Magyarország 1900. – divat és társasélet – VII. rész

Divat és társas élet

Mielőtt rátérnék a korabeli lakásberendezés részletes taglalására, ajánlom, tegyünk egy újabb kitérőt és tekintsünk bele a kor jobb megértéséhez dédanyáink és dédapáink öltözködési kultúrájába, tánc divatjába és étkezési szokásaikba. Elsőre nézzük, milyen volt a divat a századfordulón a millennium korában?

A szoknya bősége mely orgiáját élte a nemrég kimúlt krinolinban és turnőrős (farpárnás) ruhákban, most a testhezálló, testre simuló szecessziós vonalvezetésű, harangszoknyás divat követi. A korábbi fazonokból kispórolt anyagmennyiséget, azonban ezután is szeretnék a kereskedők eladni, ezért a divatkreátorokkal megegyezve kitalálták az úgynevezett „sleppet”, vagyis az uszályt.

A XIX. század második felének divatos, párizsi modelljei

A kort még egy nagyon fontos divatkellék jellemzi, ez pedig a „mieder”, vagy más néven fűző, melynek segítségével – és az általa okozott szörnyű kínok elszenvedésével – honunk lányai és asszonyai darázsderekat igyekeztek kölcsönözni maguknak. Másik fontos kellék még a kalap az elmaradhatatlan tollakkal, virágokkal, szalagokkal és ki tudja még hányféle dekorációval felcicomázva. Egy jól nevelt hölgy, még a strandon is hord kalapot és napernyőt, annak ellenére, hogy fürdőmeze alól – mely nem sokban különbözött az utcai viselettől – semmilyen testrész darabkája sem látszódhatott ki.A Pesti Hírlapban olvashatjuk: „Egy női ideál és divatteremtő maga Erzsébet királyné, aki egyszerűen, de rendkívül öntudatosan öltözködik, Lovaglóruhájáról például – s azt nem miden alap nélkül mesélik – egyenesen a testére szabatja.” A sima egyszerűség, még az ilyen fejedelmi példa ellenére sem tudott a magyar hölgyek körében tért hódítani. Csipke és virágdísz öntötte el a ruhákat, melyeket a kevésbé hibátlan alakú hölgyek is ragyogóan kihasználtak idomaik kiigazítására. A női divatban továbbra is a párizsi évszakos kollekció a mérvadó, azon belül is a tehetősebb polgárhölgyeknél Zsirárdi mester által kreált modellek azok, amelyekért szinte vagyonokat képesek kifizetni egy-egy Váci utcai divatszalonban.

Hódit a sport, már túl vagyunk az első újkori olimpiai játékokon. A századfordulóra és az utána következő években már a hölgyek is bekapcsolódnak az efféle szabadidős programokba. Már létezik a kerékpár, divat a tenisz a lovaglás az úszás és a városligetben a korcsolyázás a sikk téli hónapokban . A sportruházatban, akár csak a férfidivatban az angol fazonok hódítanak országszerte. A színházak esténként válogatott szépségekkel telnek meg rajtuk, szebbnél-szebb toalettekkel. A hölgyek vállra vetett boát, muffot (kézmelegítőt), kontyot és hosszú tűkkel hajukhoz rögzített díszes kalapokat viselnek.

Estélyekre kivágott ruha, hosszú szárú glaszékesztyű és selyemcipő illett. Hajviseletben, a hosszú, dús haj a divat. Ekkor járja be a világot a páratlanhírű Csillag Anna reklámja – egy 26 esztendős zalai, lány képe – akinek a haja földig ér és közel 180 cm hosszú. Minden hölgy ilyen hajról álmodik. A férfidivatot se hagyjuk szó nélkül! Mielőtt azonban részleteznénk dédapáink hódító viseletét, hallgassuk meg egy korabeli híradás áradozásából való részletet! Ebből az írásból megtudhatjuk, hogy hogy milyen fénnyel illik megjelenni egy magyar úrnak – történetesen az ifjú Apponyi Albert grófúrnak- mikor éppen a belvárosba hajtat négyfogatújával: „Midőn, mint felnőtt főrangú uracs, délceg négyes díszfogatán első ízben hajtatott végig a magyar főváros zsongó – bongó utcáin, csakúgy szikrázva – különben jól fegyelmezett és aesthetikailag is teljesen correct, üde életvidorságtól – elállt a Váci – utca sétáló közönségének a szeme. Akik csak látták őt a „Nemzeti Színház” valamely női bájakban gazdag páholyában, a lóversenytéren, a hangverseny teremben, a legválasztékosabb bálokon – akik látták az ő tündöklő megjelenését, aetherileg finom mozdulatait, elvakító modorát – akik hallották az ő bűvösen csengő hangját – beleszeretnek mindannyian.”

A kiegyezés kora utáni férfi viselet színtelenné és, ha lehet mondani, sivárrá vált. Újítás talán a zakó, az összecsukható keménykalap, mely módi francia találmány s a cilinder összecsukható változata volt. (klakk) Alkalmi öltözetnek maradt továbbra is a frakk, de most már csak fekete színben volt divatos. Utcán és társaságban könnyed viseletnek számított a „ferencjóska”, mely szintén a francia gerokk (háromnegyedes kétsoros gombolású mellénykabát) magyarított változata.Még talán a színes nyakkendő mely említésre méltó. Ez ugyanis kissé változatossá tette az egyszerű, egyenes vonalú öltözetet. Az ilyen nyakkendőket keményített nyakú szimpla, vagy dupla gallérra kötötték fel. Rendkívüli ünnepi alkalmakra, például a millenniumi díszmenetben még divat volt a magyaros, zsinóros díszöltözet is, de színes változatát már csak esküvőn, legfeljebb eljegyzés alkalmából viselték, különben ebben is a fekete szín lett az uralkodó. A századfordulóra sem változik a férfidivat, talán a sportosabb angolosan egyszerű vonalvezetés, a mellény és az elmaradhatatlan sétapáca bővítette tovább dédapáink öltözékének a reprezentációját.

Nos, ha felöltöztünk, irány a mulató! Szabad egy táncra?

A XIX. század népszerű társastáncait, mint a minétet, mely a francia „menüettet” magyarított elnevezése, vagy a keringőt, a polkát, a galoppot, a közkedvelt mazurkát, de az ifjú Széchenyi korában, országosan népszerűvé vált csárdást is, járták dédanyáink és dédapáink, ha egyáltalán mulatni volt kedvük a kiegyezés utáni szegény Magyarországon.A századvége a társastáncok terén is hozott újat. Ekkor jelent meg a boston, mely a népszerű valcernak (keringőnek) egy módosított változata. Azáltal, hogy ez a táncforma a korábbiakkal szemben, jóval szabadosabb és egyénibb koreográfiával bírt, valamint, hogy társaság nélkül is táncolható volt, rövid idő alatt rendkívül népszerű lett a hazai fiatalság körében. (Megjegyzés: Nagykorúság csak a 24. életév betöltésével kezdődött meg. Nyilvános szórakozóhelyen, tánctermekben e kor alatt még szülői kísérettel sem jelenhettek meg lányok és ifjak.) Szakítottak a régi porfelverő és gallért átizzasztó táncmodorral, előtérbe került a tánc szépsége mely örömet, intimitást nyújtó élményt kölcsönzött a táncoló pároknak. E mellett persze továbbra is a táncrendeket a keringő, gyorspolka, mazur, vagy a csárdás töltötte meg, melyek szinte kivétel nélkül arra voltak kitalálva, hogy elszédítsék a szépséges kipirult arcú táncosnőket. Sok panasz is illette ezeket a gyors mozgást igénylő táncokat, mert mint dédapáink elmondásából tudjuk, az ilyen pörgés, forgás közepette lehetetlen volt udvarolni, még kevésbé szerelmes szavakat suttogni a szeretett hölgy fülébe.

A csárdás, ami kivilágos-kivirradtig tartott és hatodik átizzadt gallérig járták, valamivel kedvezőbb tánc volt a párok egymásra találásához, de a legtöbb házassági ajánlat, még mindig a francia négyes alatt hangzott el. Szórakozó helyek és alkalmak a nagy nyomor ellenére is akadt bőven. A cselédlányok a Városligetbe, a tehetősebbek, zártkörű táncmulatságokra vagy gyakran rendezett alkalmi, jótékonysági bálokra a Vigadóba, esetleg a szállodák tánctermeibe jártak.

A táncban nem csak kimelegedni lehet, hanem meg is éhezünk, ezért ajánlanám, nézzünk körül a századvégi és századfordulós magyar konyhában, hátha találunk ott valamilyen ínycsiklandót, kedvünkre valót! A XIX. század második felében már igen változatos a magyar konyha kínálata. A kapitalista fejlődés teremtette gyáros, iparos, kereskedő polgárság igényei szerint a főúri konyhák eddig kiváltságos étkei pillanatok alatt közkincsé váltak és szakácskönyvek sokasága jelent meg a könyvpiacon nagyságos – és méltóságos asszonyok legnagyobb örömére. De nemcsak e könyvek receptjei alapján váltak ismerté a környező országok legdivatosabb étkei és azok elkészítési módjai, hanem sorra nyíltak a különféle háztartási iskolák is, ahol az ifjú úri kisasszonyoknak, sok más egyéb házimunka mellet a főzés tudományát is megtanították.

Akár csak az öltözködésben a francia divat, a konyhaművészetek területén is a francia ételek készítése vált követendő példává Dédanyáink háztartásában. Bécsi közvetítéssel ekkor ismerkedünk meg a zsírban pirított hagymával és rántásokkal, a habarással s az olyan mártásokkal, mint például a besamellel. Divat lesz a főzelék, a salátafélék és megtanuljuk a húsok bundázását, többek között a Párizsi és Bécsi szelet zsírban való kisütését. Magyar asztalra kerülnek a különféle csőben sült ételek, és megismerjük a rákok, a halak sokféle elkészítési formáját, valamint a napjainkban is kedvelt francia hidegkonyhai előételeket.

Szinte miden szakácskönyvben szerepelnek halak és más húsféleségek aszpikban vagy párolt zöldségköret ágyban. De divat angol módra a délutáni teázás sokféle aprósüteménnyel valamint a különféle puncsok, kakaók és kávék fogyasztása is. Sokat köszönhetünk e kor kiemelkedő vendéglőseinek; Marchal Józsefnek és Gundel Jánosnak valamint a híres cukrásznak Kugler Henrihnek, hogy konyhaművészetük révén azt a sokféle, ma már magyarnak ismert ételféleségeket akkor hazánkban elterjesztették.

A századfordulóra, a polgári konyhákra, de az éttermekre is beköszöntenek a szűk esztendők a kerthelyiségek és kioszkok is elcsendesednek a korábbi sokfogásos ételek még jobb létben élők asztalainál is három fogásra redukálódnak és sok helyen az uzsonna, kuglófos kvaterkázás meghitt divatja is alábbhagy. A gazdasági válság és a nagy munkanélküliség az étkezési szokásokra is rányomja bélyegét.

Viszont ország szerte, de főleg, Budapesten egy újabb divatnak hódol a magyar ember, és ez a kávéházba való járás. Ez a módi és a híres pesti kávéházak a századfordulón szinte egész Európában divatot teremtettek a vendéglátásban. Hazánk örökzöld irodalmi alkotásai is e kávéházi asztaloknál üldögélő íróink tollaiból váltak kultúrtörténeti közkincsünké.

Folytatjuk a VIII részben

Horváth Tamás

Szerző: Horváth Tamás