben az emlékezetes  „bukjfel” szoknyáig, melyet az akkoriban híressé vált Poiret mester eszel, ki- s amit annyira beszűkít, hogy 1913 – ra fel kell hasítani ahhoz, hogy még se magától szakadjon fel.

 

 

 

1914 – ben már raffolni is kell, hogy a viselőjének legalább némi mozgást engedélyezzen.

Próbálkoznak a nadrágszoknyával is, de ezek  még inkább a korzózó, mint sem a sportoló asszony számára készült ruhák, általános gúnyolódást keltenek.

 

Szemérmetlenül divatozó hölgy, bokáig rövidített szoknyában 0814.

 

1914 – ben már ez a szűk és raffolt szoknyájú nő, aki egészen bokáig rövidíti szemérmetlen ruháit, ha egyáltalán járni akar, áll szemben a háború által rákényszerített, új életformákkal.

 

Egyszerre megszűnik az akkor oly kedvelt tangózás. s ezzel együtt megszűnik minden divatgond is.

 

Hideg az ősz; tél lesz, kötni kell és ápolni kell, meg leveleket várni és írni.

Várni, csak várni.

Nincs divat többé, csak csukaszürke van, s a keserves „történelmi idők” minden gondja a világra szakad.

 

 

Háborús évek   1916.

 

A fehér, a vöröskeresztes ápolónői kötény s fityula készül most a jobb időkből még megmaradt sifonból. Ez minden, amit a divat produkálni tud.

 

Még a tehetősebb családok lányai is ápoláshoz öltözködtek. – 1916.

 

 

És így múlnak el évek: 1915 – 1916. A vásznakat, meleg szöveteket, már régen hadi célokra foglalták le. Itt az új gond. Miből varrják meg a ruhát? S Itt a másik gond; a varrónőnek is élni kell.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy plakát 1ö16-ból

 

 

 

Svájcon át lassan beszivárog a hír, hogy odaát már a rövid és bő szoknya járja és hozzá a kis prémes kabát. Bécs a háborús divatközpont, bizony rákényszerítené ezt a viseletet a monarchia összes asszonyára, de nem varrat senki újat. Jön az átalakítások kora: „kifordítom – befordítom” kor. Régi vászonlepedők, abroszok kerülnek elő a sifonérokból és lesz belőlük nyári ruha 1917 – ben.

 

 

 

 A háborúval  végett ér a népszerű tangó-korszak is 

 

 

Sőt finom liszteszsákok sétálnak már rózsasínre, kékre, zöldre festve, mint afféle elegáns ruhák az utcákon.

A gyors karrierek kora ez az idő. Az úgynevezett „jngruha” kora. Azé az ingruháé, melyet kényelmesen meg lehet varrni otthon, minden fejtörés nélkül.

 

Jön az átalakítások kora: „kifordítom – befordítom” kor. 1917.

 

 

 

Aztán kezdődik lassan – lassan a selyemruha – korszak. A selyem nem is olyan régen még luxus volt ugyan, de mostanra már a szegénység pirulás nélkül lengetett lobogója. Selyemben járt mindenki, mert selyem az még van. Selyem a fehérnemű is, mert könnyű mosni.

Ekkor csúszik le az öv s kezdődik az övvonal körül az a hosszú játék ami, még na, 1929 – ben sem játszódott le egészen. A ruhák rövidülnek s régen kedvelt molett formájú asszonyok kimennek a divatból, ha még nem fogytak le a gyatra élelmiszer – diétán.

Szegénység minden vonalon. A szomorúság és az egyszerűség divatját éljük, pedig már léteznek hadi-gazdagok. Pedig már táncolni is merészkedik a sokat gyötört fiatalság, sőt még a nem fiatalok is. A tánckedv természetesen nem éri még el a háború előtt tangóőrületnek nevezett, a későbbiekhez képest eléggé alacsony tánclázat, de már kezdődik a sokat és sokáig feszített idegek vitustánca.

 

 

 

Női divat jellemző modelljei 1918 – 19.

 

De még mindig a fekete a divat s marad még a békekötés után is. Ez az idő 1918 és 1919.

Nálunk ezek az évek mások, mint máshol. még a divat szempontjából is. Még egy ideig nálunk, nem enged fel az izgalom, mert a lappangva közeledő újabb változás ismét lehangolja a kedélyeket. A kommunizmus százhárom napja nem teremti meg ugyan a maga „vörös” divatját, sem a mindenki számára egyforma viseletet, amiről annyi beszéd hangzott el, de gátolja a máshol már mindenhol, bekövetkezett fejlődést.

 

 

 

Tanácsköztársaság kihírdetése a a parlament épülete  előtt 1919.

 

Kommün bandák randalíroznak országszerte hazánkban 1919.

 

 

Így csak a lassan érkező párizsi és bécsi lapokból értesül a magyar nőtársadalom az újabb divatváltozásokról.

1920 – ban már Budapest is azzal a minden feltűnést kerülő, új eleganciával öltözik, mint Párizsban Jenny asszony. A ruhadivatot, ekkor már Patou mester diktálja a világ asszonyaira. Természetesen figyelmen kívül hagyva, hogy férjeik elvesztették, vagy megnyerték a háborút.

 

 

 

Párizsi utcai divat.  Praktikus az egyre rövidülő szoknya. 1920.

 

 

Minden ruhadarab vonala a praktikusáéhoz idomul. Praktikus a bundaviselet és praktikus az egyre rövidülő szoknya.

 

 

 Divatos fiatalok Bécsben. 1920.

 

1923 – ban az egyre lejjebb csúszó övvel a szoknya is kissé hosszabb lesz. Sőt a szabók már azon törik a fejüket, hogy hosszabb legyen a ruha ujja vagy rövidebb? Körkérdésekben fordultak a művészekhez, orvosokhoz s az érintettekhez, magukhoz az asszonyokhoz ez ügyben tanácsért.

 

 

A párizsi utca divatos fiatal hölgyei 1921.

Rosenberg Auguszta (Amerikai kezdeményezésre 1888-ban alakult a Nemzetközi Női Tanács. magyar osztályát, a Magyarországi Nőegyesületek Szövetségét gr. Apponyi Albertné és Rosenberg Auguszta vezette. ) a földtől csak huszonöt centiméterre kezdődő szoknyát engedélyezne. Azonban minden hiába. A ruhák egyre rövidebbek. Ez a praktikus. A nők pedig napról napra fiatalodnak. Mintha csupa kislány járna az utcákon. A sport, a szabad mozgás, fiúkkal pajkoskodó, egyenes, titkok nélküli élet diktálja a divatot. a púderdoboz és a rúzs a legnyilvánosabb helyeken sem szégyen többé. Vendéglőkben a nők, mint a kiscicák, pamacsolnak az arcukon.

 

 

 

 Egy úrilány ruhatára 1920.

 

Évről – évre jobban tombol a tánckedv is. Onestep, twostep, foxtrott, charleston a lépcső egyes fokozatai. A táncmesterek előbb istenekké nőnek, de 1925 – től már egészen a gigolóig lefelé visz az útjuk. A hajviselet is változik. Csak rövid hajról érdemes beszélni.

 

 

 

 

 

Nappali viseletre ajánlott modellek egy korabeli francia divatlapból. 1924-25.

 

A hosszú, tekert haj nehezen tartható rendben, a kontyok pedig már elsüllyedtek a múltban. Hiába prédikálnak az új frizura ellen, a nők praktikumból rövidre vágatják a hajukat

 

 

 

10 milliomodik Ford autó gördül le a futószalagról. 1924.

 

 

Minden divatnak megvan a maga hullámvonala s így természetes, hogy az „eton” mélypontja után el kellett érkezni Greta Garbo hosszabb fürtjeinek is. Hiába dörgedeztek a rövid haj ellen, hiába írt színdarabot, maga Pirandello az egyedül ideális hosszú hajú nőről, nem használt semmit, és a sok vita írat sem érhette el azt az eredményt, ami a sok gyönyörű moziszínésznőnek a megjelenésével, könnyen sikerült.

 

 

 

 

 

 Divatos modellek Párizsból 1925.

Divatos női frizurák 1925-26.

Mi következik? Ki mondhatja meg? Hova fejlődik a divat, s egyáltalán, milyen végletek felé? Ki tudja, vajon milyen átmenetet jelent a divat terén az 1928 – ban, egyszerre egész szeszélyesen, egy – egy váratlan ponton meghosszabbodó szoknya?

 

 

 

 Divatos úrhölgy egy tengerparti nyaralóhelyről 1928.

 

Hogy most 1929 – ben a délelőtt még – habár az előző évekhez mérten hosszabban, de mostanra mégis rövidbe öltözött asszonyok estére, már szinte uszályos hölgyekké öregednek? Talán a nők már eléggé kitombolták magukat a háború után? Vagy az 1929 év asszonya már megunta az egész eddigi dicsőséget, a fiússágot, a girlséget, flapperséget?

 

 

Divatos hölgy autóvezetéshez öltözve 1929.

 

 

Végre hölgyek akarnak lenni. Legalább este bő és hosszú ruháikban vonulni, melyek szinte tiszteletreméltó, méltóságot kényszerítenek rájuk?

Nyugodtabb időket jelent tán, mert hiszen a hosszú szoknya a mozgásban akadályoz? Vagy egyszerűen csak annyit jelent az egész, hogy a régebben vezető osztályok, akik újból egyedül maradtak – vagyis lettek urak a porondon, hiszen az utolsó szál hadi gazdag is kiveszett már – megint a kezeikbe veszik a divat irányítását, ami pedig nem is olyan egyszerű többé, mint volt.

 

 

 

Házibuli úri háznál 1929.

Kezükbe veszik annak a divatnak az irányítását, melyben brokátba, prémbe burkolódzva, és az egyelőre, még megmaradt kevés, de nagy és valódi ékszereik pompájával lehet majd a többiek közül kitűnni?

Mondják: Kövessen, aki tud!

Ezt a divatot még, ha nagy változást is hoz, akkor sem követheti mindenki. Ez a divatot önkényes szeszély szüli, sajnos minden belső tartalom nélkül.

De nem kell az asszonyokat félteni most sem, nem fognak hibákat elkövetni. Ők mindenkor átérzik a biológia alaptörvényeit, a környezethez hasonulás szabályait.

 

 

 

 

Kártyaasztalnál 1929.

 

 

Az asszonyaink érzékenyek. Mindig kapcsolatot tudnak teremteni önmaguk és a változó környezetük között, ahová rendszeresen az élet szeszélye sodorja őket. Divattal és ügyeskedéssel elérik, hogy hely, idő, emberek és körülmények, mindig illjenek hozzájuk.

Tulajdonképpen ez az a nagy tanulság, melyről az 1914 – es és az 1929 – es még el sem sárgult divatlapok is árulkodnak.

Most aztán gondolkodhatunk azon, miért éppen a direktoire az, melyhez a szabók visszatérnek, hogy aztán a vonalaikból felépítsék a mai kor asszonyának a divatját?

Kérdés, hogy a divat révén, ha az a legtöbbször éppen úgy a politikai, mint a társadalmi változások kifejezője is, párhuzamot vonhatunk – e régi időkkel?

 

 

 

Divatos pesti lány portréja 1929.

 

Milyen egyszerű volna, ha kimondhatnánk, hogy – mert a direktoire divatja mely a társadalmi – rendbontó – forradalomi idők után konszolidált viszonyok közt alakult ki – most már mi is túl vagyunk minden nehézségen. Amikor a divat végül is újból ugyanoda fejlődik vissza. Mára ugyanis a divat fejlődésének csupán ez az összes eredménye.

Még a szabók is hiába próbálkoztak. Eredménytelenek maradtak, míg csak el nem jött az idejük. 1925 – óta ugyan minden szezonban, minden divatbemutatón felbukkant egy – egy empire, vagy direktoire vonalakra emlékeztető ruha, de azokat már csak nagyon kevesen vásárolták. Az ilyen ruhákat, csak nagyon excentrikusnak látszani akaró nők viselték; a többségnek azonban nem kellett.

Ez volt minden. De végül is mára elérték, amit akartak. Ma tehát ott tartunk a divatban, ha kissé más formában is, ahol 1912 – ben. A mostani ruhák szintén a direktoire változatai. A mai asszony minden eddigi emancipálódást feledve újból fűzőt visel, csak úgy, mint akkor.

Ma újból várhatjuk az orvosok, a festők, a szobrászok, a moralisták dörgedelmeit, melyek éppen úgy nem érnek majd semmit, mint akkor.

A szabók mind ezt úgy magyarázták meg a világnak, hogy azért kellett a divatban visszatérni az 1912 – ben kikristályosult stílus legutolsó változatához, hogy a nők felejtsék a szörnyű időket és új utakat keresve ugyan onnan folytassák, ahonnan azt a háborús évek előtt kénytelenek voltak azt feladni.

 

 

 

 

 

Hazafelé a lóversenypályáról. Párizs 1929.

 

Végeredményben ez is lehet egy magyarázat, hiszen az asszonyok számára a divat nem jelent mást, mint csupán a külső változásaiknak, egyfajta kifejezés módját, vagyis a változásokhoz történő alakulás lehetőségét. Úgy is mondhatnánk: Az asszonyok számára a divat nem más, mint az örök megújulás jelképe.

 

A mai asszony olyan ruhát kezd viselni, mint 1912 – ben a háború előtt, melyet a száz év előtti divat vonalaiból terveztek. És mégis ez az asszony, merőben más, mint a háború előtti, s más, mint a száz évvel ezelőtti.

 

 

 

 

Képeslap a Cota d’ azur -ön rendezett nyári divatbemutatóról – 1930.

 

Köszönöm a figyelmüket. Közreadta Fried Tei 4930 – ban írt cikkének részleteit: Horváth Tamás

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás