A világ viszont nagy léptekkel halad előre. A gyáripar szinte egy évtized leforgása alatt letaszítja trónjáról az évszázadok alatt kialakult kézműves vívmányokat. A céhrendszer intézménye 1872-ben bezárja kapuit, a kibontakozó kapitalista fejlődés a művészetet a mérnöki tudással ötvözve hihetetlenül gyors fejlődésre készteti és létrehozza az iparművészetet,
Divat a lakásberendezésben a „boldog béke” korában
Amennyiben folytatjuk az előző rész időutazását a századforduló magyar lakáskultúrájának ismertetéséről, bárki úgy gondolhatná könnyű dolgunk van, hiszen a XIX. század vége és a XX. század eleje egyértelműen a szecesszió kora, mely megállapítás – mint majd olvashatjuk – azonban hazánkra nézve, csak részben igaz. Ugyanis az újraébredő nacionalizmus szinte kivétel nélkül, minden társadalmi réteg figyelmét a népművészet felé irányítja, másrészről pedig az újonnan feltörekvő – előző korok kiválasztottjaihoz képest viszonylag kulturálatlanabb – gazdag polgári rétegek konzerválni igyekeznek a megelőző korok berendezési tárgyinak formavilágában a múltat idéző historizmust, az úgynevezett neo-világot (neogót, neoreneszánsz, neobarokk, stb.). |
A világ viszont nagy léptekkel halad előre. A gyáripar szinte egy évtized leforgása alatt letaszítja trónjáról az évszázadok alatt kialakult kézműves vívmányokat. A céhrendszer intézménye 1872-ben bezárja kapuit, a kibontakozó kapitalista fejlődés a művészetet a mérnöki tudással ötvözve hihetetlenül gyors fejlődésre készteti és létrehozza az iparművészetet, mely a XX. század forradalmian új formavilágának lesz letéteményese.
Hogy ez mennyire így történik, lapozgassunk bele korabeli divat és háztartási magazinokba, melyek írásaiból sok idevágó érdekességet tudhatunk meg. Például a századforduló első éveiben – a kéthetente megjelenő – „Háztartás” című magazin (1905) magyar nyelvű számaiból – azoknak is a „Lakberendező tanácsai” rovatából – idézem a következő írást:
„Lassanként megunjuk a divatos, szecessziós bútorokat, melyek most már jóformán egy kaptafára készülnek és egészen olcsó anyagból, gyenge kiállításban is piaczra kerülnek. A rideg, egyenes, bár előkelő vonások is már untatnak és nem olyan kedélyesek, mint a régi berendezés. Apródonként belekeveredett ugyan egy kis empíre, majd egy kis biedermeier stílus, ami nem rí ki az összesből, mert hiszen a legdivatosabb formák is csak a régiek átalakulása és így észrevétlenül, ismét a kedves, ósdi bútorok kerülnek felszínre.
Most minél régibb a bútor, annál divatosabb és kapósabb. Még nem szűnt meg a szecesszió, hiszen annyit dolgozott érdekében az iparművészet, hogy egyszerre nem szüntethető meg, de mégis diadalmaskodik rajta XVI.-XV. Lajos kora, sőt a XIV. Lajos korabeli formák is feltünedeznek.
Utána az empire következik falusi kastélyokban, tágas helységű palotákban pedig bevonul a renaisance, nehéz, faragott, oszlopos bútoraival, míg az apró szerény nyaralókban az angol divat kedvelt. A régi formákkal együtt a régi fanemek is érvényre jutnak. A szecessziós divatban is sokféle fát használnak föl, míg előtte csupán csak a diófa volt általánosan használt vagy esetleg a még sötétebb paliszander, addig mára a világos és sötét tölgyfa, cseresznyefa, jávorfa, ezüstjávor és körtefa szolgál anyagul a bútorokhoz. Igen szép a foltos topolyafa is, de ebből még ritkán látni bútorokat.
Míg az előző divat igen sima formákat mutatott és a díszt üveggel és rézveretekkel alkalmazta, most ismét érvényre jut a faragás és a faberakás -marqueterie- mellyel művészi hatásokat lehet elérni. A körte- és a jávorfán kívül előszeretettel használják a rózsafát, mely önkéntelenül is eszünkbe juttat kecses vékony lábú, titkos fiókú szekrényeket és divatos, hajporos alakokat. A sötét fában világos, a világosban a sötét berakást alkalmazzák. Patinás vagy homályos aranykapcsok és veretek finom áttört munkából, még inkább emelik a hatást.
