Lakberendezés művészetének általános igénye

Ma még mindig sokan hiszik, ha az újonnan vásárolt lakást a lakberendezési áruházak által kínált “modernnek” és divatosnak kikiáltott bútorival és kiegészítő tárgyaikkal berendezik megvalósult minden álmuk, már csak a lakásszentelőt kell a barátokkal megtartani. Pedig…..

 

 

 

Míg a huszadik század első felében a városi bérházak –lásd belvárosi „bérpaloták” épületei – addig napjaink szociális viszonyainak már, legalább is hazánkban, a lakótelepi és lakóparki tömbházak a legkifejezőbb alakulatai.

 

 

 

A városlakó családok legtöbbje, ugyanis a nagyvárosok szülte társadalmi viszonyok és kultúra keretein belül, valamint azoknak a törvényeivel kénytelen számolni és együtt élni.

 

 

 

Ennél fogva a bérlőknek, tulajdonosoknak éppen úgy, mint tervezőknek ehhez a lakótelepi és lakóparki lakásviszonyokhoz, adottságaikhoz, anyagi lehetőségeikhez kell igazítani a reális lakberendezési elképzeléseiket és az igényeiket.

 

 

 

 

Gondoljuk csak meg! A múlt században legalább ötven évre volt szükség ahhoz, hogy a vidéki házaikat, kertjeiket kényszerből maguk mögött hagyó családok sokasága beletanuljon a városi élet keretein belül megvalósítható, igen csak szűkösnek nevezhető, lakáskultúrájába és annak, lakberendezési művészetébe.

 

 

 

 

 

Na, már most az ilyen családok gyermekeinek, nekünk, akik már a világ majd minden szögletébe eljuthatunk és elleshettük a mienknél jóval előbbre tartó berendezői kultúra apró esztétikai finomságait majd még egyszer annyi idő szükségeltetetett mindezek megértéséhez és igényéhez, mint annak előtte a szüleiknek a bérpalotai otthonaiban.

 

 

 

 

Ahhoz, hogy napjaink anyagi szűkében élő gyermekeink felismerjék a hazai lehetőségeink keretein belül megvalósítható s a világ nagyvárosi lakáskultúrájának esztétikai finomságaival teletűzdelt célszerű és ugyanakkor ízléses megoldásait, egyetemes társadalmi iskolázottságra van szükségük.

 

 

 

Csak ettől lehet remélni az otthonok oly mérvű tökélesedését, mely nem a nyomorúságot, de nem is a kivagyiságot, hanem a lakásából otthont építeni kívánó ember belső adottságát, egóját tekinti elsődlegesnek.

 

 

 

 

Ennek az iskolának egyetlen mondanivalója: Keresd a igényesen szépet és a tökéletesen kényelmeset!

 

 

 

 

 

A mai iskola, ha nem érti meg, hogy miért van szükség a rajz, ének és testnevelés, vagy éppen a költészet szeretetének tanítására soha nem lesz képes a legfontosabbat megtanítani, példának okán azt, hogy hogyan szenteljük meg életünk pihenőhelyét, a családi fészkét s hogyan válasszunk majd ahhoz, énünkkel harmonizáló színeket s hogyan teremtsünk benne meghittséget, kellemet, kényelmet. Hiszen a megvásárolt lakás nem más, csak csupasz falak által határolt kisebb, nagyobb terek összessége.

 

 

 

 

 

Természetesen túlzás lenne egy tanóra kereteit dogmatikus szabályokkal megtölteni. Helyette abból az életérzésből, személyiségünknek olyan esztétikai igényességéből fakadó szikráját kellene ezeken a tanórákon lángra lobbantani mely képes az otthon melegét a lakásunk csupasz falai közé varázsolni.

 

 

 

 

Képes lesz a lakásberendezés minden egyes tárgyából azt a meghitt érzést sugalltatni, hogy még az, az egyetlen darab is, az, az apró kis részlet is az énünknek, belső énünknek, mind egy- egy parányi darabjai. Vagyis: „Nem én vagyok a tárgyaimért, hanem a tárgyaim vannak énértem.”

 

 

 

 

Köszönöm a figyelmüket:

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás