Ahogy a bécsi lány, Franciska az ecset és a festőpaletta világát választotta hivatásul, a magyar származású, Londonban diplomázott Máté a dallamok birodalmában érezte magát a leginkább otthonosan. Sorsuk egy budapesti zenei fesztiválon keresztezte egymást, és az egymás iránt érzett, a könnyűzene és a képzőművészet iránti közös szenvedélyükből szövődött barátság hamarosan mélyebb kötelékké vált.
Két nyár sem telt el, és Franciska és Máté a szegedi Dómban esküdtek örök hűséget egymásnak barátaik körében. Bár Franciska bécsi gyökerekkel rendelkezett, sosem kutatta felmenőit, amíg egy nagybányai festőtábor alkalmával, egy pohár vörösbor mellett véletlenül fel nem fedezte, hogy dédanyja a 19. század második felében, a kiegyezés korában Szegedről költözött Bécsbe, egy osztrák katonatiszthez ment feleségül. Máté pedig tíz év után Magyarországon vallja, hogy ő igazán hazatért.
Amikor ma kérdezik a művészházaspárt, mi tartotta őket itt végérvényesen Magyarországon, a válaszuk egybehangzó: a nyugodt vidék, a barátságos emberek, a gyönyörű tájak, a magyar zene, az ételek zamata és a borok egyedi íze. Végül választott otthonukat Tokaj melletti Mádon, egy régi falusi kúriában találták meg, melyet egy elhagyatott kisnemesi ház örököseitől vásároltak meg, a hozzátartozó szőlővel, présházzal és pincével együtt.
Belsőépítész barátjukkal, Tamással közel egy év alatt varázsoltak a romos, avitt házból csodálatos művészlakot és otthont. A stílus a klasszicizálóan rusztikus eleganciát képviseli. Franciska műterme a ház földszintjén kapott helyet, ablakai a szőlőültetvényre és a dombokra néznek, a terem egy szegletében pedig Máté zongorája és stúdióberendezése áll.
A barna, bézs és fehér színvilág, valamint a diófából készült bútorok nyugalmat sugároznak. A falakat a környékbeli falvakból beszerzett cseréptányérok és szőttesek díszítik. A ház mennyezetét a régi, pácolt és lakkozott fa mestergerenda uralja, melyről a nappaliban és a műteremben szárított levendula- és rozmaringcsokrok illata lengi be a teret. Minden helyiségben fapadló és szőttes rongyszőnyeg látható.
Az étkezőben, ahol a baráti összejövetelek gyakoriak, egy nagy kerek, ácsolt faasztal, hozzá illő támlás székek, valamint egyedi készítésük barna pohárszék és tálaló kredenc áll. A nappaliban kényelmes kanapék és fotelek veszik körül a csodálatos fatüzelésű kandallót, mely felett faragott diófa keretes tükör és kovácsoltvas gyertyatartók ékeskednek. A mennyezeti gerendáról láncon lógó, kovácsoltvas, matt üveg burás csillár világítja meg a teret.
Franciska műterme a ház szívének is tekinthető, ahol a falakon festményvázlatok sorakoznak, és a színek kavalkádja a kreatív energiáról árulkodik. Az egyik sarokban Máté zongorája és a modern stúdióeszközök izgalmas kontrasztot alkotnak a rusztikus környezettel.
A ház többi helyisége is ezt a stílust követi. A konyha a funkcionalitás és a melegség jegyében készült. A bézs színű falakhoz és a padlóhoz sötétbarna fa konyhabútorok illenek, melyekben kovácsoltvas fogantyúk teszik teljessé az összhangot.
A konyhapulton rusztikus kerámiaedények és egy réz csaptelep emlékeztet a múltra, miközben a modern gépek a kényelmet szolgálják. A hálószoba egy igazi pihenő sziget, ahol egy nagy méretű, faragott fa ágy áll a középpontban. A puha, bézs és fehér színű ágynemű harmonizál a sötétbarna fa bútorokkal, míg a falakat Franciska saját alkotásai díszítik. A vendégszobában egy kovácsoltvas ágy, egy kisebb fa asztal és egy szekrény adja a klasszicizáló rusztikus érzést, ahol a barna és a fehér dominál. Az ablakból nyíló kilátás pedig minden vendég számára igazi élmény.
És egy rövid, de jellemző történet a fiatal művész párról, amit a szomszédjuk mesélt el:
Egyik este Franciska és Máté egy csendes este vacsorát éppen befejezték, mikor Máté mosolyogva megemlítette:
– Franciska, drágám, a te anyád a 19. században Szegedről költözött ki Bécsbe. Azt hiszem az én dédapám meg onnan jött szegedre.
Franciska elgondolkodva kérdezte:
– Dehát te nem Londonban éltél és tanultál?
Máté mosolyogva felelte:
– Igen az én dédapám is Bécsben élt, de, miután jogi diplomát szerzett, visszaköltözött a családjával Magyarországra, mert úgy döntöttek, a magyar szőlőnél, a pincénél, a magyar nótáknál és a magyar boroknál nincs jobb a világon. Azt hiszem a családunkban ez aztán valahogy generációról generációra öröklődik.
– És aztán a te dédapád sem jogászkodásból élt? – kérdezte Franciska.
– Bizony nem. Ö is, ahogy most én, nagyon is szerette a magyar zenét, főleg a magyar nótákat. Anyámtól tudom, hogy a papa sok szombat este átdalolt a szomszédokkal és a barátaival a pincében: „Vörös bort az asztalra, csinos lányt az ölembe.”
Máté ahogy rázendített a dédpapa nótájára azon nyomban Franciskát átölelve az ölebe penderítetté és a lány pirosló ajkait forró csókjaival árasztotta el.
Franciska egy későbbi kiállításán ennek a romantikus estének a képe is látható volt, méghozzá a művésznő egy díjat nyert vásznán.
Horváth Tamás-szerkesztő-Budapest-2025