Egy remek ebédlőt készített magának mostanában egy jó ízlésű hölgy. A formája style régence, világos tölgyfából berakott keretekkel, amarántfából (sötétpiros) és közben keskeny berakott szalagok, gyöngyházból. A kapcsok homályos bronzból valók. Tölgyfából egyébként igen ízléses, de egyszerűbb ebédlők készülnek, melyre igen szépen illenek a kék acél veretek.
Nagy örömmel fogadta a közönség újra a kerek ebédlőasztalt, mely mellé olyan jól lehet ültetni a barátokat, és a váratlan vendégeket. Letűnt a láthatárról a nehézkes, monumentális kredencz, mely olyan alkalmatlan kisvárosi lakásban, annyi helyet foglal és oly nehezen szállítható. Most sokkal kisebb alakú, de kell hozzá egy még kisebb pohárszék is.
A szépen berakott asztalt nem rejtik el nehéz asztalterítők alá, csak egy kis csipke vagy hímzett asztalfutót tesznek rá. Terítéskor természetesen vastag, fehér pokrócz kerül az abrosz alá. Két-három személyes családnál egészen kis asztalokat használnak, melyet télen a kandalló vagy a kályha elé tolnak, és ahol sokkal jobban esik az étkezés, mintha a nagy asztal egyik végében terítenének. Arra a kis asztalra vagy föléje egy szép kis ernyős villanylámpát kell alkalmazni.
A világítással óriási fényűzést visznek. Nem csupán a legrafináltabb luszterek, melyek virágbokréta, csillag-kagyló alakban készülnek, de ezer apró oldal- és állólámpa, mint keleti lampionok, szoboralakzatok, ragyogó gyümölcs kápráztatják el a szemet. A tükröket is erősen használják díszítési célból, ajtókba, szekrényekbe, kredenczbe, stb. A sötét szobákat jól deríti a tükör ragyogása.
Még mindig sokan baldachint alkalmaznak az ágy fölött, ami azonban szintén elvetendő, mivel annak tisztítását csak hosszú létrák segélyével lehet eszközölni. Czélszerű újítás a háromajtós tükrös szekrény, mely úgy nyílik, hogy tökéletes hármas öltözőtükröt ad. Aki nem szereti az óriás tükörragyogást, a két oldaltükröt oldalt betolhatja és csak szükség esetén, használja. Sok igen sok szépet nyújt ismét a berendezési divat, csak legyen hozzá sok pénz, mert a bútorok ára napról-napra emelkedik.”
Mint olvashatjuk, a gyakorlati életben, az ízlés világában, nagy a kavarodás. Vezető iparművészeink és építészeink Horti Pál, Körösfői-Kriesch Aladár, Faragó Ödön, Thoroczkai-Wigand Ede, Nagy Sándor, Lechner Ödön hogy csak a legismertebbeket említsem, megfelelnek ugyan saját koruk művészi és ipari kihívásainak, de munkájuk eredményére – iparművészeti termékeikre – még nem volt fogyasztó közönség, sőt még gyártó ipar sem igazán.
Folytassuk a következő számmal! Idézet a korabeli lakberendező „Lakás” című cikkéből:
„Az otthon. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kényelmes és ízléses lakás nemesítőleg hat a lakó jellemére és modorára, míg az ízléstelenség és a rendetlenség a lelki egyensúlyt megbolygatja, és idegessé tesz.
Szószerit lehet tehát egy családról állítani, hogy boldog légkörben él, családi béke és boldogság csak is méltó keretben képzelhető el. A kényelmes, harmonikus berendezés pedig a háziasszony teendője, melyben ízlése és egyénisége érvényre jut. Nem terjeszkedünk ki a berendezés leírására, mert az teljesen a család vagyoni, társadalmi helyzetétől és az egyéni igényektől függ, de némi általános alapelvre akarjuk a háziasszonyokat figyelmeztetni.
- Csak feltétlen szükséges és szép bútordarabokat állítson a szobába és még a legapróbb tárgyak is legyenek tetszetősök és ízlésesek.
- Nem kell azért sok pénzt kiadni, mert a csúnya, otromba tárgy ugyan olyan árú, mint a szép, tehát több pénzáldozatot nem követel csak némi gondoskodást, és fáradságot követel meg annak megválogatása.
- Csak az egyszerű, szép vonalú, harmonikus színű tárgyakat válogassuk ki.
- Olyan legyen a lakás, hogy a látogatóban azt az érzést keltse; milyen szép, kedves, kényelmes ez a szép otthon.
- Itt is, mint mindenütt legyen a középút a helyes. Ne legyen a lakás túlzsúfolva, kerüljük a feltűnő, exotikus tarkabarka díszt, de ne uralkodjék a kárpitos – ízlés és a banalitás sem.
- A bazár- és piaczi áruknak üvegben, cserépben, dobozokban ne adjunk helyet otthonunkban és akármilyen egyszerű és sima a bútor, legyen azért jó anyagból és hibátlan munkával elkészítve. A finom árú mindig a legolcsóbb, mert sokáig eltart, és nem kopik.
- Főleg a háló- és ebédlőbútor legyen jó minőségű, a kevésbé használt szalonban, lehet különféle alakú és színű székek. Legyen egy kis kanapé, apróbb asztalok és virágállványok, sok csinos tarka párna és hímzés.
- Minden háznál akad néhány csinosabb dísztárgy, kép, melyekkel szépen kitölthetők az üres helyek. Ilyeneket vásárolni pazarlás, mert az évek során sok művészi ízlésű apróságnak kell helyet szorítani, hiszen többnyire ezzel ajándékozzák meg a fiatalasszonyt.
- Az egészség ellen vét, aki sűrű ablak – és ágyfüggönyöket, süppedő szőnyegeket rak a hálószobába, mert a beletapadó por minden alkalommal a levegőbe és onnan a tüdőbe száll. Csak az ágyak előtt legyen egy-egy nyírott szőnyeg, melyek naponként kirázandók, az ablakokon pedig mosható fehér függönyök.
- A konyhába lakkozott fenyőfa – vagy juharfa bútor legyen a főzőedény, pedig nikkelezett, vagy alumíniumból, hogy a savak ne okozzanak változást az ételekben.
- Legtöbbször a pénzügyi részre kell figyelemmel lenni, azaz csakis az elengedetlenül szükséges bútort kell beszerezni, ha futja szebb kivitelben rendeljük meg, később pedig kis fényűzést is megengedhetünk magunknak.”
A fent olvasható lakberendezői tanácsokból azt olvashatjuk ki, hogy maga az „orvos” a tervező is tanácstalan, amennyiben a helyes stílus és formavilág megválasztásáról van szó. Mint szakemberben benne is viaskodik a korabeli két ellentétes elképzelés a helyes irányról. Hogy mi volt a két elképzelés között a különbség, azt ma már tisztán látjuk, de abban a korban, az akkori lakberendezőnek éppen olyan nehéz feladat volt a tisztánlátás terén, mint napjainkban nekünk.
Az egyik lehetséges út volt a modern iparművészeti funkcionális formavilág, a szecesszió – melyről azonban ma már tudjuk, hogy akkor csak egy szűk réteg, azon belül is inkább a művészet pártolók támogatását élvező tervezői elképzelés volt – a másik út; a korabeli lakberendező szemében még inkább népszerűnek tűnő népies, de inkább a nosztalgikus, hagyományokhoz visszatérő „neo”- stílusok, ezen belül is talán az újbarokk, ami szóba jöhetett. Ezt a formavilágot és a régmúlt idők hangulatát, az újonnan feltörekvő nagypolgárság, mind pedig a hagyományokat tisztelő középosztály szívesen látta akkoriban viszont otthona falai között.
Ma már tudjuk, hogy a századfordulón az utóbbiak győztek hamis igazságukkal, mert ugyan a fejlődés a stílusban és a formavilágban rövid időre megállítható, sőt néha még, ideig – óráig vissza is fordítható, azonban, akár csak az idő, meg nem állítható. Eleink közül akkor még csak kevesen tudhatták, de inkább csak sejthették, hogy ipar és művészet a XX. századtól soha többé el nem választható fogalom lesz. Ezt a tényt a 20-as években, Németországban létrejövő Bauhaus mozgalom, eredményeivel még inkább bebizonyítja a még mindig kétkedők számára.
E bizonyításban hazánk képző- és iparművészei az elsők között vesznek részt német tervezőkkel, de erről a korról majd az 1930-as évek tárgyalása során térek ki bővebben.
2005-02-16. megjelent írásom másolata
Folytatjuk a X. részben.
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook