Iparművészetünk Hunyadi Mátyás korában – I. rész,

 

550 éve olyan magyar, uralkodó fejére került Szent Istvánunk koronája, aki hazaszeretetével, vezetői képességével, politikai rátermettségével, honvédő tetteivel, igazságosságos országlásával, műveltségével és a művészetek iránti rendkívüli fogékonyságával – nemcsak nemzete előtt, de más népek körében is – dicsőséget és megbecsülést szerzett, mind eme nemes tetteivel, hazájának és népének.

 

 

Kolozsváron Mátyás király szülőhaza

 

 

A magyar nemzet történelmében hosszú évszázadoknak kellett elmúlni, ahhoz, hogy Attila és István királyaink dicső uralkodásához méltó királyt tudjon nemzetünk, Hunyadi Mátyás személyében hazánk élére állítani. „Oly sok viszály után,” aztán 1458. január 24. napján, Kárpát – medencei bejövetelünk óta első ízben, a közrendek és a nép egybehangzó akaratából, ez a várva-várt esemény 550 évvel ezelőtt, bekövetkezett.

Így ismét olyan magyar, uralkodó fejére került Szent Istvánunk koronája, aki hazaszeretetével, vezetői képességével, politikai rátermettségével, honvédő tetteivel, igazságosságos országlásával, műveltségével és a művészetek iránti rendkívüli fogékonyságával – nemcsak nemzete előtt, de más népek körében is – dicsőséget és megbecsülést szerzett, mind eme nemes tetteivel, hazájának és népének.

 

 

Mátyás király lovas szobra Kolozsváron

 

Uralkodása alatt hazánk, talán legsikeresebb és legtermékenyebb évtizedeit élhette meg történelme során. Ennyi magasztos jelző tán elég is királyunk dicséretéből. Beszéljenek inkább azon tettei és cselekedetei melyek miatt személye az évszázadok során, szinte legendává nőhette ki magát.

A következőkben tehát az országlása alatt felvirágzott magyar gazdaságra – és ezen belül is; az iparművészetre – és kapcsolódó egyéb céhek elért dicső eredményeire szeretnék rávilágítani.

Továbbá szeretném legalább részben bemutatni akkori mestereink szaktudását és felkészültségét, a ránk maradt remekeik leírásával, mely remekeket nemcsak idehaza, de szerte Európa uralkodóházaiban a legbecsesebb és legdrágább ajándéknak, vagy lakberendezési tárgyként vásároltak.

A Mátyás korabeli nagyszabású közigazgatási, hadászati, építészeti, szobrászati és más eredményekről és hagyatékokról a terjedelem hiánya miatt nem kívánnék szólni, bár e felsorolt témakörökben is lenne mivel dicsekednünk ország-világ előtt.

 

 

 

Báthory címerkő Nógrád várából és a Báthory Madonna

 

 

Talán a minden korban kimagasló tudást, és szakmai felkészültséget, mutató iparművészetünket; mint például: az aranyműves, zománcozó, ötvös és más céheink tevékenységét és csodás remekeit állítanám ezen évforduló alkalmából, megemlékezésem középpontjába.

Ezek a korabeli műhelyek becses darabjaikkal szorosan kapcsolódnak és elvezetnek hazánk öltözködési, gasztronómiai, és lakberendezési szokásaihoz Termékeik megjelenési formájával, külcsínével és anyagválasztásával viszont rávilágítanak népünk ízlésvilágára, művészeti kulturáltságára és tanult, intelligens mivoltára.

 

 

 

 Korabeli kályhacsempéken a Hunyadiak címerei

 

Természetesen mindezek, egy olyan országló, anyagi, erkölcsi és szellemi támogatása nélkül, mint Hunyadi Mátyás királyunk volt, soha sem jöhetett volna létre.

Az írásban megemlítésre kerülő kincsek képeken történő bemutatása ma már szinte lehetetlen, mert a Habsburg és oszmán-török dúlás során hazánk ilyen tárgyú iparművészeti remekeit vagy elrabolták, vagy véglegesen elpusztították, a megmaradt kevés értékeinket, pedig német, orosz és amerikai múzeumokba hordták el „megőrzésre” a II. Világháború hadizsákmányaként – győztesek és vesztesek – közös megegyezéssel.

Azonban a fennmaradt korabeli leírásokból és külhoni múzeumokból egy-egy letagadhatatlan darab, alkalmankénti fel-felbukkanásával, a rajtuk feltüntetett kéz- és céhjegyek alapján bizonyítani és következtetni lehet az alant leírtak igazságtartalmára.

Szerencsénkre, vagy éppen szerencsétlenségünkre, a magyar nép jellemében lévő fényűzési hajlam és pompaszeretet, valamint hazánk korábbi nemesfémekben gazdag bányái és méltán világhírű bányaipara, bőven szolgáltattak okot és alapanyagot e műremekeknek, hogy létrejöjjenek. Mindez válasz egyben arra a kérdésre is; miért emelkedtek a mesterségek ezen ágai oly magas fokra hazánkban.

 

 

 

 

Honfoglaló eleinknél már e jól ismert szokásunk még inkább kiteljesedett az Anjouk és Hunyadi Mátyás azon törekvéseiben, hogy oly fényes királyi udvart igyekeztek fenntartani, hogy a más országbeliekkel ne csak versenyezzenek, hanem azokat több tekintettben túl is szárnyalják.

Talán kicsit kegyetlenül hangzik, de bizton állíthatjuk, hogy a XIV. és XV: századi hazai arany, zománcozó, és ötvös mesterségek, és az ezekhez kapcsolódó, de napjainkra már elfeledett kiegészítő tevékenységek, oly magas színvonalú szakmai tudással bírtak, amit a mai technikai lehetőségek mellett sem tudnak a hasonló szakmákban dolgozó iparművészeink megközelíteni, de még kevésbé túlszárnyalni.

A Mátyás korabeli aranyozó, zománcozó és ötvös céhek, kimagasodtak más iparos céhek közül abban is, hogy legényeiket csak nyolcévi tanulás és inaskodás után szabadították fel.

 

 

Hunyadi Mátyás királyunk arany pénze

 

Hogy hazánkban milyen magas szintű képzés folyhatott akkoriban e három szakmában, bizonyítja, hogy a külföldi iparosok igen gyakran küldték készítményeiket Magyar honba zománcozni vagy azokon a befejező munkálatokat elvégezni. Mindezek korabeli jegyzőkönyvekből, bárki számára elolvashatók.

Folytatjuk a II. részben

Horváth Tamás (2008-01-22)

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots