Magyar életérzés az ’50-es években

“Az élet elvtársak, megjavult. Az élet, vidámabb lett… A mi forradalmunk jellemző sajátossága abban áll, hogy nem csak szabadságot adott a népnek, hanem anyagi javakat is, a jómódú és kultúrszínvonalon álló élet lehetőségét.”

 

 

A tizenötmilliós magyar nemzet újkori szabadságharcának 50. évfordulóját ünnepelte 2006. október 23-án. Erre a négyjelentőségű eseményre emlékezve került megrendezésre a budapesti Petőfi Csarnokban az a kedves, de viszonylag szerényre sikeredett kiállítás, mely a látogatók többségének emlékeiben egy olyan életérzés borzalmait idézte meg, mely borzalmaknak az elkövetőit az 1950-es és 60’-as évek kommunista diktatúrájának gátlástalan kiszolgálói között találjuk.

 

 

Az a „vörös köd”, mely a kiállítási termet széltében hosszában belengte, a legnagyobb telitalálata volt az egész demonstrációnak, hiszen az ötvenes évek életérzésének alapja és meghatározója éppen az efféle vörös nihil volt, melytől akkoriban senki egy percre sem szabadulhatott.

Ez az agresszív „pokolgőz” beleitta magát az emberek gondolkodásába, a művészi ihletésbe, a művelődés, szórakozás, építőmunka, a paraszti élet, de a gyermeknevelés minden apró kis részletébe is. De megfertőzte bűzével a családi légkört éppen úgy, mint az otthon szentségét, vagy mint a születés és az elhalálozás eseményének évezredes megemlékezési szokásait.

 

 

 

A tárgyi anyagokban amúgy szegényesre sikeredett kiállítás a hangulatával, azért így is képes volt hozzásegíteni a mai fiatalokat annak megértésében – legalább is megsejtésében – hogy akkoriban, 1956 októberében hogyan és miért történt meg mind az, ami annyi sok véráldozatot követelve, megtörtént?

(az már csak a sors iróniája, hogy újkori szabadságharcunk ötvenedik évfordulójára az MSZP, Gyurcsány miniszterelnök úr vezetésével egy olyan performansszal ajándékozta meg a magyar ifjúságot, amely „életjátéknak”a látványa végül is segített megértetni fiataljainkkal a nagyapjuk korabeli kommunista kegyetlenkedéseknek igaz voltát, jelenét és lehetséges jövőjét.)

 

 

Képeinek bemutatása mellet ajánlom, tegyünk egy kis időbeli utazást és a kor megértése céljából szemezgessünk a korabeli kommunista firkászok és képzőművészek „értékes” alkotásaiból.

Köszönöm a kiállítóknak, hogy a látottak segítségével ismét átélhettem fiatalságom meghatározó és még ma is borzongató élményeit és azok hangulatát, valamint azt a lehetőséget, hogy az ott készült fotóim segítségével, bemutathatom unokáimnak és unokáim barátainak az akkori idők szellemiségét,melyet legrosszabb álmukban sem kívánnám, hogy átéljenek.

(Horváth Tamás)

 

 

Íme, egy lírai hangvételű gyöngyszeme a kommunista költészetnek:

Az árulók ellen, Takács Tibor, 1950.

Négy rend ruhám van és teljes szabadságom,

Elvtársaim, enyém a világ.

Szemem vigyázva, féltőn csüng hazámon,

Fegyverrel védem, ha kell – igazát.

Húszon – két éves karom erejével

Segítem népem, mint ahogy segít

Velem együtt milliók erejével

Szovjet, román s a többi bolsevik.

Öt év minden termése, – ízes alma,

S a jövő olyan bőséget ígér,

Milyet csak a dolgozó nép hatalma

Teremt a földön, s dédelget szívén.

Országom ellened tört meglapulva

Néhány bitang, gaz, hitvány áruló

Tőrös szavam szívük, keresztülfúrja,

Csalánnal verje testüket a szó.

Velem kiált az üzemeknek hangja,

Szavam tovább adják az iskolák,

Hegyekké tornyosul a nép haragja.

Az egész ország versemmel kiált.

S feleletkép mindenütt magasabbra

Kúszik a termelési grafikon.

Jobban szántják a traktorok a barna

Földet a dunántúli dombokon.

Jobban vigyázunk üzemekben, földön

Jobban a Pártban, ki mit tesz s hogyan?

Hogy az árulók kése beletörjön

S élhessünk, építhessünk boldogan.

Az árulók ellen vezess a harcba

Atyánk, tanítónk, hősünk: Rákosi

S pusztítsa el őket a nép haragja

S a világ proletárjai.

(Műkedvelőknek: A „költemény” a „Naptár az 1950. évre” kiadványban jelent meg.)

 

 

Korabeli humor, ismeretlen szerzőtől

Cím: Ami egy legényből nem lehet

– No, Pista – mondja Panni -, utolértünk benneteket, legényeket. Most már belőlünk is miden lehet.

– Minden?

– Minden hát. Sőt tudok olyan foglalkozást, amit én űzhetek, te meg nem.

– No, hát arra kíváncsi vagyok! Mi az, ami te lány létedre lehetsz én meg legény létemre nem?

– Mi? – neveti el magát Panni, – Hát például traktoros lány…

Ajánlanám, ha jól kinevették magukat, fordítsuk a szót komolyra.

Olvassuk el a korabeli ismeretlen politológus fejtegetésének – néhány általam önkényesen kiragadott, de nagyon fontos részletét! Pontosabban azon sorait, melyek nemzeti felemelkedésünk perspektívájának jegyében fogantak és az első 5 éves terv szükségszerűségére hívják fel az akkori elvtársak figyelmét:

„Hároméves tervünk befejeződött. Ezt a tervet a magyar kommunisták dolgozták ki három évvel ezelőtt. Dolgozó népünk nagy lelkesedéssel fogadta. Lendületes munkával minden részletében megvalósította, sőt túl is teljesítette azt. Ezt, az tette lehetővé, hogy Rákosi Mátyás bölcs útmutatását követve, nemzetünk vezető ereje, a munkásosztály kiszorította a tőkéseket a vezető hatalom gyakorlásából. ”

Később így folytatódik:

„1949 – év tavaszán jóval a hároméves terv befejezése előtt előrelátó gondoskodással foglakozott a további fejlődés kérdéseivel a magyar munkásosztály pártja, a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége és határozatot hozott az ötéves népgazdasági terv kidolgozására. A tervet szakembereink, a Magyar Dolgozók Pártja vezetőinek útmutatásai alapján elkészítették, majd az első ötéves tervből törvényjavaslat lett, és az decemberben törvényerőre emelkedik.”

Tehát ez volt – vagy nem? – nemzeti felemelkedésünkhöz és az imperializmus legyőzéséhez a bölcs útmutatás és a helyes irány kijelölése. Szerencsénkre – vagy sem? – mint azt olvashatjuk, már akkor is voltak komoly, de főleg kommunista szakértőink.

Ez itt most a reklám helye:

 

 

Folytassuk visszaemlékezésünket egy nagy költő tanító szavaival!

Mérleg, Aczél Tamás, 1950.

Ne kertelj, mond az igazat,

Kínában az igazat mondják.

Emelkedik a tengeren a hab,

Leveti hátáról a hordát.

Menekül Fermosából a hírhedt

Amerikai tengerészgyalogság.

Ne kertelj, mond az igazat,

Jávában az igazat mondják

S vádló kommunista pártokat

Viszi a gyöngyöző igazság.

A párolgó rizsföldeken

Az árulóknak vetnek csapdát.

Ne kertelj, mond az igazat,

Burmában az igazat mondják

S a fénylő kókuszfák alatt

Géppisztolyokkal gyakorolják,

Kik nem hagyják, hogy testüket

Szétroppanthassák a fasiszták.

Ne kertelj, mond az igazat,

Mert itthon az igazat mondják,

Kik életüket és pártjukat

Védik, ha rendezik a normát,

S a termelés karjával építik:

A győzelmes proletárdiktatúrát.

… Magammal szembe ültetett

Az egyszerű felülvizsgálat – a VII/15-ös körzet.

Így hallgattam heteken át.

A pártnak beszélt Polyákné, Tóth György, Kóti Imre,

Akár csak én most tinektek elvtársak.

Az igazat mondtam-e vagy

Hazudtam – rajta – mérjétek le.

Huszonegy évig éltem, mint rab, ne ítéljetek kényre-kedvre.

Az életet, a szót, a kommunista tettet,

Jelenti most a mérleg nyelve.

Éljen a béke! Le a háborúval!

Ti ezernyelvű agitátorok

Visszhangozzátok utánam a szót – kik kiléptünk a fényre

Nem leszünk többé barlanglakók!

Kis türelmet kérek, de kissé elérzékenyültem. Elnézést. Semmi baj, most már folytathatjuk. Nos, akkor most nézzünk meg egy korabeli karikatúrát!

 

 

Jót nevettek? Nos, ha igen, akkor gyerünk tovább! Olvassunk most bele egy korabeli, sok-sok igazságot felvonultató Párthatározat szövegébe:

„A felszabadító Szovjetunió baráti segítsége és a Magyar Dolgozók Pártjának biztos kezű vezetése, népi demokráciánk, valamint tervgazdaságunk rendszere tette lehetővé, hogy az idén jobban élünk, mint tavaly és még jobban, mint az azelőtti években, s így jóval túlszárnyaljuk a háború előtti életszínvonalat. Az élet nálunk is könnyebb és vidámabb lett. Az ötéves terv, ragyogó jövőnk terve, pedig mutatja azt az utat, amelyen járva, jó munkánk nyomán tovább fog emelkedni dolgozó népünk életszínvonala.” (És akkor még a pannon-puma nem is élt.)

Ez itt most megint a reklám helye. Ne menjenek el!

 

 

Higgyék el kedves olvasók; nincs új a nap alatt. Az ígéretek, a hazugságok, a nem hagyományokra – csúnya szóval – a nem konvenciókra épülő társadalmakban – akár csak a zónapörkölt a korabeli kisvendéglőkben – mindig megtalálhatók az étlapon.

Például:

Jobban élünk

(„Naptár az 1950. évre” című műalkotás 61. oldaláról.)

„Az élet elvtársak, megjavult. Az élet, vidámabb lett… A mi forradalmunk jellemző sajátossága abban áll, hogy nem csak szabadságot adott a népnek, hanem anyagi javakat is, a jómódú és kultúrszínvonalon álló élet lehetőségét.” Ezeket mondotta Sztálin elvtárs a Szovjetunió dolgozóinak helyzetéről – állította a korabeli cikk írója, majd így folytatja:

„Ebben is követtük a Szovjetunió nagyszerű példáját. A népi demokrácia nem csak szabaddá, saját országának urává tette a dolgozó magyar népet, hanem jólétet is hozott.

 

 

Életszínvonalunk állandóan emelkedett az elmúlt években – és emelkedik továbbra is. Erről az állandó emelkedésről beszélnek a számok. Ha a gyáripari munkások háború előtti reálbérét száznak vesszük, úgy 1947 júliusában 87%, 1948 júliusában 127% volt az életszínvonal. 1949-ben még tovább emelkedett: júliusban elérte a 137%-ot. És, azóta is meredeken tart az emelkedés. Számos árucikk, fontos élelmiszer olcsóbb lett és ugyanakkor a bérek is tovább nőttek.

 

 

Vessünk csak egy pillantást nyugatra, azokra az országokra, amelyekben a dolgozók a tőkés kizsákmányolás igája alatt sínylődnek. Ott éppen ellenkező irányú a fejlődés. Az USA-ban 1945.-től 1948.-ig 13.5 százalékkal csökkent a dolgozók reálkeresete. Azokban az államokban, amelyek az USA járószalagjára kerültek, ahol a dolgozókat kettős kizsákmányolás – az amerikai és a hazai tőkések – szipolyozzák ki, még súlyosabb a helyzet. Angliában a háború előtti életszínvonal 70 százalékán, Franciaországban 50 százalékán, Olaszországban pedig mindössze 45 százalékán nyomorognak a munkások. Hasonlóképen fokozódott a többi dolgozó réteg nyomora is.

 

 

Nem véletlen jelenség ez a kétféle irányzatban. A kapitalizmus törvényszerűsége a dolgozók elnyomorodása és ugyanakkor a szocialista úton fejlődő gazdaság törvénye az életszínvonal emelkedése.” Stb. stb.

 

 

Ugye tanulságos?

Mivel korosztályomnak, hazánk akkori „aranykora”jelentette az ifjúságot és benne az élet legszebb adományát; a szerelmet, házasodást, majd a gyermekáldást, azért úgy gondoltam, hogy e rövid kis visszaemlékezésben illik egy kis nosztalgiát ébreszteni mindnyájunkban a régi emlékképek felidézésével. Ebben segít bennünket; Kónya Lajos, koszorús költőnk, akkori zsengéi közül az egyik legmaradandóbb és legszebb költeménye. Fogadják szeretettel:

Szerelmes vers, betegágyon, Konya Lajos, 1950.

Képed nézem három napja már

Itt a falon esküvőnk nyarán.

Festettem még, arcodon aranylón

Ömlött szét a falusi alkony.

A kék égen nyoma sincs a vad

Bombázóknak, mélyen alszanak

a fák. Karod úgy feszül a padra,

Ha megmozdulsz, letörik a karfa.

Fülledt, nagy csend, Rózsaszín ruhád

Rejti még a tested viharát –

S körülötted úgy pihen az ország,

Takargatná szánni való sorsát.

Fekszem, s nézem ezt a képet én

Napok óta. Úgy intesz felém,

Olyan özönvíz – előtti korból,

Lázasan is el kell mosolyodnom.

S illenék, hogy szánjam gyermeki

Éveidet, sóhajtsak neki:

Szép ifjúság… hogy szállnak az évek?

Engedd most el az érzelgősséget.

Ki a mélyből jött, még pihegő

Lélegzettel kapkod levegő

Után. Az már eget kér lobogva,

Sose vágyik vissza a habokba.

Voronyezs évére vágytam én?

Pók sző hálót képed keretén,

Merül a múlt, kapaszkodj a padba,

Emelkedünk egyre magasabbra.

Megjött a Szabad Nép, még zizeg

Bogarakként zsonganak a hírek

S oly boldogan, mint mesét a gyermek,

Böngészem őt; az Ötéves Tervet.

Ki tudnék az ágyból ugrani.

Zúghatnak már Truman tankjai –

Túldübörgi jó húszezer traktor,

Add a kezed! Készül az aranykor.

A narrátor jogán engedtessék meg, hogy búcsúzóul idézzek egy ma élő nagy klasszikusunktól: „Hazudtunk reggel, hazudtunk éjjel meg nappal…”

Nos, mint azt olvashatták így volt ez akkor is, így van ez sajnos még ma is, és így lesz ez mindaddig… Meddig??? Talán azért hullott annyi ifjonti vér a magyar hazában 1956. október napjaiban, mert a megváltoztathatatlannak tűnő, talmi értéktelenségek és hazugságok felett az igazság és a tiszta morál akart végre, valahára diadalt ülni. Sajnos, ez akkor még nem sikerülhetett, de nektek kis unokáim talán már lesz részetek benne.

Köszönöm figyelmüket!

Horváth Tamás

 

 

Szerző: Tamás Horváth