Karácsonyt követő első nap, kivétel nélkül minden barátom már korán reggel nálunk vendégeskedett. Ilyenkor, bár egymást túlharsogva részleteztük a kapott ajándékaink sorát, mégis egy-kettőre csend támadt, amikor megláttuk a szobánk ajtajában Rozi mamát, kezében egy nagy fényes tálcájával, rajta szépen díszített csészékkel, bennük az ő karácsonyi meglepijével; az elmaradhatatlan isteni illatú csokoládé italával.
Az akkori gyerektársaim közül ma már egyre többen hiányoznak, de akik még vannak és ilyenkor karácsony tájékán, amikor telefonon beszélünk egymással, búcsúzáskor szinte kivétel nélkül megkérdik: emlékszel még…..?
Hát hogy ne emlékeznék. Még álmodni is szoktam a vaníliás csoki illatáról.
Kóstolják meg Önök is, Isten úgyse, nem bánják meg.
Ahogyan Rozi mama keverte nekünk:
Egy liter minél zsírosabb tejhez vásárolt 15dkg jó minőségű csokoládét, melyet apró darabokra tördelt. (ma a megmart csoki mikulások darabjai is megteszik)
Egy kisebb lábasban a tűzhelyen (akkor még sparhelten) kevés tejjel a csokoládét simára keverte.
Mikor ezzel elkészült egy habüstben a felolvasztott csokoládét, két tojás sárgájával és egy marék porcukorral, na meg egy vaníliarúd, késsel kikapart húsával és a maradék tejjel, habverő segítségével, gőz felett felverte.
Forrás előtt a rézüstöt levette a gőztőr és folytonos kavarás közben a féltett, csak ünnepnapokon használt porcelán csészéibe töltötte. Hideg kövön a spejzban lehűtötte, majd a tetejére tejszínhabot púpozva nesztelenül, mint egy idős, fehér hajú angyal, megjelent a szobánk ajtajában.
Most, hogy ismét Karácsony van, biztos vagyok abban, hogy Rozi mama fenn a Menyben az ifjabb angyalokat kínálgatja a csodálatos, csokoládés itókájával.
Rozi mama emlékére.
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook