Háromkirályok napja. Vízkereszt — a legrégibb magyar kéziratos csízió, a Peer-codex rímes magyar versalakban összeállított naptárának szavával: keresztvíz, vagy amint a XV. századból való fára rovott székely naptár jelöli a jégfuvalmas január hatodik napját: Szenekereszt.
Derűs, téli ünnep, amellyel megkezdődnek a komor nagyböjti napok, a süvöltő böjti szelek idejét megelőző vidám időszak, a pajzán mulatságok, báli éjszakák, álarcos-jelmezes táncesték ideje; a farsang.
Vízkereszt — a karácsonyfafosztás napja azoknál, akik olyan nehezen válnak meg a feldíszített fenyőfától, hogy valamely régi, hagyományos szokás jegyében kiskarácsony után is még Vízkeresztig a lakásukban hagyják.
E napon aztán utoljára gyúlnak ki a karácsonyfa apró, színes gyertyáinak remegő fényű lángocskái. Meghajló, tűleveleit hullajtó ágairól leszedik a csillogó díszeket, aranydiókat, aranyalmákat, cifra ragyogóit, csilingelő kis ezüstharangokat és a lecsüngő, jó szagú narancsokat.
A díszeitől megfosztott fa eltűnik a szobából és vele együtt elillan az, az édes, különös karácsonyi illat is, amely a fenyőfa kérgének, örökzöld tűleveleinek, a narancsnak, cukorkának és a süteménynek aromás illatából keveredik egybe az ünnep levegőjében.
A káprázataitól elbúcsúzott lélek jelképe a lefosztott karácsonyfa, de mégsem lépheti át küszöbünket a szomorúság, mert az ajtónkon már ott kocognak a háromkirályok.
—————————————–
Háromkirályok… de csak amolyan paraszti, versmondó legények. Sohasem felejtem a régi Vízkereszt napjának azt a reggelét, amikor a falubeli legények ledobogtatták a küszöbön csizmájukról a havat és nagy furcsa papírcsillagot magasra emelve, lépkedtek beljebb a kastély előcsarnokába.
Rejtélyes, fúrt-faragott, furfangosan összeeszkábált szerkezet segítségével apró piros, meg fekete figurákat mozgattak a többágú papírcsillag közepébe illesztett kerek lapon. A csillagot ugratva, megilletődötten népi rigmusokat, vízkereszti verseket, mondottak az ótestamentumi három királyoknak réges-rég történt, csillagvilágot követő betlehemi útjáról.
„Háromkirályok napján,
Szép jel, szép csillag — szép napon támad.”
Gyermekszemem elnézegette a furcsa játékot, jámbor versmondókat, de bizony nem idézték meg képzeletembe a három napkeleti bölcset. A háromkirályok először a színpadról köszöntöttek reám a népköltészet legendás alakjaiként kiskarácsonyra forduló éjszakán, mikor az egykori Nemzeti Színház színészei Szilveszter-estén előadták Gárdonyi Géza: Karácsonyi álom nevezetű betlehemes játékát.
Ott álldogáltam apám térdei közt a nézőtér egyik földszinti ülőhelyén és tátott szájjal bámultam amint a színpadi lámpák fényében, a színfalak káprázatában és a csillogó jelmezek színpompájában Gáspárt, Menyhértet, Boldizsárt a szép jel, a szép csillag csalta, vitte, vezette Betlehem felé.
Élő képben, dalban és versben elevenült meg a pogány isten elmúlása, a csodálatos csillag feltűnése, a napkeleti bölcsek bandukolása, meg a pásztorok, háromkirályok hódolata a betlehemi istálló szent jászolija előtt. Igazi karácsonyi álomkép tárult elém. A színpadon azon az éjjelen háromkirályok hozták el jézusian érintetlen gyermeki lelkek számára a legszebb ajándékot: az ábrándozás aranyszínű, tömjénillatú, mirha ízű karácsonynak a káprázatát.
———————————————
Farsangi mámor villódzik a szemekben és csillan meg a poharakban. Zenés éjszakák lila ködében estélyi ruhák selyme libben és a báli mulatságok tobzódásában a zene ütemeire könnyű női lábak táncléptei suhannak. A zene és a tánc ritmusa elbódítják a farsangi jókedv és a karneváli pajzánság múló örömeibe feledkezettek fejéket.
Talán ez a bódult titokzatos erő az mely hirtelen feldob egy karneváli ötlet: Hamupipőke régi szép, elbűvölő meséjének a megelevenítését a nizzai karneválon. A táncterem hölgyei kosárba vetik egyik cipőcskéjüket, majd ideges kezek összerázzák a sok finom mívű, keskeny arany-ezüst brokát topánkákat.
Megrezzennek a frakkok és merész férfikezek a kosárba nyúlnak, hogy onnan egy-egy cipőcskét kiragadjanak. A játék törvénye, hogy a véletlent kísértő férfi megkeresse Hamupipőkéjét, és amelyik nőnek a lábára illik a cipő, azzal táncolja végig az egész éjszakát. Farsangi pajzánság ez a javából— de hazárd szellemű kacér játék is egyben, Véletlen isten segítségével.
——————————————
Hamvazó szerda. Megérzi a hideg hamut a forró homlok, ha misére nem is megyünk. Fejünkre hull, a gondolat fejünkre hinti, rákeni sápadt homlokunkra szürkén a borzongató reggelen az elégetett barkák hamuját. Hamu. Kísérteties mormogás rémlik fülünkbe: … isa por és hamu vogmuc… az ősi halottas beszéd örök intése.
Megrázkódunk, és mintha Hamlet töprengene mibennünk, amint szemével rögeszmésen mered a sírból kivetett koponyába: „Hát csak annyiba került táplálni e csontokat, hogy most tekézzenek velők? Az enyémbe nyilallás áll, ha erre gondolok.”.
A strattfordi csapszék habzó söröskorsói között talán sohasem nyilallott így bele a gondolat. Csak amikor már a Halál karjába fogódzott, hogy az a halottas ágyára cibálja, akkor jött e felismerés: az élet hamvazó szerdája itt valóságos hamu meg por, amitől bizony a nyilallás is megáll.
Tamás Ernő.
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook